- Klasszikus balett szakon végeztél a Balettintézetben, onnan nyergeltél át a kortárs tánc világába. Mi volt a váltás oka?
- Már a Balettintézet alatt is éreztem magamban, hogy a klasszikus mozgásnyelvezet nekem kevés. Szabadabb, sajátosabb táncnyelven szerettem volna megnyilvánulni. Már a főiskolán is voltak modern óráink (Lőrincz Katalin, Egerházy Attila és Papp Tímea tanított bennünket), de ezt a világot egy konkrét táncelőadás nyitotta ki előttem. Frenák Pál: Lakoma című előadása adott 180 fokos fordulatot a szemléletemnek. Amikor elvégeztem a Balettintézetet, akkor egy svéd modern együtteshez szerződtem volna, de az nem jött össze, úgyhogy itthon próbáltam elhelyezkedni. Több társulatnál dolgoztam, többek között a Győri Balettnél, Kun Attila vezetése alatt a PR-REvolution Dance Companynál, az ő munkamorálja nagyon nagy hatással volt rám. Majd Barta Dórához szerződtem Egerbe, ahol lehetőségem adódott egy saját, egész estés előadást készíteni. Talán ekkor éreztem rá, hogy milyen is a magam útját járni. Azóta minden évben van egy saját bemutatóm.
- Az előadásaidra erős drámaiság jellemző, általában nehéz létkérdésekre kérdezel rá. Hogy jutottál el a halál témáig ilyen fiatalon?
-Egyrészt ez a drámaiság valószínűleg belőlem fakad, mert én egy befelé fordulóbb, önmarcangolóbb alkat vagyok. Sokáig tartott megtanulnom, hogy nem szabad magamat őrölnöm bizonyos kérdésekben. Másrészt talán azért is foglalkoztat engem folyamatosan a halálközeliség, mert így próbálom meg magamat felkészíteni arra, hogy milyen lesz, ha elveszítem a közeli hozzátartozóim. Sajnos ez be is következett májusban: édesapámat elvesztettem. Már beteg volt, amikor elterveztem, hogy egy Rekviem lesz a következő darabom. Megdöbbentő volt, hogy apám temetésén a valóságban szembesültem azokkal a képekkel, amiket az előadással kapcsolatban előzetesen vizionáltam. Ez egy olyan analógia volt, ami a temetést egy divatbemutatóval vonja párhuzamba: van egy kifutó, két oldalt ülnek a nézők. Hat táncos lesz a darabban és hogy minden táncosnak legyen egy kis asztala, ami szinte az ő kis élete. Lehet az akár egy ravatal. Tehát hogy rengeteg féle dolog volt bennem. A temetésen pontosan így ült két oldalt a ravatalnál a család, édesapám pedig ott feküdt a ravatalon. Ez egyrészt egy félelmetes ráeszmélés volt, másrészt pedig egy hihetetlen visszaigazolás, hogy ezek szerint nem véletlen, hogy én ezeket a képeket láttam magam előtt.
- A magyar származású hollywoodi filmzeneszerző, Balázs Ádám írt Rekviem-et a darabhoz. Hogyan zajlott a közös munka?
-A Balázs Ádámmal való találkozás volt a másik megerősítés a témakeresésénél. Biztos voltam abban, hogyha egyszer a Rekviem témához nyúlok, akkor nem akarok egy már létező, klasszikus művet használni. Balázs Ádám viszont olyan szimfonikus műveket készít, amiben egyszerre van jelen az archaikusság és a mai életérzés. Ezt a szimfonikusságból eredő monumentális szövetet rárakjuk a zenére, de a dallamokban az Ádám és az én személyes világom tükröződik, ezáltal nem azt érezzük, hogy egy több száz éves zeneművet hallgatunk, hanem valami olyat, ami a fiatalokat is meg tudja szólítani. A zenének lesz egyfajta filmes hatásai is, hiszen Ádám nem tudja letagadni a filmzeneszerzői énjét. Tehát a kettőnk személyes és érzéki világát próbáltuk belerakni a különböző tételek zenéjébe úgy, hogy mindenki komfortosan érezze magát. Én se szeretem ugyanis, ha más alkotók olyan helyzetbe hoznak, amiben nem érzem jól magam.
- Ezek szerint a táncosaidat sem mozdítod ki a komfortzónájukból?
-Arra gondolsz, hogy lesz-e benne meztelenség? Lesz. Az előadásban van egy olyan kép, amikor a táncosnő félmeztelenül fog táncolni, egy nagy gerincoszloppal a hátán. Ez nem a meztelen testről szól, hanem arról az állapotról, ami a legjobban fejezi ki számomra a halált. Ilyenkor mindig megkérdezem a táncosokat, hogy mi az, amit még bevállalnak. Szerencsére abszolút nyitott volt erre a táncosnő. Ami még érdekes, hogy ugye nem hagyományosan használjuk a MOM nagyszínpadának terét, hanem –amint említettem- a nézők két oldalon ülnek a divatbemutató szituáció miatt, ezért végig bent vannak a táncosok a színpadon. Egy órán keresztül a folyamatos jelenlét így is megterhelő lesz a táncművészeknek, hiszen a figyelmet és koncentrációt végig fent kell tartaniuk. Ez azért egy nehéz munka.
- A darab leírásában az áll: „zűrös világban élünk, ami sejteti a gyászt”. Szándékodban állt társadalmi szinten is beszélni a témáról?
- Igen, abszolút. A világban uralkodó mostani állapotok mindenkire hatással vannak, azt gondolom. Ha így folytatjuk, ahogy most élünk, akkor záros határidőn belül el fog szakadni az a bizonyos kötél. Tehát nyilván egy ilyenfajta üzenet is lesz benne, de nem fogok direkt módon bel- vagy külpolitikát beletenni a darabomba. Ha valaki ezt is kiolvassa a sorok közül, akkor örülök.