Tánc

Először nyerte meg kolumbiai páros a tangó világbajnokságot szalon kategóriában

2011.08.31. 10:00
Ajánlom
A verseny történetében először egy kolumbiai páros diadalmaskodott a Buenos Aires-i tangó világbajnokság szalon kategóriájának hétfő éjszakai fináléjában.

Diego Benavidez Hernandez és Natasha Agudelo Arbolade egy venezuelai párral vívta meg a végső harcot a táncparketten. A hétfős zsűri végül a kolumbiai párost kiáltotta ki az összesen negyven párt megmozgató szalon kategória döntőjének győzteseként. "Ez egy álom. Azt hiszed, hogy lehetetlen megvalósítani, de itt a bizonyítéka annak, hogy mégis lehetséges" - mondta Arboleda, az első helyezésért járó 7500 dolláros (1,4 millió forint) pénznyeremény átvétele után. A dobogó második helyére a John Erban és Clarissa Sanchez alkotta venezuelai páros álhatott fel, míg a harmadik helyet a San Franciscóból érkezett amerikai páros, Brian Nguyen és Yuliana Basmajyan szerezte meg.

A világbajnokság másik, a klasszikus tangó és a balett elemeit ötvöző színpadi előadás kategóriájának keddi döntőjében húsz pár méri össze a tudását. Az idei világbajnokságra nem kevesebb mint 400 pár nevezett a világ különböző részeiből. A tangó a Río de la Plata környékén - Argentínában és Uruguayban - letelepedő európaiak és az őslakosok keveredő kultúrájának gyümölcse. A 19. század végén született táncstílus mozdulatai és zenéje az itt élő emberek által megélt szenvedélyt, drámát és szomorúságot jeleníti meg. A tangó ma már világszerte óriási népszerűségnek örvend és legkiemelkedőbb képviselőinek egy része Japánból származik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.