Nem lehet eléggé hangsúlyozni: két olyan művészről van szó, akik nemcsak minden apró mozzanatáig ismerik a hazai táncművészet egykori és jelenlegi alkotóit, de olyan élvezetes energiával és kedvvel mesélnek élményeikről, ami nem portréért, hanem egy egész könyvért kiált. Mindketten az 1950-ben frissen megalakult Állami Balettintézet növedékeként kerültek be az Operaház táncosai közé, de pályájuk szólók és főszerepek után rövidesen más irányt is vett.

Amikor a kezdeti elhatározás kerül szóba, hogy miként lettek szakmájuk szenvedélyes és elkötelezett hívei, mindketten filmbe illő gyerekkori jelenetet írnak le. „A közelünkben többször is feltűnt az utcán egy gyönyörű kislány magas apukájával, akinek egy számomra ismeretlen tüll volt a karján. A kislány annyira szép volt és annyira izgatott, hogy mi van az apja kezében, hogy egyszer követtem őket egészen a belvárosig, ahol egy lenyűgöző, nagy épületnél találtam magam. Nyílt az ajtó, kijött egy bácsi, aki megkérdezte, akarok-e én is balettórára menni. Ő volt a híres Nádasi Ferenc, az épület pedig az ő magániskolája a későbbi Állami Balettintézet helyén. Így kezdődött minden" - meséli szinte meghatódva Pethő László.

Gesler Györgyöt édesapja biztatta a balettra, de nem a tánc miatt, azt édesapja sem ismerte, hanem mert akkoriban a Balettintézetbe sikeresen felvételiző diákoknak több hús- és lisztjegyet adtak. „Amikor hétévesen megkérdeztem apám mellett sétálva, mi is tulajdonképpen az a balett, amire küldeni akar, mit sem tudva, azt mondta: »A balett az, hogy most például mész az utcán, és közben csinálsz egy szaltót«. A szaltó gondolata annyira megtetszett, hogy rögtön elmentem a felvételire" - emlékszik vissza György, nevetve apja akkori válaszán. Azóta sem múló szakmai lelkesedésük, ötleteik, sokrétű érdeklődésük és természetesen sikereik tükrében ezek a véletlennek tűnő korai döntések utólag inkább látszanak eleve elrendelt történéseknek.

Pethő László első főszerepét Strauss Térzenéjének Mecénásakánt táncolta Harangozó Gyula koreográfiájában a korszakalkotó balerinával, Lakatos Gabriellával. Első nagy és igazán sikeres főszerepeként azonban Hacsaturján Gajane című balettjének Gikóját tartja számon. A szerep olyan emlékezetes maradt mások számára is, hogy hosszú évekkel később, amikor az Egyesült Államokban tanított, és egy vonatúton a vagonban véletlenül összetalálkozott egykori mesternőjével, Olga Lepesinszkájával, a világhírű balerina és táncpedagógus is „Gikocska!" felkiáltással ölelte magához meglepődve régi tanítványát. Rendíthetetlen elszántságát és tehetségét példázza az a szerep is, amikor 1971-ben A rosszul őrzött lány nagy sikerű magyarországi premierjére készülve a másodszereposztást tanulta volna be. Az akkor már Kossuth-díjas Fülöp Viktor azonban, aki az első szereposztást táncolta, csak zárt ajtók mögött gyakorolt a balettmesterekkel. Pethő László ezért szó szerint a kulcslyukon keresztül figyelte és tanulta a koreográfiát, ezzel pedig később kivívta a balettmesterek elismerését az összpróbákon.

A Várnai Nemzetközi Balettverseny harmadik helyezése és többek közt a Giselle-ben, a Hattyúk tavában és a Csodálatos mandarinban táncolt balettszerepei mellett Gesler György első sikerei közt már ott jegyzi televíziós munkáit is, amit az Operaházzal párhuzamosan kezdett el. 1971-ben vált meg az Opera társulatától, s ekkor végezte el a Színművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakát is. Eck Imre osztályában olyan csoporttársakkal járt együtt, mint Novák Ferenc, Györgyfalvay Katalin és Szigeti Károly, és rendszeresen lépett fel táncosként könnyűzenei tévéműsorokban, többek közt épp Pethő László koreográfiáiban is. Gyerekkorától fogva nagyon vonzódott a popzenéhez, így a televíziós és zenés színházi munkákat legalább olyan örömmel vállalt el, mint eleinte a balett-táncosi szerepeket. Első tévés koreográfusi „áttöréseként" a Tapsifüles című szórakoztató műsort említi, amit aztán olyan zenei műsorok követtek, mint a Slágerszerviz, az Örökzöld dallamok és az Egymillió fontos hangjegy. Szintén 1971-ben Extangó néven megalapítja az első magyar beattáncegyüttest Bán Teodórával, Pogány Alinkával és Vámos Györggyel, akikkel felléptek az Illés, a Tolcsvay és más beat együttesek koncertjein. Készít egy, a korban szinte kísérletinek számító, jazzre épülő Szárnyak című táncfilmet is, amely megjárta a Montreux-i Jazzfesztivált. Élete fő művének az 1982-ben Ligeti György négy művére készült, elsöprő sikerű táncestjét tartja, amit az első magyar táncszínházi produkcióként emel ki.

Pethő László, aki 1956 óta az Operaház tagja, 1982-től magántáncosa is az együttesnek, legfontosabb szerepeiről (Tybalt a Rómeó és Júliában, Coppélius a Coppéliában, Simone anyó A rosszul őrzött lányban) éppen csak említést tesz, mert egyéb színházi munkáit sem volna elég idő felsorolni. A Hacsaturján-darabban közösen táncoló Ugray Klotild ajánlja be először férjénél, Karádi Béla színházrendezőnél, így született meg 1964-ben első nagy operettszínházi munkája. Fényes Szabolcs Csintalan csillagok című darabjában már a zenés színház sztárjaival, Feleki Kamillal és Németh Marikával dolgozhatott együtt. Ezt számtalan színházi balettkoreográfia és önálló balett követte. Hosszú ideig a Kecskeméti Katona József Színházban is dolgozott, majd 1991-től az Operettszínház balettigazgatója volt.

Bár pályájuk ugyanabból az intézményből indult, szakmai útjuk mégis elsősorban az Operaházon kívül keresztezte egymást. Több életútnyi előadást, koreográfiát, betanított táncost és színészt a hátuk mögött tudva mind a mai napig aktívan dolgoznak: Pethő László A víg özvegy szombathelyi bemutatóját fejezte be éppen, Gesler György A csárdáskirálynő izraeli vendégjátékára készül. Az alkotóvágy, úgy tűnik, az elkészített koreográfiák számával egyenesen arányos. Beszélgetésünk végére már csak Pethő László többször ismételt mondata cseng a fülembe: „Ezért érdemes volt élnem."