A Trafó a parkolójában, az előtérhez csatlakozó kétszintes konténerrendszer építésével fogja bővíteni közönségforgalmi tereit és megoldani az épület akadálymentesítését. A bővített teret fém konténerek részben egymáshoz, illetve egymásra építésével alakítják ki.
Az engedélyezett beépítéssel megnövekszik a nézők rendelkezésére álló tér, könnyebbé téve a büfé működését és növelve a befogadott produkciók kellékeinek tárolására alkalmas hely nagyságát, valamint megtörténhet az akadálymentesítés és a megnövekedett területen egy új, kisebb próbatermet is kialakíthatnak.
A kivitelezés költsége az előzetes költségbecslés alapján 60 millió forint.
A projekthez azonban szüksége volt a közgyűlés jóváhagyására, miután az érintett ingatlan fővárosi tulajdonban van, és - a Trafó alapító okirata szerint - az 50 millió forint értékhatárt meghaladó fizetési kötelezettséget tartalmazó jogügyletek jóváhagyása is az alapító Fővárosi Önkormányzat kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Az előterjesztés szerint a bővítési munkákat július 1-jén kezdenék meg, és várhatóan 75 napon belül befejeznék. A kiviteli tervdokumentáció és a kivitelezés a közbeszerzési pályázat jövőbeni nyertes cégének feladata lesz.

hírlevél












