Tánc

Eltáncolt vágyak

2014.10.04. 10:15
Ajánlom
Október 10-én és 11-én a MU Színházban Tenesse Williams A vágy villamosa című klasszikusa nem klasszikus formában, kortárs táncnyelven lesz látható Kulcsár Noémi koreográfiájában.

Kulcsár Noémi koreográfus, táncművész a hazai kortárs tánc éra egyik jelentős alkotója. Külföldön kezdte pályáját, majd szabadúszóként koreografált a Győri Balett, a Miskolci Balett és a Magyar Állami Operaház számára és táncolt több formációban, köztük a Barta Dóra vezette Badora társulatban. 2012-ben létrehozta saját társulatát, a Kulcsár Noémi Tellabor Balett és Vizuáltechikai Műhelyt, amelynek legutóbbi bemutatói a Kert és a Body Building című kortárstánc előadások voltak.

Most Tennesse Williams már klasszikusnak számító világhírű drámája alapján készített Kulcsár Noémi egy rendhagyó produkciót. Dráma, szöveg nélkül: a kortárstánc adaptáció mellőzi a verbális nyelvet, sokkal inkább az érzetek általi tolmácsolására törekszik. A hét táncos közreműködésével megvalósuló előadás koreográfiájában a szerep és a karakter összhangját keresi. A darabban Blanche szerepében a külföldön is elismert balett művész és táncpedagógus, Lőrinc Katalin tűnik fel, Stanley Kowalsky-t pedig Csere Zoltán alakítja. Rajtuk kívül Lázár Eszter, Grecsó Zoltán,Tóth Brigitta, Bukta Gergő, valamint Schell Martin táncolják a darabot.

A színes zenei palettát felvonultató, díszleteiben és jelmezeiben minimalista, főként szimbólumokra és szimbolikus eszközhasználatra épülő előadás az elszalasztott, vissza nem térő lehetőségek drámája. Legfőbb kérdésfeltevése az, hogy mi az, ami már nem tehető jóvá, hogyan tudunk úrrá lenni egy olyan helyzeten, amely már visszafordíthatatlan?

A jól ismert történet egy kifinomult, művelt, érzékeny, jó családból származó úrilányról, Blanche Dubois-ról szól, aki egy szál bőrönddel megérkezik szeretett húgához, Stellához, a poros New Orleans-ba. A látogatásból akár egy kellemes családi rendezvény is kerekedhetne, azonban hamar kiderül, hogy Stella lengyel származású férje, a vérbeli macsó Stanley, és a durvaságot nem tűrő Blanche ki nem állhatják egymást, hiszen olyanok ők ketten, mint tűz és víz: Blanche lenézi és megveti Stanley durva stílusát; Blanche modorossága pedig Stanley csípős megjegyzéseinek állandó céltáblájává válik. Mindeközben kettejük közt ott áll a várandós Stella, aki szenvedélyesen szerelmes a férjébe, és nővérét is nagyon szereti. A családi perpatvar végül egészen odáig fajul, hogy Stanley nyomozni kezd sógornője viselt dolgai után. A kutatás nem marad eredmény nélkül: Blanche-ról kiderül, hogy valójában minden szava hazugság, és egyáltalán nem rokonlátogatóba érkezett, hanem egy bűnös élet elől menekült el a Vágy villamosán, a Vágy soha révbe nem érő villamosán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Vizuál

Mindkét magyar film Ezüst Medvét nyert Berlinben

Mindkét magyar filmet, Nagy Dénes Természetes fény és Fliegauf Bence Rengeteg című alkotását is díjazták a 71. Berlini Filmfesztiválon. Míg Nagy Dénes a legjobb rendezőnek járó trófeát vehette át, addig Kizlinger Lilla a Legjobb Mellékszereplő díját nyerte el a Rengetegben nyújtott alakításáért.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Aki kijátszotta a halált: Patrick Dupond

Alig pár nappal 62. születésnapja előtt, március 5-én elhunyt a világhírű táncművész, Patrick Dupond. A huszadik század egyik legnagyobb balett-táncosának kikiáltott művész mindössze 31 éves volt, amikor kinevezték a párizsi Operaház balettigazgatójának, az pedig, hogy felépült a 2000-ben történt autóbalesete után, valóságos csodának számított.
Tánc ajánló

A nem-térben táncol a TranzDanz

Március 6-án különleges performansznak lehetnek tanúi a TRIP Webszínház nézői. Kovács Gerzson Péter Harangozó- és kétszeres Lábán-díjas, Az Év legjobb alkotója díjjal is kitüntetett koreográfus legújabb előadásában a tranzitot, azaz a nem-hely tematikáját helyezi a középpontba.
Tánc magazin

Mozdulatba zárt pillanatok

Ma már a modern tánc előfutáraként tekintünk rá, a 20. század elején azonban a mozdulatművészet még nem volt több egy lázadó gesztusnál, amely a klasszikus táncformák – különösképpen a balett – szigorú szabályrendszeréből kitörve a korlátlanságot hirdette. Börcsök Boglárka dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mozgásnak azt a fajta konvenciókon túli szabadságát, amely az irányzat lényegét adta.
Tánc videó

A bakibalett, amelyben a táncosoknak muszáj hibázni – VIDEÓ

Jerome Robbins 1956-os koreográfia a néző rekeszizmait is megdolgoztatja. Chopin keringőjére repkednek tétovázva a balerinák.
Tánc hír

Valentin-napon indul a Nemzeti Táncszínház új sorozata

A legnagyobb táncos legendák és feledhetetlen történetek elevenednek meg a Nemzeti Táncszínház legújabb online sorozatában, a Dance Details-ben.