Felméry Lili a Bahcsiszeráji szökőút próbái közt adott interjút, amelyben elárulta, szívesen táncolna olyan szerepeket is, amiket nem feltétlenül azonosítanak az ő kislányos karakterével. „Az életkor sok mindent befolyásol, és a külső adottságok is számítanak.
Ha kislány arcod van, nem biztos, hogy beléd látják a karakteresebb szerepeket. Pedig lehet, hogy nőként ki tudnád hozni magadból Makrancos Katát is – noha senki sem gondolna rá”
– fogalmazott.
Felméry Lili (Fotó/Forrás: Csernák Bence)
Szerepálma, a Spartacus Fláviája kapcsán elmondta, mi vonzza egy-egy szerepben: „Azokat a szerepeket szeretem, amelyekben érzelmeket lehet megfogalmazni és közvetíteni.
Ez egyébként leveszi egy kicsit a reflektorfényt a technikáról.
Ha az ember elmélyül egy szerepben, nem azzal foglalkozik, hogy lépésben mi következik, megugrom-e a következő ugrást – csak viszi valami bűverő. A Spartacus csodálatos történet varázslatos koreográfiával és zenével”.
Az is kiderül az interjúból, hogy egy táncművésznek folyamatosan meg kell küzdenie a saját fizikai-lelki határaival. „Tizennyolc évesen Seregi Laci bácsitól megkaptam Júlia szerepét, valóra vált egy álmom. Aztán eltelt három év, jött az új szereposztás – és nem engem írtak ki Júliának.
Számos indok szólt a döntés mellett, mégsem tudtam jól megélni a helyzetet, önmarcangolásba „menekültem”. Ez volt az első nagy pofon, örökre belém égett”
– mondta az első nagy mélypontjáról.
Felméry Lili (Fotó/Forrás: Csernák Bence)
A sérülésekre vonatkozó kérdésre pedig így felelt: „Nekem sokkszerű esetem szerencsére nem volt, térdgyulladásom már igen. Lelkileg is nagyon megterhelő, ha az ember sérült, és nem tud teljesíteni. (...) Több mint fél évig tartott. Táncoltam vele. (...)
Amíg lélegzek, táncolok – mondjuk, akkor fájdalomcsillapítóval tudtam csak”
– tette hozzá. Jelenlegi helyzetét pedig így értékelte: „Nekem ez a nyolcadik szezonom, szeretnék folyamatosan előre lépni, fejlődni. Most kicsit azt érzem, hogy megtorpantam, de lehet, hogy ez is természetes. Az ember néha úgy érzi, egy helyben jár. A táncművész maximalista. Lehet, hogy tényleg mindent akarok? Sok tekintetben fiatal vagyok, de ebben a szakmában mégsem. A következő öt évem másként, de ugyanúgy hangsúlyos lesz, mint az előző fél évtized. Ide nekem az oroszlánt életfázisban vagyok”- összegzett.
A riporter azt is megkérdezte tőle, hogyan érinti balettművészként a balett kapcsán leggyakrabban idézett mondat a Macskafogó című rajzfilmből („Mehetünk vissza a balettbe ugrálni!”).
Szerintem vicces, de több is annál, ha komolyan vesszük. Az ugrás ugyanis azt jelenti: egy pillanatra elhagyni a talapzatot, felvállalni a bizonytalant. A táncos mindig le akarja győzni önmagát. Ehhez „ugrálni” is tudni kell...”
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
hírlevél
