Az előadást minden játszóhelyén újra kitalálják és átrendezik a helyszínre igazítva, mivel a produkció nagy belmagasságú, elhagyatott terekbe készült. Az artista újra és újra nekiáll, hogy felmásszon a felfüggesztett kötélen, de újra és újra leesik. Az Üresbe bele van kalkulálva a veszély, hogy akár össze is törheti magát, ám az artista örömmel zuhan, mert tudja, hogy a magasba visszatérve ismét átélheti azt a szédítő érzést, hogy életben maradt. Hogy ez hogy is néz ki, arról az alábbi videóból képet kaphat:

Az előadás arra emlékezteti közönségét, hogy érdemes küzdeni, mert sziszifuszi munkával bármit el lehet érni. A zuhanás pedig nem is olyan nagy baj, mert utána újra ki lehet élvezni a csúcs meghódítását.

Az egyszerű eszközökkel dolgozó előadás filozófiai alapvetéseken nyugszik, kiindulópontja Albert Camus tanulmánya, a Sziszüphosz mítosza. Ahogy Camus, úgy Fragan Gehlker is boldog embernek látja Sziszüphoszt, „akinek szívét betölti a csúcsokért vívott küzdelem." (Camus).

Az Üres első lépései 2009-ben születtek meg, amikor Gehlker szélsőséges elhivatottsággal gyakorolta az egyik legegyszerűbb cirkuszi mutatványt, a kötélen való fel- és lemászást. Ennek az abszurditását akarta megmutatni a projekt, és azt, hogy a küzdelem tényleg lehet olyan felszabadító, mint amilyennek Camus Sziszüphoszában látjuk. Az előadáshoz 2011-ben csatlakozott a technikus-zeneszerző Alexis Auffray, aki egy görkorcsolyás-hegedűs szereplőként mozgatja a háttérben a szálakat.

Gehlkert itthon Schilling Árpád munkáin keresztül ismerheti a közönség. Schilling rendezte a francia CNAC cirkusziskolában Gehlkerék vizsgaelőadását, amelyet URBANRABBITs (Városi nyulak) címmel be is mutattak a Nagycirkuszban 2010-ben. Ezek után egy sor Krétakör előadásban szerepelt, a Trafóban A Párt című interaktív zenés színház romantikus jelenetében is látható volt.