A tánc, melynek ritmikussága, szavak nélküli eszköztára és az idő által szervezett sajátos struktúrája nagyban hasonlít a zeneművek szerkezetére, tökéletesen alkalmas arra, hogy megmutathassák, a balett, a tánc és a zene kapcsolata a 21. században is éppen annyira élő, mint akár a 18., vagy a 20. század elején.
Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas táncművész a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével készített koreográfiát a zeneszerzők által megálmodott tételekre.
Bella Máté A pillangó álma című kompozíciójának két tételét Szabó Lőrinc Dzsuang-Dszi álma című verse inspirálta, míg a Junior Prima- és MMA-díjas Virágh András Gábort a három táblából szerkesztett, összecsukható szárnyasoltárok ihlették meg, ebből született a Triptichon.
Kutrik Bencét a fraktálképek zenei leképezése foglalkoztatta a The Mandelbrot Riddle címet viselő szerzeményének megalkotásakor.
Kísérletében az ábrák végtelenségét próbálta megragadni,
ahogy egy-egy részletet kinagyítva mindig mélyebbre, mégis ugyanoda jutunk.
Solti Árpád és az Artisjus-díjas tubaművész Szentpáli Roland a hétköznapokhoz nyúlt inspirációért. Szentpáli Melton 200 című alkotása a beszédszerű zenei anyagokat, gesztusokat és motívumokat vizsgálta, míg Solti Seven SitCom Episodes (Hét szituációs komédia-epizód) című kompozíciójában a szerző saját gyerekkorának emlékei elevenednek meg.
Bár a Táncjátékra már elkeltek a jegyek, a Zeneakadémia lehetővé teszi, hogy a nézők ingyenesen, online is követhessék a koncertet. Az online közvetítés innen érhető el.
Fejléckép: Studio 5 (fotó: Oláh Gergely Máté / Studio 5)
hírlevél












