Tánc

Eljárják a virtuóz csárdást

2014.07.22. 15:02
Ajánlom
A július 1-jétől Magyar Nemzeti Táncegyüttes nevet viselő egykori Honvéd Táncszínház produkciója egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén.

A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán vezette együttes ezúttal felhőtlen és könnyű, nyári szórakozást ígér a Csárdás! - A Kelet tangója című előadásával. Az Észak-Amerikában már több sikeres turnét megért táncszínházi produkción a nézők - miközben végigkövetik a főszereplő szerelmespár konfliktusát, illetve egymásra találását -, gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében. A Nemzeti Táncszínház Karmelita udvarában július 29-én tehát életre kel a keleti világ tangója.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Zenés színház

Elhunyt Haramza László operaénekes

A Magyar Állami Operaház magánénekesét 60 éves korában érte a halál – adta hírül az Opera.
Jazz/World

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.
Vizuál

Online premieren mutatják be a frissen felújított Habfürdőt

Kovásznai György születésének 87. évfordulóján a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum Igazgatósága videomegosztó csatornáján két alkalommal, május 15-én és 16-án este 7 órakor bemutatja a legendás animációs film restaurált változatát. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

A Recirquel produkciójával nyit újra Ausztria kortárs művészeti központja

A Recirquel Társulat trilógiájának befejező darabjával, a Solus Amorral nyitja meg kapuit május 20-án a kortárs előadóművészet egyik kiemelkedő európai játszóhelye, a Festspielhaus St. Pölten.
Tánc interjú

„Álmomban az Andrássy úton sétáltam” – interjú Kozmér Alexandrával

Huszonnégy éve van a pályán, eltáncolta a balettirodalom legszebb szerepeit, újabban pedig balettmesteri feladatokat is ellát. Kozmér Alexandra a Budapesti Operettszínház új, rendkívüli balettelőadásában mutatja meg, hogy a tánc nem ismer korhatárt.
Tánc ajánló

Továbbra is nyitva tart a Táncszínház virtuális színpada

Izgalmas hetek várnak a táncművészet iránt érdeklődőkre májusban és júniusban is. Új előadásokkal és műsoron tartott repertoár darabokkal továbbra is házhoz jön a táncművészet a Nemzeti Táncszínház online színpadán. 
Tánc ajánló

Balettpremierek és ősbemutatók az első Bartók Tavasz programján

Az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek igazi különlegességeket tartogat a táncrajongók számára, hiszen május 7. és 24. között a hazai táncszcéna számtalan jelentős együttese megmutatja magát, legyen szó néptáncról vagy balettről. Az előadásokat pedig a világ bármely részéről ingyenesen követhetik a nézők a fesztivál honlapján.
Tánc hír

Újra látható a Recirquel nagy sikerű előadása

Egy hónappal a Festspielhaus St. Pölten online közvetítése után május 2-án a Müpa is virtuális műsorára tűzi a Recirquel Társulat Non Solus című előadását.