Tánc

Flamenco a keleti filozófia jegyében

2016.03.10. 14:16
Ajánlom
Pirók Zsófia, aki első magyarként szerzett diplomát a sevillai Conservatorio Profesional de Danza intézményében, flamenco szakon, Suspiros – Sóhajok című 2014-es produkciójával országjáró turnéra indul.

A Suspiros - Sóhajok ​spanyol és magyar művészek koprodukciójából született, egyesítve az autentikus és modern világokat a zene és a tánc nyelvén.​ Az est szólistája és alkotója​ Pirók Zsófia, aki ​2014​-​ben elnyerte a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat alkotóművész kategóriában​, e​nnek gyümölcseként jött létre az előadás, aminek premierje a Nemzeti Táncszínházban került bemutatásra, majd egyből meghívást kapott Madridba is a "Flamencos y​ ​Mestizos​​" fesztiválra​. ​Az előadást tavaly egy kilenc állomásos ​​magyarországi​ ​turné követte. Idén a Sóhajok további magyar városokba látogat el az NKA támogatásával.

Pirók Zsófiával az előadás kapcsán készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatja.
Pirók Zsófia

Pirók Zsófia (Fotó/Forrás: Bogdán Nikolett)

"Minden élet egy belégzéssel kezdődik, és minden lélek egy kilélegzéssel távozik. Körülöttük minden lélegzik. Ez a pulzálás, ez a ritmus, ez a szívverés, a yin és yang itat át mindent. Amint létrehozunk valamit, annak máris megteremtettük az ellentétét is. Ezért nem működnek soha a szélsőségek, mert amint létrejönnek, megjelenik az ellenpólusuk is, legyen az egy politikai mozgalom, egy művészeti irányzat, egy történelmi kor, egy természeti hatás. Egyensúlyra törekszik körülöttünk minden. Ez a csodálatos jelenség akkor is működik, ha nem akarjuk. Nem tudjuk elkerülni, mert előre meghatározott kóddal születünk. Mindenkiben dobog egy szív, és mindenki boldog szeretne lenni. Életünk során mindenki megéli a szomorúságot, egy szeretett elvesztését, a szerelmet, a szeretetet, a bizalmat, a kétségbeesést, az újrakezdést, a gondtalanságot, az idő múlását, stb. S ez a körforgás, s ezen érzelmek átélése, minden egyes emberélettel újra kezdődik. Újra és újra.Ezeket a pillanatokat, az élet sóhajait jeleníti meg a darab" - áll az előadás ajánlójában. Pirók Zsófia koreográfiájában a sevillai Cristina Soler énekel flamenót, Juan José Bando flamenco gitározik, Tar Gergely ütőhangszereken közreműködik, Szirtes Edina Mókus pedig énekel és hegedül. 

A turné állomásai

2016. ​április 29. ​Mosonmagyaróvár, Felsch Központ

​2016. ​április 30. ​Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

​2016. ​május 02. ​Budapest, Centrál Színház

​2016. ​május 06. ​Debrecen, Kölcsey Központ

További információk: www.zsofiapirok.com

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Klasszikus

Milyen tempóban játsszuk a Kilencedik szimfóniát?

Őrületesen gyors Kilencediket játszott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián, egy órán belül végeztek a szimfóniával. Beethoven nem forog a sírjában, sőt, valószínűleg ezzel lenne elégedett.
Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A Tünet Együttes bemutatja, hogy működik ma egy független társulat

Február 18-án és 19-én a Trafóklubban szembesít a Tünet Együttes a következő kérdésekkel: Hová tart a független színház? Mi közünk van ehhez nekünk, nézőknek? Régen minden jobb volt?
Tánc

Most már ilyen is van: férfi spicc-cipő

A nemi egyenlőség kérdése a balettet is utolérte: egyre több férfi vágyik új magasságokba, néhányan már spicc-re is felmerészkednek.
Tánc galéria

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Tánc interjú

"Leonard Cohen jelen van velünk az egész előadás során"

A Les Ballets Jazz de Montréal együttese egyike a 2019-es Budapest Táncfesztivál külföldi fellépőinek. Dance Me című előadásuk kapcsán Louis Robitaille-t, a társulat művészeti vezetőjét kértük, hogy meséljen Leonard Cohen és a társulat különleges kapcsolatáról és a produkció létrehozásáról.
Tánc ajánló

Da Vinci életéről készült táncelőadás

Az 500 éve elhunyt Leonardo da Vinciről készített táncdarabot Da Vinci mosolya címmel Nemes Zsófia, a PR-Evolution művészeti vezetője.