Tánc

Goda Gábor: „A nagybetűs Tudatnak nincsenek határai”

2019.03.31. 08:45
Ajánlom
A nemrég Eck Imre-díjjal kitüntetett Goda Gábor és társulata, az Artus április 15-én A Szél kapuja címmel mutatja be következő előadását az új Nemzeti Táncszínház színpadán. Ennek kapcsán beszélgettünk a szélről, az önálló életre kelt alkotásokról és a gondolatok határtalanságáról.

Előző, Cseppkánon című előadásotoknál nyilatkoztad, hogy valójában már harminc éve Hérakleitosszal beszélgetsz, és ebből a párbeszédből született az előadás. A Szél kapuja esetében is ezt a dialógust folytatod?

Most nem ez a dialógus épül tovább, bár volt egy hasonló találkozás. Tai Chi Chuan tanulmányaimból derült ki számomra, hogy

a tarkón, az öreglyuk tájékán van egy olyan pont, amit Feng fu-nak, azaz a szél kapujának hívnak.

Tai chi gyakorlás közben, amikor helyes energetikai és szellemi állapotba kerülünk, meg tudjuk nyitni ezt a kaput. Ekkor, ezen a ponton keresztül a régi, poros gondolatok kiszellőznek: eltávozik mindaz, amin esetleg már évek óta rágódunk, és tiszta, friss gondolatok kapnak teret bennünk. Elkezdtünk foglalkozni ezzel a témával, majd a tajvani tanulmányutam során, egy gyönyörű természetvédelmi parkban egyszer csak szembejött velem egy Wind Gate (Szél Kapu) feliratú tábla. Ezt megerősítésnek vettem, hogy jó úton járok. Több filozófiai irányzat szerint a szél a tudat analógiája: a széltől megmozdulnak a falevelek, a tudat megmozdítja az embert. Egyiket sem látjuk, de a hatásait érzékeljük.

_DSC6762-145605.jpg

Goda Gábor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Hogy kapcsolódik ide Krasznahorkai, akire irodalmi alapanyagként utalsz az ajánlóban?

Már több mint egy éve foglalkozunk ezzel a témával, és számos, a széllel kapcsolatos irodalmi művet összeszedtünk. Kiderült számunkra, hogy a szél nagyon sok írót, költőt megmozgatott. A munkafolyamat közben került elénk Krasznahorkai Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyve. Ebben a könyvben van egy fejezet, ami kifejezetten a különböző szelekről, a szelek minőségéről szól, de lényegében az egész könyv azt fogalmazza meg gyönyörű, költői módon, amit mi is keresünk. Ez megint csak egy véletlenszerű találkozás volt. Krasznahorkai mellett Senecától, Fodor Ákostól, sőt még Milne Micimackójából, illetve a saját korábbi írásaimból is használunk fel szövegeket. Szépen halad a munka, mégis folyamatosan kétségeim vannak, hogy jó irányba megyünk-e. Ezt úgy fogalmaztam meg a társulatomnak, hogy

nem találok fogást ezen a darabon. És hát persze, hogy is lehetne a "szél"-en fogást találni? Meg kell hát próbálnunk valahogy másként, „levegősebben” gondolkodni ebben az alkotó folyamatban.

_DSC66891-144016.jpg

Goda Gábor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Jól érzékelem, hogy a szélkapu párhuzamba állítható a te alkotási metódusoddal is abból a szempontból, hogy minden előadáshoz új formát, új nyelvet keresel, kiüríted a régit?

Minden egyes darab készítéséhez másként fogunk hozzá, tehát számunkra nincs rutin vagy módszer. Sohasem egy kész szövegből indulunk ki, és mindenki, aki részt vesz a darabban, egyben alkotóként is jelen van, úgyhogy mindig más és más módszert kell találnunk. Az alkotás során létrejövő apró mozaikokból formálódik a darab, majd egyszer csak életre kel és – úgymond – elkezd „visszabeszélni”. Tehát nemcsak mi alakítjuk a darabot, hanem a darab is beszél hozzánk, elmondja, hogy merre menne, mit szeretne. A dialógus tehát igazából a darab és köztem, az alkotás és az alkotó között van: én létrehozom az alkotást, az alkotás pedig létrehoz engem.

Ugyanakkor mégis összeköti ezt a darabot az előzővel a Tai Chi Chuan, ami már a Cseppkánon mozgásnyelvének is része volt.

