Tánc

GoBe társulat Belgrádtól a Bethlen térig

2012.10.24. 14:07
Megosztom
Rendkívül sokszínű a Góbi Rita vezette GoBe Társulat őszi programja: mozgásban feldolgozott egypercesek, táncos kiállításmegnyitó, generációs táncerotika és lexikon ihlette táncenciklopédia is látható majd október-novemberben.

A táncos-koreográfus társulatvezető (Góbi Ritával nemrég készült interjúnk a linkre kattintva olvasható - a szerk.), aki hét éve a dramatikus eszközöket interaktívan használva elsősorban táncalapú színházat vezet, az 57. belgrádi nemzetközi könyvvásáron is részt vesz Örkény 100 - Egypercesek Táncban elbeszélve című darabjával október 27-én. A könyvvásáron, ahol az idén Magyarország a díszvendég, az Örkény-emlékévhez kapcsolódóan az Egyperces- és a 2x1 perces novellákat (kortárs írók egyperces parafrázisai) a társulat a tánc- és mozgásművészet nyelvén idézi. A "Hozott lisztből pogácsás performanszot vállal Góbi Rita" - mottójú előadás már nagy sikerrel szerepelt szeptember az Írók Boltjában. Október 30-án Góbi Rita a vizuális művészetekkel házasítja össze tehetségét. Az elsősorban fiatal, pályakezdő művészeket felkaroló Pepper Arts projekt kiállításmegnyitóján Fehér Adrienn képzőművész Mese címmel különös, családi fotók ihlette összeállításának bemutatóján Takács Eszter énekes-dalszerző énekel és Góbi Rita táncol. A kiállítást Bächer Iván író nyitja meg.

A MU Színház november 2-án ismét látható a GoBe produkciója, a Vadulva - generációs táncerotika. Ez a rendkívül különös, ugyanakkor misztikus táncest korábban már több ízben sikerrel szerepelt a MU Színházban, nem véletlenül. A zenét, táncot, a mély pszichológiát és erotikát szervesen ötvöző előadás nemcsak élénk befogadói attitűdöt igényel, de rendkívül látványos és mozgalmas is, a végén pedig egy vörös bőrruhás bombázó táncol vagy negyed órán keresztül a közönség feje fölött, illetve szeme előtt egy kötélen, tulajdonképp egyfajta lokálbeli rúdtáncot előadva. Az előadás teljes címe Deus ex machina - Vadulva, alcíme a generációs táncerotika.

Végül november 18-án egy szintén irodalmi ihletésű produkció következik a Bethlen Téri Színházban Tolnai Tánclexikon - Az eszéki zsiráf címmel. A darab alapkoncepciója, hogy Tolnai Ottó művére épülve a különböző témákat a tánc nyelvén írja le, csak épp az eredeti szócikkek helyére a különböző táncszínházi stílusok - mint modelltánc, társastánc, sporttánc stb. - kerültek. „A háború újra és újra eljön, hogy eltöröljön mindent, de az élet újra és újra benépesíti az elhagyott házakat, belakja a letarolt vidéket. Hiába minden tisztogatás, keverednek az etnikumok; hiába minden kommunizmus, áll az egyház, megmaradtak a rítusok; hiába törnek össze a tárgyak, az ember ösztönös kreativitása, hogy újra és újra létrehozza saját tárgyait, nem múlik el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.