- Amikor Budapestre jöttél, elvégezted a klasszikus balett szakot, aztán a koreográfusit is. Most mesterszakon végzed a balettet. Miért nem vagy te akkor balett-táncos?
- A balett azért fontos számomra, mert egy alapvető és meghatározó bázisnak tartom a testem karbantartása, technikája miatt. Nálam ez határozza meg az alapokat, amihez sok más stílus keveredik. Sokszor elfelejtem, majd újra előjön, játszom vele. Igaz, amikor gyerekként elkezdtem táncolni, nem a klasszikus balett volt az első, hanem a szabad improvizatív tánc, és csak utána kezdtem a balett kötött rendszerében dolgozni. Ma ismét a szabad "kortárs" tánchoz, vagyis a saját nyelvemhez közeledem. Ezek az ívek a klasszikus balett és a kortárs között folyamatosan ide-oda kapcsolódnak és fejlesztik egymást. Sokat dolgoztam azon, hogy a baletten keresztül átalakuljon a testem, az izomzatom, hogy táncos testet faragjak, mint egy szobrász. Mindez sok-sok év munkája volt.
- Milyen balettől örökölt tulajdonságokkal rendelkezel?
- Rengeteg dologra megtanít a balett: kitartást, önfegyelmet, tudatosságot, koncentrációt kapsz tőle. De nemcsak azért járok balett mesterszakra, mert táncpedagógus szeretnék lenni, hanem azért, mert olyan ismeretanyagot kapok különböző tudományoktól, például a pedagógiától, pszichológiától, filozófiától, antropológiától, amitől több leszek. Új impulzusok érnek, és ezek mind beépülnek, tudatosságra nevelnek. Folyamatos fejlesztőrendszerben érzem jól magam, kíváncsi vagyok mindenre, szeretem, hogy a világ hatással van rám.
- Érdekes táncos vagy, mert bár van saját társulatod, mégis más csapatokkal is rendszeresen táncolsz.
- Valószínűleg ez azért van, mert attól függetlenül, hogy van egy saját, általam képviselt stílus, rengeteg más dolog is érdekel. Tudok másokhoz alkalmazkodni, mások gondolatára nagyon kíváncsi vagyok, könnyen rá tudok fókuszálni valakire. Ha egy alkotóval együtt dolgozom, akkor bele akarok helyezkedni az ő művészetébe, és megpróbálni minél jobban átadni azt, amit ő szeretne. Valójában én is ezt várom el másoktól.
- A GoBe Társulat úgy definiálja magát, hogy tánc alapú színház. Melyik inkább?
- Mindenképpen tánc, vagyis táncszínház, de ezeket nem lehet így különválasztani. Amit én próbálok képviselni, az inkább egy összművészeti munka, amit absztrakt módon, a tánc nyelvén fejezek ki. Akikkel dolgozom, fontos, hogy merjék vállalni saját magukat. Mindenki egész életén át változik, és én arra igyekszem rávezetni az alkotókat, hogy merjék önmagukat kutatni és önmagukat adni. Legyenek bátrak, titokzatosak, kommunikáljanak a tánc nyelvén, merjék odaadni élményeiket, gondolataikat, önmagukat a közönségnek. A tánc nem egy öncélú mozgás, hanem erősen közvetít, kommunikál. Internacionális nyelv, amivel az egész lényünk beszél. Zseniális és egyben ijesztő is, hogy a legapróbb porcikádon is látszik, ha nem őszinte a megmozdulásod.
- A táncon keresztül te más területekbe is belekóstoltál. Ott látjuk a nevedet például a Design Héten, a Műcsarnokban, és azt olvastam, hogy ha nem táncos lennél, akkor lakberendezéssel foglalkoznál.
- Gyerekkorom óta megvan ez a vonal: képzőművész, divattervező, zenész is szívesen lettem volna. Szigeti Szilvivel, az Eventuell Galéria egyik tervezőjével kezdtük el a dizájn vonalat építeni, vagyis mozgással belebújni a tárgyak lelkébe, rámutatni, hogy van bennük élet. Egy tárgy is sokat tud nekünk mondani, mivel aki elkészíti, beleviszi a saját személyiségét. Nem hiába élünk együtt velük. Szeretném a tánccal összekapcsolni a különböző művészeti ágakat, mert azt gondolom, hogy ha egy kiállításon a megszokottól eltérően is bemutatunk például egy ékszert, akkor lehet, hogy jobban odafigyelnek rá, felkeltjük a vásárlók figyelmét, összekapcsoljuk a művészetet a piaccal. A nézők és a vásárlók is ezeket a különlegességeket keresik.
- A Trafóban a Természetes Vészek Kollektívával tavasszal bemutatott előadásotok, a Végtelenbe zárva sem áll távol a dizájntárgyak világától. Hogyan jött a közös munka ötlete?
- Szűcs Edit jelmeztervezővel dolgoztam már korábban. Csináltunk együtt divatbemutatókat, de ezek csak kisebb lélegzetvételű munkák voltak. Szerettem velük dolgozni, jól működött a közös kísérletezés. Árvai Gyurival viszont csak először, ennél a darabnál kezdtünk közösen, mélyen alkotni.
- A testek manipulációja, amiből az előadás kiindul, a mai világban szinte már evidencia. Mire mutattok rá ezen keresztül?
- Sokkal többről van szó, mint a test manipulációja. Egy lény teljes fejlődési folyamatán megyünk végig, ahol minden jelenet más és más stádiumot mutat be, ehhez pedig precízen kidolgozott vetítés, zene, mozgás és látvány kapcsolódik. Mindez miniatűr szerkezetekből áll össze. Egy erős kommunikáció folyik a színpadon interaktív játékkal és látvánnyal.
- Szokatlan látványról van szó: te mindvégig egy üvegdobozba vagy zárva.
- Én jól éreztem magam ebben a korlátozott térben, az első pillanattól fogva tudtam hozzá alkalmazkodni. Az elején egy teljesen szűz, tiszta személyiséget látunk, aki most fedezi fel önmagát, a testét, a hangját, most tanítják meg enni, inni. Egy pozitív állapotból jutunk el a kitörésig és agresszióig, addig a pillanatig, amikor ez a hibernált lény huszonöt év után találkozik a világgal, amiből egész addig nem látott semmit. Egy nagy dózisú információhalmazt kap, ekkor vált egy más energiaszintre, ekkor akar kiszabadulni, de mégsem elmenekülni.
- Ami a Természetes Vészek előadásaiban a nyolcvanas években provokatív volt, tud ma is olyan húsbavágóan hatni?
- Az biztos, hogy más hatása van az emberekre, hisz a mai információáradatban már nem is jelentheti ugyanazt. De az élőben átélt látvány továbbra is izgalmas, vagyis hatást tud gyakorolni a nézőkre. Sok minden múlik az előadón, az energián, az állapoton - ebben az esetben rajtam. A színház ereje szerintem soha nem fog elveszni.
- A tánc szerinted sosem mehet át teljes virtualitásba a távolabbi jövőben?
- Szerintem nem. Az őskorban is megvoltak azok a rítusok, amiken keresztül az ember eljutott a transzcendens állapotig, és erre most is vágyik. Ezeket a mai, őskori rítustáncokat zenei fesztiválok idézik elő, ahol az emberek szeretnék elfelejteni a mindennapok nehézségeit és kitombolni magukat. Ahhoz pedig, hogy eljussanak egy magasabb, eksztatikus állapotig, a táncot használják, ami ösztönösen jön belülről. Gyönyörű ezt megfigyelni.
hírlevél