Úgy érzékelem, hogy nincsenek különböző alkotások, hanem egyetlenegy nagy előadásnak vannak különböző állomásai. Egyikből épül – nem feltétlenül időrendben – a másik, és néha megtalálják a helyüket olyan képek is, amelyek egy korábbi munkafolyamatból kiestek. Tehát folyamatosan keresünk, kutatunk, próbáljuk megérteni a világot, magunkat, egymást, - az előadások pedig ennek a gondolkodásfolyamnak az állomásai, részeredményei.

_DSC66951-144047.jpg

Goda Gábor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Érzek egy kis ellentmondást a tai chi és az előadóművészet között; az egyiknél belül van a fókusz, hiszen meditációról van szó, a másiknál pedig kívül, hiszen a közönségnek szól a játék. Hogy fér meg ez a kettő előadói szempontból?

A Tai Chi pont arra tanít, hogy a belső és külső világot hogyan tegyük harmonikussá, hogyan figyeljünk egyszerre mindkettőre úgy, hogy ne ütközzenek, hanem kiegészítsék egymást. Ez nagyon fontos szempont az előadóművészetnél is. Van, aki nem tud egyszerre befelé és kifelé is figyelni: vagy magára koncentrál és elfeledkezik a világról, vagy nagyon a világra figyel és elveszti a kapcsolatot önmagával – hát egyik sem igazán jó.

Hosszú éveken keresztül itt, az Artus stúdióban játszottatok, interaktív térben, bevonva a közönséget. A Szél kapuja már a második olyan előadásotok lesz, ami klasszikus dobozszínpadi keretek közé kerül. Megváltoztatta a koreográfusi gondolkodásodat a kukucskálószínpad?

Nagy kalandnak tűnik, amikor valaki a konvencionális színházi keretek közül átmegy egy gyárba, a nyitott terekbe. Mivel mi évtizedek óta gyárakban, szabad terekben létezünk, nekünk az a kaland, hogy bemegyünk a színházba és megnézzük, hogy vajon ott is lehet-e a térrel úgy dolgozni, ahogy azt a nem konvencionális térben tettük. Engem most nagyon érdekel, hogy hagyományos színházi körülmények között, a passzív helyzetben ülő néző számára, frontális elrendezésben hogyan lehet mégis megmozdítani a teret. Tehát

ez az előadás is a térről fog szólni. Számomra a tér – ahogy a szél is – a tudat analógiája.

Mit jelent ez?

A konkrét teret mindig két dolog – két fal, két ember, két bolygó, két anyagi test – között képzeljük el. Az emberi gondolatokat ugyanúgy határolják a szavaink és mondataink, mint a teret a falak. A gondolatainkat mindig szavakká formájuk, tehát bekeretezzük bizonyos kifejezések, fogalmak közé. De ahogy van határolt tér és határolt gondolkodás, úgy létezik határtalan tér és határtalan gondolkodás is. Utóbbiban nincsenek már szavak, nem szorítható fogalmi keretek közé. Ez az a nagybetűs Tudat, aminek már nincsenek határai. És direkt nem végtelenséget mondok, hanem határtalanságot. Tehát így kapcsolódik a gondolkodás és a tér – mindkettő egyszerre határolt és határtalan.

_DSC6651-144010.jpg

Goda Gábor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Ezért van az, hogy sokszor teljesen értelmezhetetlen, mégis érzékletes jelenségek vannak a színpadon az Artus-előadásokban?

Igen, és az a jó, ha a néző már meg sem próbálja lefordítani a látottakat hétköznapi fogalmakra. Mert aki próbálkozik, az általában oda lyukad ki, hogy „nem értem”.

Aki viszont egyszerűen hagyja, hogy hassanak rá a képek, az sokkal messzebb jut, még akkor is, ha nem tudja megfogalmazni, hogy hová.

És mi a szerepe ebben a zenének, amit szintén szokás a szavakon túli tartalmak kifejezésére használni?

Nekem nagyon fontos a zene, mert van egy erős hangulati szövete, amely érzelmileg megragadhatóvá, sajátosan belsővé és személyessé változtatja az absztrakt tartalmakat. Ugyanakkor a zene is egy tudatos építkezésű, matematikai műfaj, emiatt megint csak közel áll hozzám. Ebben az előadásban

olyan zenét és hangokat használunk, amelyek kifejezetten a széllel, a lélegzettel függnek össze: fúvós hangszereket, fújtatópedálos harmóniumot, éneket, beszédet, sóhajtozást.

