Tánc

Elhunyt a francia „őrült táncos"

2014.02.01. 15:54
Ajánlom
Néhány nappal kilencvenegyedik születésnapja előtt meghalt Jean Babilée francia balett-táncos és koreográfus, generációjának egyik legnagyobbja.

A művészt özvegye tájékoztatása szerint január 30-án érte a halál Párizsban. Jean Babilée - eredeti nevén Jean Gutman - 1923. február 3-án született a francia fővárosban. A Párizsi Opera balettintézetében tanult, Gustave Ricaux és az orosz születésű francia pedagógus, Boris Kniaseff voltak a mesterei. Pályafutását 1940-ben a Cannes-i Balettnél kezdte, 1945 és 1949 között a Roland Petit által alapított Champs-Elysées Balettnél táncolt.

Babilée öntörvényű személyiség volt, aki özvegye, Apolline-Marion szerint csak azt táncolta el, amihez kedve volt. Mégis generációjának egyik legtehetségesebb előadója lett, akit az „őrült táncos"-ként emlegettek. Technikája tökéletes, stílusa precíz, jelenléte a színpadon intenzív volt.

1947-től 1953-ig a Párizsi Operában is táncolt, majd megalapította saját társulatát. 1972-ben a Rajna Nemzeti Opera (Opéra national du Rhin) balett-társulatának művészeti igazgatója lett, egy év után azonban távozott tisztségéből.

1979-től hat éven át Maurice Béjart Life című koreográfiájában aratott nagy sikert. 1983-ban, hatvanévesen még Roland Petit A fiatalember és a halál című darabjában is szerepelt Párizsban, majd a rá következő évben Marseille-ben is. Életéről Le Mystere Babilée (A Babilée-rejtély) címmel 2000-ben dokumentumfilm készült Patrick Bensard rendezésében. A művész a francia Becsületrend lovagja, a Művészetek és Irodalom Rendjének parancsnoka és a Nemzeti Érdemrend tisztje volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Könyv

Per Petterson: Tizennyolc évesen azt gondoltam, ha nem válok íróvá, boldogtalan ember leszek

Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
Plusz

Grecsó Krisztián tart rendhagyó tárlatvezetést a Közlekedési Múzeum kiállításán

A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Klasszikus

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Vizuál

A kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg a Pesti Vigadó tereit

Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Tánc hír

Előremutató nemzetközi projekthez csatlakozott a Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem csatlakozott egy a közép-európai táncművészeti egyetemek közti együttműködési projekthez, amelynek célja, hogy kialakítson egy olyan hallgatói és egyetemi hálózatot, amely összeköti a régió táncszíntereit.
Tánc hír

Gáláns jelmezfelajánlást kapott a Magyar Táncművészeti Egyetem a japán Atelier Yoshino Co. részéről

A Magyar Táncművészeti Egyetem campustúrát és fogadást tartott a Diplomáciai Testületek tagjai számára. Az esemény kiemelt programpontja volt az Atelier Yoshino Co. jelmezkészítő és -bérbeadó vállalat jelmezadományozási ceremóniája.
Tánc ajánló

A szerelem a központi témája a Duna Művészegyüttes legújabb bemutatójának

A Szerelemkert című produkció válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott műveiből, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival. A bemutató október 3-án lesz látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

A Szegedi Nemzeti Színházban debütál a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdőállomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.