Tánc

Elhunyt Czeisler Ferenc cirkuszművész

2016.03.03. 08:58
Ajánlom
Czeisler Ferencet - művésznevén Tihanyt -, magyar származású cirkuszművészt, illuzionistát életének századik évében érte a halál.

Czeisler Ferenc Las Vegasban halt meg március 2-án - közölte a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA).

Czeisler Ferenc

Czeisler Ferenc

1916-ban született Magyarországon. Különös életpályája 13 éves korában kezdődött, amikor kivándorolt Uruguayba szerencsét próbálni. Pár év múlva visszatért hazájába, és először utcai mutatványosként, majd hivatásos bűvészként kereste a kenyerét. Családjával 1953-ban Brazíliában telepedett le, majd megalapította a Tihany Bűvész cirkuszt, amely több mint ötvenéves fennállása alatt a dél-amerikai kontinens legszebb és egyik legismertebb cirkuszává vált. Tihany 1984-ben vonult vissza, az Egyesült Államokban telepedett le.

A művész 1996-tól a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijének állandó tagja, 2004-től pedig örökös elnöke volt. Munkája, személyisége és szaktudása méltán lehet példa az ifjú artistanövendékek számára - olvasható a közleményben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc recirquel

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.
Tánc fájdalom

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Tánc ajánló

Fogyaszd a kultúrát is környezettudatosan!

A Sziget idén a Love Revolution szlogen jegyében telik. A teljesség igénye nélkül összeszedtük, mik azok a társadalmi témák, amikkel a kulturális programok, előadások, performanszok foglalkoznak majd a Szigeten.