Tánc

Elhunyt Carla Fracci, a milánói Scala világhírű prímabalerinája

2021.05.28. 09:55
Ajánlom
84 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Carla Fracci balerina, aki olyan legendás táncosok partnereként is színpadra lépett, mint Rudolf Nurejev és Mihail Barisnyikov – közölte a Scala.

„A színház, a város és a tánc legendás, történelmi személyiségét veszítette el, aki erős nyomot hagyott az identitásunkon, és jelentősen öregbítette az olasz kultúra hírnevét a nagyvilágban” – áll az intézmény közleményében, ahol közel 50 évig dolgozott.

A milánói születésű Fraccinak a második világháború idején vidékre kellett menekülnie a bombázások elől. Ekkor a 10 éves kislány még alig tudott valamit a táncról, azonban felfigyeltek kecsességére és muzikalitására, és arra biztatták, hogy jelentkezzen a Scala akadémiájára.

192369329_344768090339628_6772299543908076818_n-095407.jpg

Carla Fracci 46 éven át táncolt a Scalában (Fotó/Forrás: Scala / Facebook)

A sikeres felvételit egy hosszú tanulási folyamat követte, az iskola elvégzése után egy évvel pedig már Bellini Az alvajáró című darabjában táncolhatott.

Luchino Visconti rendezésében a főszerepet játszó Maria Callas partnereként lépett színpadra, a darabot pedig Leonard Bernstein dirigálta.

A Scala-beli fellépés hírnevet hozott Fraccinak, Londonból és az Egyesült Államokból is kapott felkéréseket.

A nemzetközi siker ellenére nem hagyta el anyaintézményét, a Scalát, ahol 2000-ben állt utoljára színpadra az Excelsior című előadásban.

Legismertebb szerepe a Giselle című klasszikus balett címszerepe, melyben Nurejev és Barisnyikov mellett a dán Erik Bruhn volt a partnere. A darab élete végéig elkísérte, januárban a színház ugyanis meghívta az online és tévén is közvetített Giselle-mesterkurzusra.

„Megrendítő volt több mint tíz év után visszatérni a Scalába”

– nyilatkozta Fracci a mesterkurzus után.

Fejléckép: Carla Fracci (fotó: Roberto Serra - Iguana Press/ Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A test öröme – Szeri Viktorral dolgozik a Willany Leó

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház #kaméleon című sorozatában minden alkalommal egy-egy külsős alkotót hív meg. A november 19-i, Pleasure című előadásukat Szeri Viktor koreográfussal hozták létre.
Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.