Az előző előadásotokban rengetegen voltak a színpadon, egy egész kórus helyet kapott.

Most nem lesz kórus. Philipp György az előadás zeneszerzője, akivel már tizenegy éves korában is dolgoztam, úgy gondolta, hogy Bartek Zsolttal ketten valami nagyon erőteljeset tudnának létrehozni. Aztán alakult a tér is, és mostanra kiderült, hogy ebben a térben tényleg pont két zenésznek van helye. Ők ketten, mint zenészek és két Kung Fu-harcművész keretezik, a hat táncos és Tai Chi Chuan művész pedig megtölti a teret. Tehát nem a pénz és nem is a koncepció határozta meg a létszámot, hanem a tér.

_DSC67811-144007.jpg

Goda Gábor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Az utóbbi időben több díjat is kaptál: előbb Lábán Rudolf-díjat, nemrég pedig az Eck Imre-díjat. Változtat valamit az Artus működésén, hogy most nagyobb figyelem övez titeket?

Az, hogy a Müpában vagy a Nemzeti Táncszínházban játszunk, számomra azt jelenti, hogy több emberhez eljutunk, nemcsak ahhoz a szűk réteghez, akik hajlandóak eljönni hozzánk a gyárba. Ez nekem fontos, hiszen azért készítünk előadásokat, hogy odaadjuk a közönségnek. Nekem mindig nehézséget okozott a PR-ral való foglalkozás. Képes vagyok megalkotni egy előadást, de az emberekhez eljuttatni már egy kicsit nehezebben megy. Egy nagynevű tér vagy egy díj ebben segít: belekerül médiába és így több embernek tudjuk odaadni, amit alkottunk.

Foglalkoztatok a víz elemmel, most a levegő elemmel. Most jön majd a föld meg a tűz?

Nem tudom. Nem úgy indultunk neki, hogy végig megyünk az elemeken, nincs is ilyen koncepció egyelőre, de még ez is lehetséges.

„Egy sejtben ott van minden tudás”

Kapcsolódó

„Egy sejtben ott van minden tudás”

Goda Gábor egy olyan alkotó, aki önmagát és a világot folyamatosan újragondolja a művészeten keresztül. Nemrég az egyik legfontosabb szakmai elismerést, a Lábán Rudolf-díjat ítélték oda neki a tánckritikusok Cseppkánon című előadásáért. Augusztusban pedig A teljesség belül van címmel első ízben rendezi meg társulatával a fogyatékkal élő művészek fesztiválját.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Milyen esélyeink vannak a függetlenségre? – Interjú Juhász Katával

Juhász Kata a Declaration of Indepence című szólójában a stand-up, a fizikai színház és a kortárs tánc elemeinek ötvözésével járja körbe az egyik legégetőbb kérdést: milyen fajta függéseknek van ma kitéve az egyén a mediatizált és átpolitizált európai kulturális térben? A darab az USA és Dánia után a dunaPart –Kortárs Előadóművészeti Platformon is bemutatkozott.
Tánc magazin

Klasszikus balettek, amik mai szemmel diszkriminatívnak tűnhetnek

Itt A diótörő-szezon, amelynek egyes karaktertáncai kapcsán újra rácsodálkozhatunk, vajon bizonyos pontokon nem rögzítenek-e meghaladott ábrázolásmódokat ezek a 19. századi balettek?
Tánc ajánló

Harminc év után Diótörő az Operettszínházban

A Budapesti Operettszínház színpadán harminc év után láthat ismét balettelőadást a közönség. Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikusa kerül színpadra, amelyben a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is bemutatkoznak.
Tánc videó

Ezek a videók bizonyítják, hogy a balettosoknak is van humora

Gondolta volna, hogy a kimerítő balettórák és előadások között paródiavideók forgatásával ütik el az idejüket a táncosok?
Tánc táncterápia

Tánc segíti a háborús veteránokat a traumák feldolgozásában

Roman Baca az iraki háborúban harcolt, ahonnan hazatérve nehezen tudott beilleszkedni a civil életbe: a háborús tapasztalatok megváltoztatták a személyiségét. Most koreográfusként a hozzá hasonló embereknek próbál segíteni.