Markó Iván az Állami Balett Intézetből került a Magyar Állami Operaházhoz, 1971-ben már magántáncosként dolgozott az intézményben. 1972-ben leszerződtette társulatához Brüsszelbe a világhírű koreográfus, Maurice Béjart.
A Tűzmadár címszerepében debütált – melyet később Budapesten, az Operaházban is eltáncolt –, az előadás után még hét évig volt a társulat tagja.
1974-ben nemzetközi kritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé sorolták. Hazatérte után aktív szerepet vállalt a magyarországi balett népszerűsítésében, megalapította a Győri Balettet az Állami Balettintézet akkori végzőseivel. 1991-ig dolgozott a társulat élén, majd 1996-ban újabb együttes élére állt: a frissen létrejövő Magyar Fesztivál Balett alapítója lett.
Az utánpótlás nevelésében is jelentős szerepet vállalt, az ő nevéhez kötődik a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola létrehozása, az iskolának 10 évig volt igazgatója.
1985 óta a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusaként dolgozott, 1993-tól Bécsben, Párizsban és Sydneyban volt vendégkoreográfus.
Munkásságát 1981-ben érdemes művészi címmel, 1983-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 2004-ben Budapestért Díjat, 2005-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2007-ben Radnóti Miklós-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2008-ban Prima Primissima díjat kapott.
Alakját két magyar táncfilm is őrzi, az 1986-os Jézus, az ember fia, valamint a 2000-ben bemutatott József és testvérei.
Szakmai sikerei ellenére Markó Iván élete tele volt megpróbáltatásokkal és meg nem értéssel, tanulóéveiben folyamatosan kitaszítottnak érezte magát. Életét papírra is vetette, a kötet 2014-ben jelent meg A magány mosolya címmel.
„Bevallom, én tiszta szívből az életre szavazok, és nem az elmúlás utáni dicsőségre”
– mondta egy alkalommal.
Fejléckép: Markó Iván (forrás: MAZSIHISZ)