Tánc

Goda Gábor kapta az Eck Imre-díjat

2019.02.28. 10:35
Ajánlom
A kitüntetést vasárnap, a Cseppkánon című előadás előtt adta át a díjról döntő kuratórium a Müpában.

Az alapítvány kétévente jutalmazza Eck Imre-díjjal azokat az alkotóművészeket, aki az alapítói okiratban megfogalmazottak szerint szemléletmódjukban és világlátásukban folytatói az Eck Imre által teremtett színházi kultúrának. Ennek értelmében

egyszerre képviselik a magyar és európai értékeket, a művészeti ágak komplexitásában fejezik ki az emberi élet érzelmi-gondolati világát és viszonyrendszerét, továbbá az alkotás és a befogadó élő kapcsolatát szolgálják.

Eck Imrének az újító gondolkodás, új táncnyelv és új alkotóműhely létrehozása volt a célja, így jött létre az első magyarországi modern balett társulat, a Pécsi Balett is. A közlemény szerint Eck Júlia, az Eck Imre Közalapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón elmondta, hogy Goda Gábor hasonlóan innovatív szemléletmódot képvisel a 21. században, mint Eck Imre tette a 20. században.

Goda Gábor a díj névadójához hasonlóan egy kísérletező, kreatív művész, aki olyan alkotóműhelyt hozott létre, amelyben a társulat tagjai, munkatársai és alkotótársai is egyben.

„Egy sejtben ott van minden tudás”

Kapcsolódó

„Egy sejtben ott van minden tudás”

Goda Gábor egy olyan alkotó, aki önmagát és a világot folyamatosan újragondolja a művészeten keresztül. Nemrég az egyik legfontosabb szakmai elismerést, a Lábán Rudolf-díjat ítélték oda neki a tánckritikusok Cseppkánon című előadásáért. Augusztusban pedig A teljesség belül van címmel első ízben rendezi meg társulatával a fogyatékkal élő művészek fesztiválját.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A White Stripes zenéjére készült díjnyertes előadást mutat be a Magyar Nemzeti Balett

Először látható Magyarországon Wayne McGregor, napjaink vezető brit koreográfusának Chroma című munkája. A radikális és innovatív alkotó modern balettje két hasonlóan eredeti és izgalmas kortárs produkcióval – az izraeli Sharon Eyal és Gai Behar Bedroom Folk, valamint a svéd Alexander Ekman Episode 31 című darabjával – szerepel közös programban 2021. október 29-től a Magyar Nemzeti Balett Kon-takt(s) című modern balettestjén, a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
Tánc ajánló

Ikonikus koreográfiák a Müpában

Női lélek, férfierő, szenvedély és boldogság, hit és hazaszeretet – csupán néhány téma, amely a Kossuth-díjas, kiváló művész Zsuráfszky Zoltán és a Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész Zs. Vincze Zsuzsa koreográfiáin keresztül megelevenedik. Közös alkotásaik ikonikus táncait október 27-én láthatja a közönség.
Tánc magazin

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Tánc hír

Kriterion-koszorút kapott Novák Ferenc „Tata”

Az elismerést 1996 óta ítélik oda azoknak az Erdélyben született személyiségeknek, akik a régió hírét viszik a világban, és munkásságuk döntően befolyásolta a magyar kultúra és tudomány fejlődését. A koreográfus mellett Markó Béla költőt is díjazták.
Tánc ajánló

Minifesztiválon mutatkoznak be a határon túli magyar néptáncegyüttesek

Október 7-től négy napon keresztül a határon túli hivatásos néptáncegyütteseké a Hagyományok Háza színpada. A szemlén nyolc együttes mutathatja be tudását, a produkciókat kísérőprogramok, koncertek és szakmai beszélgetések teszik teljessé.