- Elég szokatlan, hogy különböző származású és Európa más-más országában élő ember mély barátságot köt, mi több, ápol. Egyikőtök magyarként németországi, másikotok finnként belgiumi lakos. Hogyan szövődött ez a kapcsolat?

Simkó Beatrix: Mindketten a Duda Éva Társulatban táncoltunk. Hasonló az érdeklődésünk, így hamar megtaláltuk a közös hangot. A munka kapcsán szembesültünk azzal, hogy sok mindenben hasonlítunk, azonos hullámhosszon vagyunk. Ezt a rezgést vagy energiát csak érzed, nehezen racionalizálható. Tehát a munka és az emberi része összeadódott,

mostanra szinte testvéri kötelékek fűznek minket össze.

longtimenosee (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

- Ebben a nyelvi sokféleségből melyiket használjátok? Gondolom, az angol adja magát leginkább.

Jenna Jalonen: Hát, ez érdekes, mert csak akkor beszélünk egymással angolul, ha olyan közegben vagyunk, egyébként magyarul folyik köztünk a kommunikáció.

SB: Jennával szinte csak ezen a nyelven beszélünk. Az állandó magyar nyelvhasználat miatt a finn identitása viszont sokáig háttérbe szorult. Ezen próbálunk változtatni,

a darabban és a kapcsolódó kutatásban is sokat foglalkozunk a gyökereinkkel, a finnség és a magyarság megélésével.

- Jenna, mit jelent számodra a finn identitás?

JJ: Nehéz megmondani. Mostanában kezdett el foglalkoztatni ez a kérdés, pedig már tíz éve külföldön élek. A finnországi természethez például erősen kötődöm, és gyakran hiányzik. A finnek zárkózottsága viszont távol áll tőlem, én jóval nyitottabb, közvetlenebb vagyok.

- Mit gondoltok, barátságban van jelentősége a közös kultúrának, a közös származásnak?

JJ: Szerintem igen, és ez a magyarokkal való kapcsolatomra is igaz. Hét év ittlét után a nyelvvel együtt azonosulni tudtam az emberek mentalitásával, szemléletével. Ebben biztosan szerepet játszottak a közös gyökerek. Több más nemzetiségű barátom is él itt, akiknek nehezen megy a beilleszkedés. Nekem viszont nem volt gond, nem éltem meg kultúrsokként az ideköltözést, nem érzem magam idegennek.

SB: Én ennek kisebb jelentőséget tulajdonítok. Sokat utazom, számos barátom van a világban. Az azonban mindenképpen számít, hogy Jenna évekig élt Magyarországon. Ugyanazokkal a problémákkal találkozott, mint mi budapestiek, egy sor helyi szokást vett fel, a magyar lett a közös nyelvünk. Ez nyilván segítette a kapcsolatunk elmélyülését.

Long time no see! (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

- Mindez az együtt rezdülés, hasonló hullámhossz hogyan nyilvánul meg a közös munkában?

JJ: Nem csak a mentalitásunk, érdeklődési körünk, lelki alkatunk hasonló, hanem a testfelépítésünk is. Majdnem egyformák vagyunk.

- Gondolom, ahogy a magyar a közös nyelvetek, a testi hasonlóságon kívül szükség volt a közös testnyelvre is. Ez adott volt, vagy tanultátok, és összecsiszolódtatok?

JJ: Is-is. Kisebb különbségek abban vannak, hogy egy-egy érzelmet hogyan fejezünk ki a mozgásunkkal.

SB: Természetesen nem csak a hasonló testalkaton múlik az összehangolódás. Ugyanilyen alkatú sportoló teljesen más testkommunikációt használ, mint mi. Az, hogy köztünk ennyire finoman működik a mozgásnyelv, a sok közös tapasztalatnak és a hasonló trenírozásnak is köszönhető.

- A Long Time No See! az első közös munkátok. Miként indult a projekt, és hogyan jött létre a darab koncepciója?

JJ: Az alapötletet 2016-ban találtuk ki, akkor már jó ideje ismertük egymást. Mindig viccelődünk azon, hogy olyanok vagyunk, mint egy finn-magyar testvérpár, ezért adta magát, hogy a barátságunk legyen a közös projekt alapja.

Az elején a „finn-ugorj” szójátékból indultunk ki, ezt egyszer Beatrix próba közben kiáltotta oda nekem, ez a mai napig az egyik belső poénunk.

SB: Volt vizuális kiindulópont is, egy fotó, amin ketten egy medencében vagyunk. Finom, nőies kép, ami jól tükrözi a hasonlóságainkat és a különbségeinket, emellett pedig beemeli a víz témáját is, ami mindkettőnknek fontos, és az előadásban is hangsúlyos elem.

LTNS PR domolky daniel 03.gif (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

- A darab munkacíme, a TERV volt. Hogy lett ebből Long Time No See!?

