Tánc

Fellázadtak a Berlini Állami Balett táncosai

2016.09.20. 11:33
Ajánlom
A balett-táncosok nem szeretnék, ha Sasha Waltz lenne a társulat új igazgatója, ugyanis szerintük jelentősen romlana a társulat renoméja, ha az elsősorban kortárs tánc területén tevékenykedő koreográfus vezetné a klasszikus táncszínházat.

Sajnos ez olyan, mintha teniszedzőt neveznének ki egy focicsapat élére, vagy mintha egy múzeumigazgató vezetne egy szimfonikus zenekart"

- olvasható a társulat által indított petícióban, amit eddig 6208-an írtak alá.

A Change.org honlapon olvasható szöveg szerint a táncosok az "Állami Balett megmentésére" szólítanak fel, és taglalják a nézetkülönbségeket a társulat és az új intendáns között. Úgy gondolják, Sasha Waltz kinevezése politikai indíttatású volt, a jelenleg zajló törvényhozási választási kampány része lehetett. 

A táncosok szerint Berlin polgármestere, Michael Müller, valamint titkára, Tim Renner egyáltalán nem értenek a tánchoz és nem ismerik a társulat által képviselt hagyományokat. A táncosok azt is megpedzették, a Waltz kinevezése csupán egy marketingfogás, amennyiben az ő nevével szeretnék növelni a régióban a  jegyeladásokat.

"Tiszteljük Sasha Waltz munkáját, de teljességgel alkalmatlannak tartjuk társulatunk vezetésére" - írják a táncosok. Az 53 éves koreográfus egyetlen darabja sem szerepel egyébként a társulat repertoárján, hiszen ő egy teljesen más iskola, a Pina Bausch által létrehozott expresszív táncművészethez közel álló stílus képviselője. Mint a táncosok azt a petícióban megfogalmazzák, ez a stílus másfajta képességeket igényel, és attól tartanak, vezetése alatt jelentősen csorbul majd klasszikus táncszínházi renoméjuk.

A sajtó egyébként üdvözölte Sasha Waltz kinevezését, és bírálta a jelenlegi igazgatót, a spanyol Nacho Duatót, aki 2014-es hivatalba lépése óta elsősorban saját koreográfiáit tűzte műsorra, amelyek között ráadásul csak egy új darab volt. Sasha Waltz kinevezése egyébként a 2019-es évad kezdetétől lenne esedékes. 

Nacho Duato: “Nem vagyok többé spanyol”

Kapcsolódó

Nacho Duato: “Nem vagyok többé spanyol”

Az orosz balett-kultúra minden bizonnyal az egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező a világ “színpadán”. A 2010-es év a Mihajlovszkij Balett számára fontos változást hozott, hiszen a kiváló spanyol származású táncos-koreográfus lett a művészeti vezetője. Ezt a posztot egészen 2014-ig töltötte be, amikor a Berlini Állami Balett vezetője lett. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpában bemutatásra kerülő koreográfiái kapcsán kérdeztük Őt kultúrák közötti különbözőségekről, identitásról, és a balett jövőjéről.

A nyugat-berlini Deutsche Oper, valamint a kelet-berlini Komische Oper és Staatsoper művészeiből alakult Berlini Állami Balett korábbi vezetője, az orosz Vlagyimir Malahov 2014-ben váratlanul lemondott, a 2015-ös évet pedig hosszú bérharcok jellemezték a társulatnál.

Hagyománytisztelet kontra modernizálódás

Úgy tűnik, egyre inkább jelenséggé nő a klasszikus balett-társulatok modernizálódása, illetve ennek nehézsége. Legutóbb Benjamin Millepied bicskája tört bele a Párizsi Opera balett-társulatának vezetésébe, aki arra hivatkozva állt föl az igazgatói székből, hogy nem tudta kellő mértékben átformálni a túl mélyen gyökerező klasszikus balett-hagyományok hierarchikusságát, megkövült repertoárját, valamint a faji diverzitás hiányát is kifogásolta. Olvasd el erről szóló cikkünket ide kattintva!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Új Örökös Tagokat avattak a Budapesti Operettszínházban

Négy új tagot választott Örökös Tagjai közé a Budapesti Operettszínház január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Az ünnepségen, amely ezúttal a járványügyi szabályok betartásával, szűk körben zajlott, Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója méltatta a kitüntetetteket.
Színház

Balázs Péter 14 év után távozik a Szolnoki Szigligeti Színház éléről

Nem pályázott újra Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója, így 14 év után új vezetője lesz az intézménynek. A Kossuth-díjas színész-rendező 2019-ben egyedüli indulóként kapott bizalmat a közgyűléstől, megbízatása 2021 júniusáig szól.
Plusz

Hallotta már Blaha Lujza hangját? Most csak egy kattintásra van!

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban. A legkorábbi felvételeken a legendás színésznőt, Blaha Lujzát hallhatják az érdeklődők.
Klasszikus

Sosem hallott Mozart-mű csendül fel a zeneszerző születésének évfordulóján

A salzburgi mester születése után 265 évvel nem mindennapi alkalom egy ősbemutató. Egy újonnan előkerült zenemű csendül fel Mozart születésnapján.
Vizuál

Politikailag független társaságot alapított 42 magyar operatőr

Megalakult a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete, amely a a magyar filmművészet legkiemelkedőbb operatőreit hivatott magába tömöríteni. Tiszteletbeli elnöke Ragályi Elemér, elnöke Szabó Gábor lett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Az Operaház külföldi balettművészei is Walesi bárdokat szavalnak

Orosz, kazah, moldvai, ukrán, belarusz és brit balettművész is szerepel abban az új videóban, amelyben Arany János jól ismert balladája hangzik el az Operaház balettosaitól A magyar kultúra napján.
Tánc hír

Premierrel ünnepel a Nagyvárad Táncegyüttes

Petőfi Sándor János vitéz című epikus költeményéből készít táncjátékot a magyar kultúra napjára a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. Az előadást, amely egyben a társulat idei első premierje is lesz, Györfi Csaba rendezi, és a tervek szerint január 21-én mutatják be.
Tánc hír

Online térbe költözik a SzólóDuó Fesztivál

Január 13-án kezdetét veszi az idei SzólóDuó Fesztivál, melyet rendhagyó módon ezúttal az Orkesztika Alapítvány Youtube-csatornáján közvetítenek majd. A négynapos rendezvény versenyprogramjában 26 produkció kapott bemutatkozási lehetőséget.
Tánc gyász

Elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus

66 éves korában elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus, táncpedagógus, aki pályafutása során olyan vezető színházakban dolgozott, mint a Miskolci Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház.
Tánc magazin

60 éve a tánc szolgálatában a Pécsi Balett

2021-ben ünnepli 60. jubileumát a Pécsi Balett, de nem csak a jeles évfordulónak örülhetnek: az általuk szervezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót ismét jelölték az év eseményének járó Made in Pécs-díjra.