Balázsi Gergő Ármin
A Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa
Gyerekként én is focizni szerettem volna, nem a balett volt a legnagyobb álmom, és nem is volt könnyű az első pár év. Negyedik osztályban például a Bajza utcai iskolába jártunk át úszás órára, és az ottani gyerekek minket is csúfoltak a balett miatt. De én nem vettem fel ezeket a sértéseket, fel voltam készülve rájuk. Főleg, hogy
eleinte én sem gondoltam a balettra egy férfias szakmaként.
De aztán eltelt egy pár év, és rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy nőies mozdulatokat kell csinálni a színpadon, hanem kőkemény fizikai erőnlétre, elhivatottságra és alázatra van szükség. Mivel egész nap bent voltunk az iskolában, fegyelmezettnek kellett lenni, azt csinálni, amit a balettmester mond, nagyon hamar jól neveltté váltunk. Ez pedig – azt gondolom – jó emberi tartást adott nekünk.
Balázsi Gergő a Téma és variációk című előadásban (Fotó/Forrás: Nagy Attila)
Graziano Bongiovanni
A Szegedi Kortárs Balett táncművésze (Olaszország)
Mielőtt táncos lettem, félprofi szinten fociztam. Majd egy barátom ösztönzésére táncolni kezdtem annak ellenére, hogy a csapattársaim szerint ez nem volt jó döntés. Voltak olyanok, akik el is távolodtak tőlem, mert azt gondolták, a tánc egy lányos dolog.
Homoszexuálisnak hívtak és sértegettek egy ideig, de ez engem nem különösebben érdekelt, mivel eddigre már elköteleződtem egy új élet mellett, amiben a családom is támogatott.
Szerintem a tánccal járó fizikai terhelést az emberek legtöbbje alábecsüli és csak egy vizuális művészeti formát látnak benne. Pedig a táncban minden nap a komfortzónád határait feszegeted, rengeteg erősítést, nyújtást feltételez, a koordinációs készségekről és a fegyelemről nem is beszélve. A mentális érettség és felkészültség szintén fontos. A tánc minden pillanatban teljes tudatosságot kíván meg, és rengeteg stresszel jár. Ezzel együtt szerintem egy olyan művészeti forma, ami teljes mértékben kitölti az ember életét érzelmekkel, a színpadi lét szépsége pedig leírhatatlan.
Graziano Bongiovanni (Fotó/Forrás: Tarnavölgyi Zoltán)
Grecsó Zoltán
Szabadúszó kortárs táncos és koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára
Mellettünk - Grecsó Zoltán és kutyája, Kifli (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)
„Engem egyáltalán nem érintett ez a dolog, soha nem találkoztam ilyen negatív sztereotípiákkal” – mondtam volna, de aztán eszembe jutottak a kínai útjaim, amiknek reflexiójából egészen máshogy gondolok erre. Kínában táncművésznek lenni egy tiszteletreméltó szakma, magától értetődő, hogy megélsz a táncból, mint ahogy az is, hogy férfiként ezt csinálod. A pályám első tíz évében én például kerültem azt a szituációt, hogy be kelljen vallanom, táncművész vagyok. Nem azért, mert az emberek nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy férfiként táncolok, hanem mert általánosságban véve gőzük sincs arról, hogy ez egy létező szakma, és milyen keményen kell érte dolgozni. Amikor annak idején azt mondtam, fáradt vagyok, akkor általában az volt a válasz, hogy „de hát te táncolsz!”. A gyerekkoromban, falun is sok atrocitás ért, még a tanáraimtól is, de ez inkább arra vonatkozott, hogy „ebből nem lehet megélni”. Amikor aztán bolti lopáson kapták azt a tanárt, aki engem a legjobban szétszedett, akkor tudtam, hogy el fognak gördülni az akadályok az én táncművész pályám elől. Tehát
elsősorban a táncművészek financiális helyzetét és társadalmi megítélését érzem problémának, a nemi sztereotípiák ehhez képest szerintem nem jelentenek itthon akkora gondot.
