A tavalyi programhoz hasonlóan idén is Nagy Csilla reggeli táncóráján ébresztgethetjük az érzékszerveinket. Amit ígér, az a stílusok fúziója: kortárs tánc, hip-hop, tangó, némi jóga, cseppnyi tajcsi, testtudati módszerek elemei; és kívánság szerint "akár Jackson imitáció vagy Shakira-féle csípő bűvölés is lesz.
Brückner János, Tóth Márton Emil és Vadas Zsófia Tamara szintén tavaly mutatták be a Szigeten nagy sikerrel a Sleeping Beauty Project elnevezésű alvó installációt, amely segítségével a fesztiválozók egy vezetett altatásban vehetnek részt. Az installáció a legegyszerűbb, hétköznapi tárgyakból (újra)alkotott instrumentum, amelynek célja az érzékszerveink „újraindítása”. Egyszerre korlátozzuk és töltjük fel összekevert információkkal a látást, hallást és tapintást, miközben testünk egy átalakított nyugágyban pihen.
A Frenák Pál Társulat Birdie című nagysikerű előadása is leköltözik a Szigetre.
A darab a bennünk és körülöttünk emelt falakról, határokról és azok túllépéséről szól - legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok.
Az előadás egy, a 3D-s grafikai tervezőprogramok világát idéző, közel 2,5 méter magas elemekből, szabadon átjárható fém-labirintus, lenyűgöző és grandiózus térrendszerben játszódik, egy tulajdonképpeni „kalitkában”. Frenák Pál előadásában kubai, francia és magyar táncművészek lépnek színpadra.
Mészáros Máté csak férfiakból álló csapata fesztelen táncelőadást hoz a Szigetre. Kelemen Patrik, Mikó Dávid, Téri Gáspár, Bakó Tamás és Mészáros Máté hatalmas energiával táncolnak, miközben ki-be járkálnak saját maguk rétegei, más-más előadások, és párhuzamos, történelmi fikciók közt. A fehér, üres térben folyamatosan humorizáló, csípős dialógusokat folytató fiúbanda a United Space of Ambivalence-ben sajátos lépéseket tesz a néző zavarba ejtésére. A koreográfia központi kérdésévé válik saját művészetük, esztétikájuk, miközben a nyílt színen saját műfaji határaikat lépik át. A zenét mindeközben élőben szolgáltatja Porteleki Áron.
A Tünet Együttes Te szemét! című szabadtéri performansza a fogyasztói társadalom nemkívánatos melléktermékét, a szemetet állítja fókuszba. Az előadás a színházi sátor közelében felbukkanó szemét-kommandó vicces-megdöbbentő akcióiból áll, melyek a gyanútlan szigetlakókat veszik célba, késztetik reakcióra. A humorral és melankóliával teli performansz nemcsak
a hulladék globálisan megoldatlan problémájára hívja fel a figyelmet, de a társadalom számára hasznavehetetlen, elértéktelenedett emberéletekére is.
Cserepes Gyula folytatja a már tőle megszokott sámán tematikát. A Shy-men című előadásában egy dobos és egy táncos találkozik az üres térben. Ahogyan a ritmuson keresztül kapcsolatot teremtenek egymással, a „szent” színpad rituális térré változik át. Lehámozni készülnek a nézők szégyenlősségét, miszerint a hangszer és a színpad érinthetetlen. Közös bevezetőjük csak előjátéka a valódi tabudöntögetésnek. A Shy-men rituálé akkor születik meg, amikor a közönség is részesévé válik az előadásnak.