Tánc

Évadvégi néptánc zsongás a Müpában

2015.06.05. 09:15
Ajánlom
A Bihari Képeskönyv 2015 a Bihari János Táncegyüttes és Művészeti Szakközépiskola évadzáró előadása a Nemzeti Táncszínházzal közösen. A "Biharit" június 6-án láthatja a közönség a Müpában.

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése során számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert nagydíjat, ért el előkelő helyezést; a Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést kapott, 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály Közösségi-, 2012-ben pedig Prima Primissima-díjjal ismerték el. Az együttes tervszerű utánpótlás-nevelést folytat, túlnyomórészt alapfokú művészeti oktatás keretében. Ennek eredményeképpen ma több mint kétszáz fős közösség alkotja a „Biharit". Az együttes nyitott műhely, jó néhány koreográfus alkotását mutatja be és tartja életben. Próbatermeiben a koreográfusok több generációja fordult meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc győri balett

Győrben bepótolhatja az elszalasztott tánceseményeket

14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált Győrben mától egészen vasárnapig.
Tánc balett

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Tánc videó

Szergej Polunyinnak az őrület is jól áll, de még mennyire

A szupersztár balett-táncost ezúttal egy ikonikus brit divatfotós, filmkészítő Rankin kérte fel közös munkára, amiből egy igen erős anyag született.
Tánc simkó beatrix

A Simkó-Grecsó páros hozta el a Tánc Fesztiválja fődíját

A Frenák Pál Társulat és a Pécsi Balett is két-két díjat kapott a veszprémi tánctalálkozó után – írta meg a szinhaz.hu.
Tánc balett

Miért ábrázolják ügyefogyottaknak az ázsiaiakat a balettben?

Egy Amerikában élő filipino táncos éles hangú véleménycikket jelentetett meg, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a klasszikus és modern balettdarabokban az ázsiai figurák rendre sematikus, sokszor nevetséges karakterekként tűnnek fel.