A november 22-én pénteken induló ünnepi hét november 30-ig keretbe foglalja az együttes történetét, hiszen egy autentikus erdélyi hagyományőrző együttes fellépése nyitja és a Hajdú Táncegyüttes táncdarabja zárja azt - mondta el Tiszai Zsuzsa, az együttes vezetője.
Felidézte, hogy 1953 óta ezernél is többen fordultak meg a táncosok között, generációk nőttel fel a közösségben. Éppen ezért az óvodásoktól az idősebbekig minden korosztály számára szerveznek programokat. Ezek közül kiemelte a debreceni Kossuth téren a vasárnapi Hajdúsokadalom című műsort, amikor egyszerre mintegy négyszáz néptáncos fogja ropni a város központjában. Tiszai Zsuzsa kiemelte: a Kölcsey Központban november 29-én fellép Magyarország három Európa-díjas népi együttese: a Hajdú Táncegyüttesen kívül láthatják a budapesti Bartók és a székesfehérvári Alba Regia csoportot. Nemcsak fogadnak vendégeket, hanem maguk is útra kelnek: Budapesten a néptáncosok szakmai szervezetének éves találkozójára hortobágyi táncokkal készülnek. Az ünnepi héten bemutatják az együttes hatvan évét feldolgozó könyvet, de lesz táncház és táncoktatás is.,