Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

2018.08.18. 12:00
Ajánlom
A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.

Fenyves Márk 1973-ben született. Fiatalon képzőművészeti tanulmányokat végzett, később Eck Imre koreográfiáinak hatására kezdett táncolni. A kilencvenes években orkesztrikát tanult, ugyanekkor elhatározta, hogy a legeredetibb forrásból válik mozdulatművésszé: mások mellett Berczik Sára növendéke volt. 1994-től a kortárstánc és a klasszikus tánctechnikákkal ismerkedett meg, emellett fénytervezést is tanult.

fenyves_01-115717.jpg

Fenyves Márk (Fotó/Forrás: Facebook)

1992-95 között az Orkesztika Mozdulatszínház tagja volt, majd a Dekadance-hez szerződött. A mozdulatművészet megőrzése és fejlesztésének céljából hozta létre a Mozdulatművészeti Stúdiót (2001), valamint a Magyar Mozdulatmûvészeti Társulatot (Még 1 Mozdulatszínház, 1995), amelynek művészeti vezetője, táncosa, koreográfusa és látványtervezője volt – írja a Táncélet.

Az ő érdeme is, hogy az 1950-ben politikai okokból betiltott moderntánc-intézmény, a Dienes Valéria által 1912-ben alapított Orkesztika Iskola létezik, amelyet Pálosi Istvánnal hozott létre újra. (Erről egy 2012-es interjúnkban olvashat bővebben.)

fenyves_mark_02-115717.jpg

Fenyves Márk (Fotó/Forrás: Facebook)

Pedagógusként itthon és külföldön egyaránt oktatott a Pázmányon és a SOTE-n, illetve Moszkvában, Varsóban és Prágában. Szakterülete volt a magyar modern tánc módszertani és pedagógiai sajátosságai, elmélete, gyakorlata és története. Számos kiállítás és kiadvány szerkesztője, 1997 óta aktív szerepet vállal a szakmai közéletben. 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.

Frissítés: Fenyves Márk halálát szívinfarktus okozta.

Fenyves Márk:

Kapcsolódó

Fenyves Márk: "Az orkesztika hungarikum"

Százéves a magyar mozdulatművészet, más néven az orkesztika. A műfaj alapítójáról, dr. Dienes Valériáról, a békebeli táncéletről, valamint a mozdulatművészetről mint kortárs táncműfajról kérdeztük Fenyves Márk táncos-koreográfust, tanárt, az Orkesztika Alapítvány kuratóriumvezetőjét.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

„Senki sem születik egyedülálló művésznek, hanem a családjának, környezetének és nem utolsósorban persze önmaga kitartó, kemény munkájának köszönhetően válhat azzá” – vallja Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki a szeptember 14-i díjátadó ünnepségen hat fiatal művésznek adta át a színház- és filmművészet kategória pénzjutalommal is járó Junior Prima Díját.
Színház

A sudár mosonmagyaróvári naiva – Rujder Vivien portréja

A budapesti Katona József Színház fiatal művésze Junior Prima Díjat vehetett át szeptember 14-én. A Takarékbank Zrt. támogatásával megvalósuló díjátadón Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója méltatta Rujder Vivien tehetségét.
Színház

Ragyogó és huncut angyal – Mentes Júlia Virginia portréja

Zenésszínész-osztályában végzett, de nem zenés színészként gondol magára. Alakításai a szakma nagyjait is meggyőzik, tehetségét szeptember 14-én a Takarékbank Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
Színház

Kíváncsian villanó, világos szempár – Rózsa Krisztián portréja

Mohácsi János nem visz színre olyan darabot a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyben Rózsa Krisztián ne kapna szerepet – nem véletlenül. A fiatal színművész tehetségét a Takarékbank Zrt. támogatásával Junior Prima Díjjal ismerték el szeptember 14-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Loósz Krisztina táncművész

A Győri Balett egykori magántáncosát tragikusan fiatalon, 57 évesen érte a halál – tudatta az intézmény a Facebook-oldalán.
Tánc ajánló

Szinergiák – Különleges találkozásoknak ad otthont a Fővárosi Nagycirkusz

A társművészeteké a főszerep idén ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban. A Carmina Burana mágikus világa, az Urban Verbunk egyszerre újító és hagyományőrző táncművészete, a Duda Éva Társulat újraértelmezett táncszínháza és a Monte Christo grófja című musical, valamint a Kijevi Cirkuszakadémia művészeti projektje várja a közönséget.
Tánc hír

„Premier” fesztivál a Nemzeti Táncszínházban

Három nemzetközi társulat részvételével és hazai bemutatókkal veszi kezdetét a tánc legrangosabb hazai ünnepe, a Budapest Táncfesztivál, melyet szeptember 18. és október 9. között rendeznek meg a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc hír

Rendhagyó fesztivállal búcsúzik a jubiláló L1danceFest

Huszadik, és egyben utolsó alkalommal rendezik meg szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület a kortárs előadóművészetek egyik legrangosabb szemléjét, amely a jubileum alkalmából a budapesti bázis mellett számos vidéki helyszínen képviselteti magát.
Tánc ajánló

Külföldi és hazai táncművészek a tánc legrangosabb ünnepén a Nemzeti Táncszínházban

Nem könnyű, sőt majdnem lehetetlen csak egy előadást választani az idei Budapest Táncfesztivál programkínálatából. Ha lehetne, azt ajánlanánk a közönségnek, hogy minden estét töltsenek a Millenárison, ünnepeljék a táncművészetet a Nemzeti Táncszínház programjaival. Neves külföldi táncegyüttesek, jubiláló magyar művészek és természetesen a hazai közönség kedvencei is ott vannak az előadók sorában a 2021-es Budapest Táncfesztiválon.