Tánc

"Én írok levelet magának"

2012.10.26. 16:13
Ajánlom
Az Anyegint, John Cranko világhírű balettművét 2002-ben mutatták be a Magyar Állami Operaházban. Most, tíz évvel később egy új előadásban elevenedik meg a színpadon Anyegin és Tatjána szerelme.

Puskin világhírű verses regényének balettváltozatát John Cranko álmodta színpadra 1965-ben Stuttgartban, melyhez Kurt Heinz Stolze Csajkovszkij műveiből állította össze a balett zenei anyagát.

Cranko egész estés műve elsősorban különleges koreográfiája, cselekményessége és a mély érzelmek pontos ábrázolása miatt vált olyan népszerűvé, hogy a 20. század egyik legkiemelkedőbb balettjeként tartják számon, s joggal konkurálhat olyan sikerdarabokkal, mint A hattyúk tava. A siker ellenére a magyarországi bemutató jócskán váratott magára: az Anyegint csak 2002-ben mutatták be a Magyar Állami Operaházban, akkor Anyegint a mostani mb. balettigazgató Solymosi Tamás és ifj. Nagy Zoltán táncolta, míg Tatjána szerepében Aleszja Popovát és Hágai Katalint láthatta a közönség. 

Most novemberben Anyegint, a tíz évvel ezelőtt Lenszkijt táncoló Oláh Zoltán első magántáncos és Liebich Roland címzetes magántáncos kelti életre, míg Tatjána szerepében Aliya Tanykpayeva első magántáncosnő és Radinya Dace magántáncosnő lépnek az Operaház színpadára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Zenés színház

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Színház

Györgyi Anna átvette a Vidor Fesztivál díját a Szívhang című előadás után

A Jászai Mari-díjas színművész a Rózsavölgyi Szalon október 9-én tartott előadása után személyesen is átvehette a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Előremutató nemzetközi projekthez csatlakozott a Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem csatlakozott egy a közép-európai táncművészeti egyetemek közti együttműködési projekthez, amelynek célja, hogy kialakítson egy olyan hallgatói és egyetemi hálózatot, amely összeköti a régió táncszíntereit.
Tánc hír

Gáláns jelmezfelajánlást kapott a Magyar Táncművészeti Egyetem a japán Atelier Yoshino Co. részéről

A Magyar Táncművészeti Egyetem campustúrát és fogadást tartott a Diplomáciai Testületek tagjai számára. Az esemény kiemelt programpontja volt az Atelier Yoshino Co. jelmezkészítő és -bérbeadó vállalat jelmezadományozási ceremóniája.
Tánc ajánló

A szerelem a központi témája a Duna Művészegyüttes legújabb bemutatójának

A Szerelemkert című produkció válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott műveiből, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival. A bemutató október 3-án lesz látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

A Szegedi Nemzeti Színházban debütál a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdőállomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.
Tánc ajánló

The Freaks – Világpremier cirkuszshow a Margitszigeten!

Augusztus 28-án a világon először lehet látni a szenzációs multimédiás cirkuszshowt: a The Freaks NOVA – Visionaire’s World című látványos produkcióját.