Tánc

Falra másznak tőle

2015.05.18. 14:13
Ajánlom
Különleges helyszínen, a budafoki Art Quarter Budapest központban, illetve az épület falán mutatkozott be a MIXDOOR elnevezésű projekt, mely a zsonglőrködés és a kortárs cirkuszművészet elemeit ötvözi a vertikális, vagyis faltánccal.

Magyar Zsonglőr Egyesület és a Pro Progressione művészeti ügynökség által elindított két éves nemzetközi program idén tavasszal indult útjára. Első helyszíne Budafok volt, ahol májusban vertikális tánc workshopot tartottak a műfaj egyik legjelentősebb alkotója, a francia Eric Lecomte irányítása mellett. A szokatlan műfajhoz a résztvevők a modern technika olyan eszközeit is segítségül hívják, mint a mobil applikáció és a 3D mapping (fényfestés), egészen egyedi, formabontó, rendkívül látványos és izgalmas produktumot eredményezve ezzel.

A korábbi Haggenmacher sörgyár erősen leromlott állapotú épületeinek rehabilitációját a 2000-es évek elején kezdte meg az új tulajdonos, Wolfgang Bartesch, aki nemzetközi kortárs művészeti központot álmodott meg az egykori gyártelep területén. Így jött létre az Art Quarter Budapest (AQB), amely jelenleg a vizuális művészetek mellett, az előadóművészetek, valamint a film, az irodalom és a cirkuszművészet területén dolgozó művészeket fogad, hogy néhány hetes vagy néhány hónapos itt tartózkodásuk alatt egy-egy projektet megvalósítsanak. Ennek köszönhetően került ide a MIXDOOR projekt egyhetes workshopja is. A programban részt vevő magyar offline:ontheater társulatnak ugyanis, akik a vertikális tánc szinte egyetlen hazai képviselői, az itt található egyik üresen álló épület falai jelentik a nyári próbahelyszínt.  

A 7 fős társulat vezetője Ben Glass, aki Svájcból érkezett Magyarországra több mint tíz évvel ezelőtt. Ő ismertette és honosította meg a műfajt Magyarországon. 2013 óta a társulatot Simor Ágnessel közösen vezeti.

A sajtótájékoztatón Petrányi Barna, a Pro Progressione igazgatója ismertette a Kreatív Európa Program által 2015-ben egyetlen magyar kezdeményezésként támogatott MIXDOOR projektet, aminek keretében a magyarok mellett görög, horvát és lengyel partnerek együttműködésével 2016-ban két-két előadásra kerül majd sor Budapest, Torun (PL), Elefsina (GR) és Zágráb (CR) városában. Az előadásokat több mint egy éves felkészülési időszak előzi meg, ennek része a magyarországi munka is, mely során az alkotók elképzeléseik és szakmai tudásuk egyesítésével hozzák létre a rendkívül összetett produkciót. Ebben a periódusban több workshopot is tartanak a partnerországokban, melyekhez a helyi művészek is csatlakozhatnak. Céljuk olyan produkció létrehozása, amely látványos, ugyanakkor nagyon magas művészeti színvonalat képvisel. „Azzal kísérletezünk, hogyan tudjuk a közönséget az utcán egy nagyon látványos vertikális tánccal megfogni, majd őket magunkhoz kötni és bevinni egy olyan színházi térbe, ahová egyébként nem feltétlenül mennének be maguktól." - ismertette az alapkoncepciót Petrányi Barna. Ebben van segítségükre az ötödik partner, Eric Lecomte, aki az egyik legismertebb vertikális táncos csapat, a Compagnie 9.81 egyesület alapítója.

Eric öt évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor a Trafóban lépett fel. „Az első faltáncosok maguk a hegymászók voltak, akik a falon függeszkedve szinte önkéntelenül kezdtek próbálgatni különféle táncos elemeket." - mondta Eric Lecomte. Nem véletlen tehát, hogy a vertikális táncosok között szép számmal találhatók alpinisták is. A műfaj maga azonban, ami igen fiatal, hiszen csupán az 1980-as években indult, valahol a cirkusz és a kortárs tánc között van. Eric saját bevallása szerint inkább táncosként közelít a produkcióihoz. Célja minden esetben egy olyan könnyed előadásmód, amikor a néző mindig azt érezheti, mennyire könnyű, finom és lágy mindaz, ami fent történik a falon.

A MIXDOOR projekt szervezője a Magyar Zsonglőr Egyesület tizenöt éve működik azzal a céllal, hogy a cirkusz és a zsonglőrködés új formáit honosítsa meg Magyarországon és hozzájáruljon a műfaj kereteinek tágításához. „A zsonglőrködésnél azt látjuk, hogy a ritmikus sportgimnasztikából emeltek át rengeteg elemet, az akrobatikánál az alpinista technikából, a légi akrobaták bungee jumping köteleket használnak. Rengeteg újítás történt. Megszűntek a határok. Ez az egyik kulcsfogalma az újcirkusznak vagy cirkuszszínháznak, amivel mi is foglalkozunk, és amire a MIXDOOR projekt egy fantasztikus kísérlet." - hangsúlyozta Gallyas Veronika az egyesület elnöke, aki arról is beszélt, hogy hamarosan a Magyar Tudományos Akadémiával karöltve egy kutatásba fognak, aminek keretében azt tanulmányozzák majd, hogyan hat az agyműködésre a cirkuszi készségek gyakorlása, hogyan fejlődik tőle az ember mind fizikai mind kognitív szinten. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon pedig a jövőben tanítani fogják, hogyan válhat a szociális integráció eszközévé a cirkusz. A szervezet egyébként most készül évi legnagyobb eseményére, a június 11-14. között Balmazújvárosban megrendezésre kerülő 13. Magyar Zsonglőrtalálkozóra. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

Itt a friss Shakespeare-táncpremier: A makrancos hölgy

Február elsején debütált A makrancos hölgy Kecskeméten, a Kelemen László Kamaraszínházban. Shakespeare ismert vígjátéka Barta Dóra koreográfus-rendező elgondolása mentén kelt életre a színház balett-tagozatának előadásában.
Tánc ajánló

Ünnepélyes keretek között adták át a csárdás UNESCO-s bejegyzési dokumentumát a Hagyományok Házában

A csárdás az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel. Az átadóünnepség táncművészek, néptánccsoportok jelenlétében zajlott.
Tánc hír

Szatmárnémetiben lépett fel a Magyar Állami Népi Együttes

Az Egycsillagú égbolt programsorozatának keretében a magyar tánckultúra egyik legjelentősebb társulata január 26-án a Körtánc című összeállítással lépett színpadra Szatmárnémetiben. A sikeres előadásról és közeli terveikről Mihályi Gábor számolt be.
Tánc ajánló

A commedia dell’arte szellemében született meg a Feledi Project új bemutatója

Az itthon ritkán látható Pulcinella nemcsak egy színházi előadás, hanem tisztelgés az olasz kultúra és színházművészet gazdag hagyománya előtt. A produkció pergő ritmusa, látványos koreográfiái és szívhez szóló humora garantáltan magával ragadja a közönséget.