SB: A TERV volt az első szó, aminél rájöttünk, hogy mindkét nyelven jelentése van. Finnül az üdvözlettel rövidítése, azaz üdv. Más nyelveken ezt a szót nem értették, így a mi belső kódunkká vált. Később szerettük volna, ha a darab címe jobban utal a köztünk lévő kapcsolatra.

- A darab leírásában – többek között – azt a kérdést feszegetitek, hogy szükséges-e egyáltalán a verbalitás, ha a test nyelvkészlete eleve nagyon gazdag. Mire jutottatok?

JJ: Ez nyitott kérdés. Ha csak a színházra gondolok, testtel és gesztusokkal sok mindent ki lehet fejezni. Nyilvánvalóan a nyelvet nem lehet teljesen elhagyni. Attól függ, hogy milyen a kommunikációs helyzet, hogy kell-e nyelvismeret vagy sem. Amikor még nem beszéltem magyarul, akkor is ki tudtam fejezni magam.

- A darabban a mozgás mellett fontos szerepe van a hangnak, a látványnak és a szövegnek is. Íróval, hangdesignerrel, látványtervezővel és produkciós menedzserrel dolgoztatok együtt.

SB: A kezdetektől fogva tudtuk, hogy ez nem csak táncelőadás lesz.

Pomozi Péter finnugor-kutató mondja azt, hogy a nyelvi kérdést nem lehet interdiszciplinaritás nélkül megközelíteni. Ez a szó némileg elcsépelt művészi kontextusban, de mégis jól kifejezi a projekt összművészeti jellegét. A darab karakteres látványvilágát Dömölky Dániel hozta létre, aki a kommunikációhoz tartozó vizuális kampányért is felelt. A többfunkciós díszlet – mint például a szauna is – tükrözi a különböző kulturális jellegzetességeket, különbségeket és az izoláltságot. A darabban használt hangulatteremtő elektronikus zene Gryllus Ábris munkája, a jelmezeket pedig Kasza Emese jegyzi. Mindannyian a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) végeztünk, az ismeretség is ott alakult, majd több különböző színpadi munkámban folytatódott. A szöveg alapú jeleneteinken Vinnai András íróval dolgoztunk együtt. A produkciós menedzserünk Kovács Andrea, aki több szálon kötődik Finnországhoz, hiszen az ELTÉ-n szerzett finn szakos diplomát és többször dolgozott Helsinkiben is.

Long time no see! (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

 Hogyan jelenik meg a szöveg az előadásban?

JJ: Fontos szerepe van. Nem akarok túl sokat elárulni, de többször játszunk a szavak hangzásával, és szépirodalmi szövegek is szerepelnek a darabban.

SB: Próbák közben sokszor úgy improvizáltunk, hogy magyar és finn verseket vagy rapet hallgattunk. Ezeknek leginkább a ritmusát használtuk. A darabban több önéletrajzi rész van, ezek inkább szövegesen jelennek meg.

- Mennyire működik szerintetek az előadás a magyar és a finn kontextuson kívül, akár más országokban?

JJ: A darab rövidebb verzióját Brüsszelben is előadtuk az XS fesztiválon, ahol a közönség nagy része belga vagy flamand volt, és nekik is átjött az üzenet. A kommunikációnak sok rétege van, több módon lehet ugyanazt kifejezni, a nyelv csak az egyik eszköz. Brüsszelben a nézők többsége egyik nyelvet sem értette, ugyanakkor a nyelvi korlátok asszociációs szabadságot adtak nekik. Amikor külföldre utazunk, természetesnek vesszük, hogy nem értünk mindent, de a színházban ez új helyzet, ami kizökkenti a nézőt.

SB: Különböző reakciók voltak. Volt, aki számára gondolatindító volt az asszociációs szabadság, másoknak viszont fontos volt, hogy megértsék a szöveget. Ezek a nézők kérdezték is, hogy miért nincs felirat. Hosszabb szövegrészeknél van fordítás, nem hagyjuk teljesen magukra őket, néhány szójáték esetében viszont nem kapnak segítséget.

- Az előadás leírásában azt írjátok, hogy a darab más térben is adaptálható. Milyen helyszínekben gondolkodtok még?

JJ: Helsinkiben és Poriban egy kiállítótérben voltak a munkafázis bemutatók, most pedig a Trafó előadótermében leszünk. Júliusban a Festival 'd Avignon-on szabadtéren, egy udvarban installált színpadon adjuk elő a darabot. A későbbiekben további szabadtéri és térspecifikus megoldásokon is gondolkozunk.

- Az előadás nagyobb kutatómunka eredménye. Mi volt a legfontosabb következtetés?

SB: Hogy most is nagyon jó Európában élni! Ez a legvidámabb kontinens. És most idéztünk a darabból (nevet). Európa sokszínűsége, az országok közötti mobilitás továbbra is inspiráló.