Tánc

Elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus

2020.07.28. 19:30
Ajánlom
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója - tudatta az egyetem kedden.

mekoszk-192326.jpg

Fodor Antal és Farkas Eszet (próbakép) (Fotó/Forrás: mek.oszk)

Fodor Antal Erkel-díjas, kiváló művész, az Állami Balett Intézetben és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, ahol később Doctor of Liberal Arts (DLA) címet is szerzett. A táncművész diploma megszerzését követően 1959-ben a Pécsi Baletthez szerződött, 1969-ben meghívták a budapesti Operaházhoz koreográfusnak.

Az ott eltöltött több mint 25 év alatt alkotói tevékenysége mellett volt művészeti vezető, balettigazgató és az intézmény főigazgatójának tanácsadója.

"Elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern balett és a modern táncművészet magyarországi meghonosításában, elismertetésében és megszerettetésében nemcsak saját koreográfiái által, hanem jelentős szerepet játszott abban is, hogy a kor legjelentősebb alkotóinak művei a hazai színpadokon is megjelenjenek" - olvasható az intézmény közleményében.

Koreográfusi munkáiból kiemelkednek a szimfonikus (absztrakt) balettek, amelyekkel az uralkodó realista, cselekményes (szovjet típusú) művekkel szemben új műfajt honosított meg a magyar táncművészetben.

Ezzel utat nyitott a nyugati alkotások befogadására az Operaház balettegyüttese és közönsége számára.

Művei közül a legjelentősebbek között van Bach: E-dúr hegedűverseny és Vivaldi: Ballo concertante című darabja. Az utóbbiból film is készült, amely elnyerte a Prix Itália díjat és a világ több mint harminc televíziója tűzte műsorára. A legtöbb előadást és világsikert megért darabja a Bach-Presser zenére készített Próba című mű, amely több mint ezer előadást élt meg Európában, és sikerrel játszották Indiától az Egyesült Államokig. A világ számos együttese tartja ma is műsorán.

Fodor_Antal_Pecsi_Balet_Archivuma_14-192800.jpg

Fodor Antal (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Fodor Antal küldetésének tekintette, hogy a kortárs magyar táncművészetet összekapcsolja a kortárs magyar zenével. Művek sorát alkotta mai magyar zeneszerzőkkel együttműködve.

Koreográfus-rendezőként a világ számos országában dolgozott, köztük Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Spanyolországban, Lengyelországban, Svájcban. Rendszeresen közreműködött olyan neves fesztiválokon, mint a bregenzi, edinburgh-i, sevillai, siracusai, xanteni fesztiválok.

Alkotóművészi tevékenysége mellett a fiatalok oktatásában is feladatot vállalt: tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen táncot, zenés mesterséget és koreográfiát, valamint az újrainduló koreográfus-képzésen osztályfőnök volt.

Megszervezte a Magyar Táncművészeti Egyetemen a Koreográfus- és Táncpedagógusképző Intézetet, amelynek első igazgatója volt. Vezetése alatt a táncművészet minden ágában lehetőség nyílott pedagógus diploma megszerzésére.

Fodor_Antal_2020_07__03-192758.jpeg

Fodor Antal (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Elindította a koreográfusképzést, ahol többek között olyan művészek szereztek diplomát, mint Bozsik Yvette, Mihályi Gábor, Mucsi János, Földi Béla és Duda Éva.

Közreműködött a Művészképző Intézetben a moderntánc szakirány megszervezésében és beindításában. 1997-óta volt a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, Professzor Emeritusa. Tagja volt a Magyar Táncművészeti Egyetem Tudományos Tanácsának.

Fodor Antalt a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.

Fodor Antal társadalmi szerepvállalása is kiemelkedő volt a táncművészetben: évtizedekig a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi tagja, majd ügyvezető elnökeként tevékenykedett, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Világszövetségének ügyvezető elnöke, a Magyar Koreográfusok Társaságának elnöke, a Duna Televízió elnökének (Pekár Istvánnak) a főtanácsadója volt.

Kitüntetései között van az Erkel-díj (1979), a Magyar Művészetért-díj (1991), a Kiváló Művész (1998) és a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2002) cím, a Magyar Táncművészek Szövetsége Életmű-díja (2009) és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2012).

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A tánc önkifejezés, a cirkusz káprázat – Interjú Vági Bencével

Záró részéhez érkezett a Recirquel Újcirkusz Társulat trilógiája. A Solus Amor, ami a Non Solus és My Land méltó folytatása, a „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális légi táncelőadás. Vági Bence művészeti vezetővel, a produkció rendező-koreográfusával beszélgettünk az előadásokról, sikerekről és a következő időszak lehetőségeiről.
Tánc hír

A Nemzeti Táncszínház betáncol az otthonokba

Elindult a Nemzeti Táncszínház stream-sorozata, a TáncszínházON. A minden kedden és csütörtökön közvetített felnőtt, illetve a szombati gyerekelőadásokat bárki ingyenesen megtekintheti.
Tánc hír

Fiatal zeneszerzők műveire készít táncjátékot Kulcsár Noémi

A fiatal zeneszerzőkből álló STUDIO 5 hatodik estjére készül, ami november 9-én a Zeneakadémia Solti termében lesz látható. A Bella Máté, Virág András Gábor, Szentpáli Roland, Kutrik Bence és Solti Árpád alkotta formáció ezúttal a mozdulatok nyelvén szeretné közelebb hozni a kortárs zenét a nagyközönséghez.
Tánc interjú

Az iszonyat balladájától Vasarelyig – 60 éves a Pécsi Balett

Hatvanadik jubileumi évadát kezdte meg 2020 szeptemberében a Pécsi Balett. Az ország első európai hírű, modern balettegyüttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként 1960-ban létesült Eck Imre Kossuth- és Liszt –díjas, érdemes és kiváló művész vezetésével, aki túllépve a klasszikus balettek mesevilágán, a színpadra helyezte a kor emberi problémáit, érzelmeit, morális kétségeit, aktuális tartalmait sajátos, modern mozgásvilágában. Az alapításról, az önállósodásról, a nézőbarát repertoárról és az új utak kereséséről Uhrik Dóra ügyvezető beszélt Péli Nagy Katának.
Tánc hír

Philip Glass zenéjére táncolnak a Feledi Project táncosai

Feledi János Philip Glass Metamorfózis című, zongorára írt művére készített koreográfiát. A társadalmunk, létünk átváltozásáról szóló produkció november 3-tól látható a Nemzeti Táncszínházban.