Tánc

Győrbe csábítja a mozdulatok szerelmeseit a Magyar Táncfesztivál

2024.05.30. 12:40
Ajánlom
A június 19-23. között zajló eseménysorozaton hazai kortárs táncélet kimagasló alkotóival, premierekkel, ingyenes szabadtéri műsorokkal és számos gyerekprogrammal készül a mustrát szervező Győri Balett. A 19. Magyar Táncfesztivál részeként Body Science címmel Papp Tibor különleges fotókiállítása lesz látható a színház csillárszintjén, a Műhely folyóirat tematikus számának anyagaiból pedig a Pódiumszínpadon tekinthető meg Önarckép címmel kiállítás és lapszámbemutató.

A Magyar Táncfesztivál története 1998-ra nyúlik vissza, amikor még kétévente rendezték meg a találkozót. Kiss János fesztiváligazgató így emlékezik az indulásra: „Fontosnak tartottuk, hogy legyen néptánc, kortárs tánc, balett és szerettük volna, hogy jelen legyenek a társművészetek is. Akkora volt a siker, hogy 2007-ben azt javasolták a város vezetői, hogy csináljuk évente. Egyre többen akartak fellépni, egyre nagyobb rangot nyert a fesztiválunk, amely ma is az értékek felmutatásáról szól.”

Az idei eseménysorozat nyitóestjén, június 19-én a Bartók Tavasz és a Müpa jóvoltából a Tiszta forrás című előadást láthatja a közönség a Győri Nemzeti Színházban, amelyben színpadra lép a Magyar Állami Népi Együttes, a Győri Balett és Guessous Mesi és Zenekara is, majd az est második részében a Törökországból érkező Ankarai Állami Modern Táncegyüttes egy látványos Anatóliai mesével mutatkozik be.

bozsik-yvette-tarsulat-az-estely-original-235644-110854.jpg

Az estély című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Győri Balett)

A fesztivál egyik kuriózuma a harmincéves Bozsik Yvette Társulat Az estély című előadása, amelyet Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című darabja ihletett, a mű magával ragadó alkotás a színház és a tánc metszéspontjában. A június 19-én látható produkciót eredetileg 1993-ban mutatták be, és a társulat fennállásának 30. évfordulójára újították fel. Bozsik Yvette és Vati Tamás eredeti karakterüket játsszák, a harmadik szerepet Samantha Kettle alakítja.

Szabadon!

A fesztivál egyik különlegessége, hogy a színház előtti téren minden este 21 órától ingyenes szabadtéri programokkal várják a közönséget. Estéről estére hol a magyar néptáncé, hol a latin táncoké lesz a főszerep: rumba, salsa, bachata és az elmaradhatatlan kubai bár várja vendégeit. Fellép az Orlando és Leidy Style Dance Club a Mai Rumba kubai zenekar kíséretében, az El Paso Táncstúdió, Futó Károly és a Dimenzio TSE, Kubai Salsa Klub, a Lippentő Táncegyüttes a Fitos Dezső Társulat táncművészeivel, valamint Guessous Mesi és zenekara.

Orlanso-es-Leidy-Foto-ZEROZ-scaledjpg-110854.webp

Az Orlando és Leidy Style Dance Club foglalkozása (Fotó/Forrás: ZEROZ / Győri Balett)

A Duda Éva Társulat június 21-én Frida, az élet múzsája címmel Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadással érkezik, amely egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. A fesztivál kortárs vonalát erősíti a TranzDanz Hermész című, különleges előadása június 20-án, amelynek címszerepét Tókos Attila formálja meg, aki szerepe szerint egy ambivalens, sem angyali, sem démonikus, de mindkettőt magában hordozó, emberszerű lényt alakít.

Duda_Eva_Tarsulat_2023_Fotokredit_Leko_Tamas_2-145025.jpg

A Frida, az élet múzsája előadásának jelenete (Fotó/Forrás: Lékó Tamás / Duda Éva Társulat)

Egyedi nézőpontú, izgalmas előadással érkezik a mustrára az InverseDance Company, akik Fodor Zoltán Ébredj, kedvesem című koreográfiáját, valamint Bódi Bianka a görög mitológia Narkisszoszról szóló történetéből inspirálódott Öntudatlan én című darabját mutatják be június 22-én. A néptánc jelenlétét az idei fesztiválom a Magyar Állami Népi Együttes mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes látványos előadása is erősíti június 22-én. Merész vállalkozás a Móricz Zsigmond műveire készült Barbárok című táncköltemény, amelyben Móricz szatmári gyűjtéseinek parasztjai kelnek „életre” a két koreográfus, Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán szemet gyönyörködtető és egyben elgondolkodtató alkotásában. Június 23-án a Nagyvárad Táncegyüttes érkezik Boris Vian A Birodalomépítők avagy a SCHMÜRZ című drámája alapján készült, furcsa atmoszférájú, A SCHMÜRZ című fizikai színházi előadásával, amely egyfajta megtisztulásélményt nyújtó alkotás.

A házigazda Győri Balett három bemutatót időzített a fesztiválra. A Sorsok című estjükön június 21-én két új alkotást láthat a közönség, amelyben az együttes táncművészei mutatkoznak be koreográfusként. Sebestyén Bálint állítja színpadra a Metro című egyfelvonásos táncszínházi előadást, amely egy földalatti közösségről szól, akik hisznek abban, hogy a föld fölé kerülhetnek. Daichi Uematsu, aki először mutatkozik be koreográfusként, az est második felében Next to you/Melletted című művében azon gondolkodik el, hogy bár egy ember 30 ezer másik emberrel is találkozhat élete során, csak nagyon kevesekkel osztja meg valódi érzéseit.

A fesztivál zárónapján, június 23-án a gyermekeknek a Győri Balett Stúdiójában tartanak előadást a Győri Balett táncművészei. Velekei László koreográfiájában a Kockásfülű nyúl születésnapi története elevenedik meg. Marék Veronika rajzfilmből is ismert tanulságos történetét ezúttal tánclépések segítségével mesélik el.

Fejléckép: Tókos Attila a Hermész című előadásban (fotó/forrás: Győri Balett)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.
Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.