Tánc

Elmarad A Tánc Fesztiválja

2013.05.15. 13:30
Ajánlom
A Tánc Fesztiválja országos és nemzetközi kortárs összművészeti találkozót 16. alkalommal rendezték volna meg Veszprémben május 27. és június 2. között

Pannon Várszínház igazgatója, Vándorfi László elmondta: lényegében igaz a hír, de részletes nyilatkozatot később ad. Krámer György koreográfus és Vándorfi László rendező kezdeményezésére 1998 óta évente kerül megrendezésre az Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó a királynék városában

Idén a kortárs magyar táncművészet válogatott produkciói szolgáltak volna a fesztivál gerincéül. Fellépők között olyan nevek szerepeltek volna, mint a Forte és a Badura Társulat, a Duna Táncműhely, a Tünet Együttes, a Duda Éva Társulat, Fehér Ferenc és a Közép-Európa Táncszínház is. Az MTI úgy tudja, hogy a fesztivál elmaradásának pénzügyi okai vannak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.