Tánc

Elhunyt Erdélyi Alice balettművész

2020.02.12. 11:50
Ajánlom
Az Operaház egykori magántáncosa 91 éves volt.
85022841_10157034739993181_7703788791936319488_o-115042.jpg

Erdélyi Alice (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

Erdélyi Alice 1928. szept. 10-én született Ungváron. Tanulmányait az Operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendékeként végezte, majd 1943-tól 30 éven keresztül a társulat tagja volt. Első szólószerepét, A babatündér egyik kis bohócát még növendékként alakította, majd a világháború után sorra kapta a feladatokat Jan Ciepliński, Nádasi Ferenc és Harangozó Gyula egyfelvonásosaiban és operai balettbetétekben.

1950-től az Opera magántáncosa lett.

Szerepelt A diótörőben, a Párizs lángjaiban, A hattyúk tavában, A bahcsiszeráji szökőkútban, a Giselle-ben és a Gajane című darabban. Pályája során számos alkalommal táncolta a Bihari nótájában Esztit majd Ilonát, a Keszkenőben Marikát, a Coppéliában pedig a címszerepet.

Nyugdíjba vonulását követően a Budai Táncklub elismert mestere lett. Halálhírét az Operaház tette közzé közösségi oldalukon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.
Tánc ajánló

Cirkuszok Éjszakája: a Mirázs című előadás kibővített műsorával készül a Fővárosi Nagycirkusz

Július 11-én, szombaton 19 órától közel négyórás cirkuszi élménnyel várják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszban. Az országos programsorozat célja a cirkuszművészet népszerűsítése és a kulisszák mögötti világ bemutatása.
Tánc ajánló

50 táncos határtalan energiával a színpadon – a világhírű Berd Táncegyüttes érkezik a Margitszigetre

Egészen rendhagyó, szinte példa nélküli élményben lehet részünk július 11-én, szombat este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon! 50 kiváló, fegyelmezett egységben táncoló művész,100 hagyományos tánc – ez a Berd Dance Ensemble.
Tánc gyász

Elhunyt Tímár Sándor

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust és táncpedagógust életének 96. évében, családja körében érte a halál.
Tánc ajánló

Testek párbeszéde – hamarosan kezdődik a Magyar Táncfesztivál Győrben

Június 17–21. között rendezik meg a XXI. Magyar Táncfesztivált Győrben, amely idén a táncművészet gazdagságán túl az emberi kapcsolódások, az együttélés és a kommunikáció sokféle formáját helyezi fókuszba.