- Milyen hatásokra született meg benned a zenei társulás ötlete Pascal Contet-val?
- A Milan és a Twins című előadásokból lett a Wings. Ez egy adaptáció, amiben az improvizációs részek beépülnek egy struktúrába. Pascal Contet végig improvizálja a zenét, még mi sem tudjuk pontosan, hogy mi lesz. Van azonban egy keret: a Twins alapötlete. Kapaszkodópontokat helyeztünk el, hogyan legyen az előadásból koncert, és a táncosok se ússzanak el. Ennek érdekében építészeti struktúrákat találtunk ki: szépen kirajzolt térformákban a fénnyel próbálunk határvonalakat szabni annak érdekében, hogy limitált térben történjen meg az improvizáció.
- Hogyan találtatok egymásra Contet-val?
- Évek óta ismerem a munkáját, ő az egyik legérdekesebb és legismertebb kortárs harmonikás. Olyan hangeffektusokkal dolgozik, mint ha nem is harmonikán játszana. Globálisan nyitja ki a hangszer lehetőségeit, nagyon új hangzásokat teremt meg. Mi táncosok pedig bizonyos kötött koreográfiákat próbálunk ráépíteni.
- Mi vonz manapság az improvizációban?
- Érdekelt, miként tudom bevonzani Pascalt a Twins hangulatába, miként tud szimbolikusan beépülni ebbe a színházi „iker-maszk” játékba, aminek az elején nem tudni, hogy ki kicsoda. Közben engem egy sérülést ért, és Nelson Reguerán kívül beépítünk a produkcióba még egy fiatal táncost, Major Lászlót. Bár akik ismerik a munkámat, azok számára lehet, hogy ez nem annyira újszerű.
- Frenák "újravágva", egyfajta visszatekintésről van szó?
- Egy-két darabot szívesen felújítok, de semmiképpen nem akarok semmit újravágni. Van olyan rész, amelyben totálisan improvizálok attól függően, hogy Pascal mit fog játszani. Ő,mint zeneszerző is rengeteget improvizált már táncosokkal.
- Energianövelő számodra, hogy színpadra lépsz?
- Óriási rizikó, franciásan szólva igazi casse-gueule. Az emberek nagyon pozitívan képzelik el, hogy táncolok, közben nekem elég negatív a megítélésem a saját színpadi jelenlétemmel kapcsolatban. Ez egészen addig tart, amíg ki nem megyek a színpadra, de attól a perctől kezdve, hogy ott vagyok, valami megszűnik számomra. Úgy érzem, hogy a vibráción keresztül elengedem magam. A Wings nem koreográfiai est lesz, inkább performansz: a személytelensége érdekelt, az, hogy nincsenek arcok, csak maszkok. Pascal azt mondta, hogy iszonyatosan nehéz maszkban tájékozódnia a színpadon, kicsit olyan, mintha bekötnénk a szemét. Mindez azért van, hogy a határvonalak megszűnjenek köztünk.
- Pascal is beszáll a táncba?
- Olyasmit láthatunk, hogy jön-megy vagy leül a színpadon. Limitált dolog: egy "többtonnás" harmonikát nem lehet csak úgy megmozgatni. Nem tetszik, amikor zenészek tánccal próbálkoznak. Abban a formában, amiben mi mozgunk, a tánc egy életforma.
- Mi lesz benne a meglepetés?
- Nincs meglepetés. Mi fogjuk magunkat meglepni. Még a megkoreografált előadásaim esetében is lutriról beszélhetek.
- Képletesen és valóságosan szólva is új irányba terjeszted a szárnyaidat. Gondolok itt a készülő k.Rushra, amelyben hazai táncosok generációit találkoztatod.
- Az előző, a közép- és az új generáció művészei találkoznak benne. Uhrik Dóra vagy Lőrinc Kati nagy csodálói a munkámnak, mint ahogy ez fordítva is igaz. Új ötlet volt részemről, mi van akkor, amikor egy előadást úgy dolgozunk fel, mintha egy filmet vetítenénk: David Lynchtől Hitchcockon át Tatiig, a húszas évektől napjainkig szimbolikus értelemben végigpásztázzuk a századot. Az InTimE kanapéjától eltérően ehhez egy mozgó teret, egy lehajtható Cadillacet találtam ki szcenográfiai elemként. A lényege az, hogy különböző generációk úton vannak és száguldanak a végtelen térben.
hírlevél
