Tánc

Erkel és a Forte Társulat Sakk-játéka

2010.07.27. 14:18
Ajánlom
Gyulán mutatta be a Horváth Csaba vezette társulat új produkcióját, amelyet augusztus végén Zsámbékon is láthat a közönség. Nézzen képeket az előadásból!

Július 20-án a gyulai vár előtti tószínpadon mutatták be az Erkel Ferenc zenéjére készített táncjátékot, amelynek alcíme: Hang és háború. Az Erkel-évben eddig csak a zeneszerzőre figyelhetett a közönség, arról jóval kevesebb szó esett, hogy korának jeles sakkozóját, a Pesti Sakk-kör alapító tagját is tisztelhetjük benne. Szenvedélyéről egy hatvanperces pantomimet is komponált 1853-ban - "egy 81 húzásból álló játék Sakk-játék címen adatik elő, egy e végre emelt, s sakkasztalt formázó emelvényen, összesen 40 élő alak által" -, a partitúra és a szövegkönyv azonban elveszett, ezért a zenei szövetet Erkel zongoradarabjai képezik, Szálinger Balázs pedig elkészített egy szövegkönyvet, amely társadalmi tablót fest a Bach-korszakról.

Az előadás díszlete és a jelmezei Kentaur munkája, a produkció rendezője és koreográfusa Horváth Csaba, az előadók pedig a Forte Társulat tagjai, azaz Blaskó Borbála, Földeáki Nóra, Zarnóczay Gizella, Sipos Vera, Simkó Katalin, Nagy Viktória, Kádas József, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Bora Gábor, Grecsó Zoltán és Vati Tamás. A Sakk-játék augusztus 28-án és 29-én Zsámbékon a Zárdakertben látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.
Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.