Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója köszöntötte a Magyar Táncművészek Szövetségének új elnökségét és sok erőt és kitartást kívánt a munkájukhoz. Az éves tisztújító kongresszuson 2023-ban Velekei Lászlót választották meg elnöknek, míg a társelnöki pozíciót ezt követően Fodor Zoltán tölti be.
Kiosztásra kerül többek között 2024 legjobb férfi és női táncművészeinek díja, a Roboz Ágnes-díj – a legjobb végzős növendékek számára, a 2024 legjobb alkotója díj, az életműdíj, valamint a Táncművészetért díj is – mondta el Velekei László, Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas, érdemes művész, táncművész, koreográfus, a Győri Balett igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke, aki kihirdette A tánc világnapja – díjátadó gála programját és a 2024-es táncszakmai díjakat. Ugyancsak ezen az estén kerül sor az Imre Zoltán Alapítvány, az ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjainak átadására is.
A hagyományokhoz hűen a gálaest közreműködői ezúttal is az idei év díjazottai közül kerülnek ki,
a Miskolci Balett és a Duna Művészegyüttes táncművészei mellett, többek között a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói lépnek színpadra. Az est második felében a 2024 legjobb alkotója díját elnyert Vincze Balázs Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas, érdemes művész, táncművész, koreográfus, rendező, a Pécsi Balett művészeti vezetője, Faust, az elkárhozott című koreográfiáját láthatják a nézők a Pécsi Balett előadásában.
A Nemzeti Táncszínház aktuális eseményeit Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója mutatta be, kihangsúlyozta, hogy április 27-én indult a Budapest Táncfesztivál, és egészen május 11-ig három neves külföldi együttessel és számos nívós hazai előadással várják a tánckedvelőket.
Hozzátette, a Nemzeti Táncszínházban a fesztivál után sem áll meg az élet, május 17-én Táncról álmodom címmel láthatják a nézők Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas koreográfus alkotói estjét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában, míg másnap Frenák Pál legújabb kreációját, a CrAzy_RunnErs / Parad_Is_E-t tekinthetik meg a Táncszínházban, majd május 23-án az idén 30 éves Bozsik Yvette Társulat Körforgás című bemutatójára készül az intézmény. De nyáron sem áll meg az élet a teátrum falai között, és júliusban folytatódik az elmúlt évek sikerprogramja, a TáncPark, mely újra könnyed, nyáresti kulturális élményt kínál, a kikapcsolódásra vágyó közönség számára.
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE SZAKMAI DÍJAI
ROBOZ ÁGNES–DÍJ – 2024 LEGJOBB VÉGZŐS NÖVENDÉKE
Klasszikus balett kategória:
- Dobra Janka – egyetemi hallgató, táncművész szak, klasszikus balett szakirány BA, Magyar Táncművészeti Egyetem
Modern-kortárstánc kategória:
- Cseri Jázmin Ildikó – végzős táncművész, moderntánc szakirány, Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola
Néptánc kategória:
- Perduk Zsófia – végzős táncművész, Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium, a Duna Művészegyüttes tánckari tagja
Színházi táncos kategória:
- Puczkó-Smith Levente – egyetemi hallgató, táncművész szak, színházi tánc szakirány BA, Magyar Táncművészeti Egyetem
2024 LEGJOBB PÁLYAKEZDŐ TÁNCMŰVÉSZE
Klasszikus balett kategória:
- Nagy Gvendolin – balettművész, kartáncos szólista kötelezettségekkel, National Moravian-Silezian Theatre - Csehország, Roboz Ágnes-díjas
Modern-kortárstánc kategória:
- Vati Luca – szabadúszó táncművész
- Néptánc kategória:
- Ertl Balázs – táncművész, tánckari tag, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Színházi táncos kategória:
Varga Dániel – táncművész, GG Tánc Eger
2024 LEGJOBB FÉRFI TÁNCMŰVÉSZE
Klasszikus balett kategória:
- Rónai András – balettművész, első magántáncos, Magyar Nemzeti Balett, Vadady Ágnes- és Gundel művészeti díjas
Modern-kortárstánc kategória:
- Koncz Péter – táncművész, magántáncos, Pécsi Balett
- Varga Donát – táncművész, Budapest Táncszínház
Néptánc kategória:
- Husvét Dániel – táncművész, szólista, Magyar Állami Népi Együttes, kétszeres Aranysarkantyús, Junior Príma díjas,
Színházi táncos kategória:
- Sík Milán – táncművész, címzetes magántáncos, Budapesti Operettszínház
2024 LEGJOBB NŐI TÁNCMŰVÉSZE
Klasszikus balett kategória:
- Tetiana Baranovska – balettművész, magántáncos, Győri Balett, Kardirex és Audi Minőségi Táncművészetért díjas
Modern-kortárstánc kategória:
- Bocsi Petra – táncművész, Szegedi Kortárs Balett
Néptánc kategória:
- Kovács Anita – táncművész, szólista, Duna Művészegyüttes
Színházi táncos kategória:
- Harangozó Lili – táncművész, Miskolci Balett
TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJ
- Földi Béla – táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Harangozó Gyula-, Jeszenszky Endre-, Bonis Bona- és Táncoktatásért-díjas
TÁNCOKTATÁSÉRT DÍJ
- Ócsag Anna – balettművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola balettmestere, a Győri Balett alapító Örökös Tagja
TÁNCTUDOMÁNYÉRT DÍJ
- Halász Tamás – muzeológus, az OSZMI Táncarchívum vezetője
2024 LEGJOBB ALKOTÓJA
- Vincze Balázs – táncművész, koreográfus, rendező, a Pécsi Balett művészeti vezetője, Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas, érdemes művész
ÉLETMŰDÍJ
- Kovács Zsuzsanna – balettművész, a Pécsi Balett próbavezető balettmestere, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium balettmestere, Arany Katedra-, Merényi Zsuzsa- és Táncoktatásért díjas
AZ IMRE ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY DÍJA
IMRE ZOLTÁN-DÍJ
- Velekei László – táncművész, koreográfus, a Győri Balett igazgatója, Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas, érdemes művész
AZ IFJ. NAGY ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJAI
A NAGY ALAKÍTÁSÉRT DÍJ
- Földi Lea – balettművész, címzetes magántáncosnő, Magyar Nemzeti Balett, Gundel művészeti díjas, a Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze
A NAGY ALAKÍTÁSÉRT HALLGATÓ DÍJ
- Gribovszki Sámuel – egyetemi hallgató, táncművész szak, klasszikus balett szakirány BA, Magyar Táncművészeti Egyetem
További részletek a Nemzeti Táncszínház oldalán.
Fejléckép: Részlet a Faust, az elkárhozott című előadásból (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)