Tánc

Elhunyt Árva Eszter, a Pécsi Balett alapító tagja

2018.03.07. 14:25
Ajánlom
Nyolc évig volt a Pécsi Balett szólistája, a legszebb női szerepeket táncolta. Később pedagógusként, szakíróként dolgozott. Március 2-án hunyt el, 74 éves volt.


A Pécsi Balett Facebook-oldalán tette közzé a balettáncosnő halálhírét, aki 1960-ban, Eck Imre legendás társulatának alapító tagja volt. "Már pályakezdőként a Pécsi Balett repertoárjának legszebb női szerepeit táncolta. Tehetsége, kiváló szerepformáló ereje, művészi érzéke és technikai tudása a társulat meghatározó egyéniségévé tették. Árva Eszter 8 éven át volt a Pécsi Balett szólistája, majd az Állami Operaházhoz szerződött, később pedagógusként és szakíróként adta át tudását a felnövekvő generációknak" - írják.


1943-ban született Sátoraljaújhelyen, tizennyolc évesen végzett az Állami Balettintézetben. 1960-68 között az említett társulat szólistája volt, eközben Kijevben is töltött egy évet ösztöndíjasként. Később a budapesti Állami Operaházhoz szerződött, és diplomát szerzett koreográfus-rendező szakon. Tanított néptáncegyesületnél, a Testnevelési Főiskolán és az Országos Revütáncosképzőben is. Főbb szerepei a Pécsi Balettnél Az iszonyat balladájában a Fogoly és A fából faragott királyfiban a Királykisasszony voltak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc misty copeland

Táncfilmek, amik miatt érdemes várni az őszt

Misty Copeland, Szergej Poluynin, és Carlos Acosta - többek között ők gondoskodnak arról, hogy a hűvösebb napokban lenyűgöző táncfilmeket lássunk a mozikban.
Tánc gyász

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc recirquel

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.
Tánc fájdalom

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.