Timofeev Dmitry
A Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa (Oroszország)
Engem soha nem csúfoltak. Valószínűleg azért nem, mert Oroszországban nagy hagyománya van a balettnak, és tudták, hogy a balettosok nagyon erősek és kiváló koordinációs készségük van, így nem érdemes velük kikezdeni. De az is igaz, hogy izoláltan élünk és a magaskultúra részeként tanult emberekkel érintkezünk, akik értékelik a balettet. A klasszikus balettben egyébként nagyon tiszták a nemi szerepek, az összes férfitánc és variáció erős férfiképet sugároz – ez az, amit az emberek látni akarnak a színpadon egy szerelmi viszonyban. Amikor egy férfi táncost harisnyában látnak, valójában az izomzatát nézik, ami a maszkulinitáshoz kötődik. A balettnek egyébként számos fizikai és mentális előnye van, kinyitja az ember látóterét és lehetőségeit. Egy olyan ember, aki balettozott, később bármilyen területen képes helyt állni.
Timofeev Dmitry A hattyúk tavában (Fotó/Forrás: Nagy Attila)
Feledi János
Feledi Project
A Feledi Project vezetője, táncos, koreográfus
Gyerekként az akkori Kodály Zoltán Zeneiskolába jártam, ahol mindenki focizott, vagy zenét, táncot tanult. Itt senki nem cikizett engem azért, mert heti 3-4 alkalommal táncolni jártam. Később, a Magyar Táncművészeti Főiskolán pedig nagyon vigyáztak ránk, így nagyon nem is volt alkalom arra, hogy atrocitás érjen minket. Kamaszként már több olyan kérdést kaptam, hogy akkor mi is cicanadrágban meg rózsaszín balettcipőben balettozunk, mint a lányok?
Sokszor hallgattam a balettosok identitására irányuló megnyilatkozásokat, vagy hogy ez egy lányos mozgásforma. De amikor felvilágosítottam őket, hogy milyen az oktatás, akkor már elgondolkodtak.
Felnőttként pedig bárhol jártam a világban, mindenki elismerését fejezte ki, hogy egy ilyen komoly, nehéz hivatást választottam. Táncművésznek lenni nagyon komoly fizikai, szellemi felkészülést igényel, ami által folyamatosan fejlődik az egyén.
Adam Bobak
A Szegedi Kortárs Balett táncművésze (Szlovákia)
Nekem soha nem kellett szégyenkeznem amiatt, hogy táncos vagyok, de hozzá kell tenni, hogy nem is vagyok az a fajta ember, aki világgá kürtöli, hogy mivel foglalkozik.
Nagyon boldog vagyok, hogy táncművészetin tanultam és táncos lettem, mert csodálatos embereket ismertem meg és minden nap próbálok fejlődni, hogy jobb táncos és tisztább ember legyek. A tánc nemcsak fizikailag jelent kihívást. Néha nagyon fáradtan ébredek, de ennek ellenére el kell mennem a modern vagy a balettórára, ami nem olyan egyszerű, mint azt az emberek gondolják. Az egész napos próbák után pedig még bennmaradok a stúdióban edzeni vagy gyakorolni, amit szükséges. És ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül, a legtöbb társam, aki egészséges, erős, vagy jobb táncos akar lenni, ezt csinálja.
Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana
Leblanc Gergely
A Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa
Engem soha nem ért közvetlenül semmilyen negatív atrocitás, de hallottam már táncos ismerőseimtől történeteket, melyekben femininnek nevezték a táncos fiúkat, és komolytalan szakmának állították be a balettet.
Ezeket a sztereotípiákat sajnos olyan emberek tartják fent, akik soha nem láttak semmilyen balettelőadást.
A balett világában pontosan meghatározott szerepe és feladata van a férfi táncosnak. Emeléseket, „partnereléseket”, és ugrásokat kell végrehajtania. Ahhoz, hogy ezeket egy este akár ötvenszer egyhuzamban meg tudja csinálni, komoly fizikai állóképességre van szükség, amelyet csak a mindennapi kemény tréninggel lehet elérni. Egy férfi táncos edzésének nehézségi foka semmivel sem marad el egy élsportolóétól.
Leblanc Gergely Spartacusként (Fotó/Forrás: Nagy Attila)
Sebestyén Bálint
A Győri Balett Harangozó-díjas táncművésze
Én a kilencvenes évek elején kezdtem el balettozni, és akkoriban rengetegen megkérdezték, hogy nem válok-e meleggé a tánc szakma által. De ezek az esetek nem érintettek meg különösebben, mert én mindig is láttam a táncban a férfiasságot. Nagyon szerettem például néptáncolni, ahol erős férfitáncok vannak, de a klasszikus vagy kortárs balett is vannak hasonlóan erős férfi karakterek. Ami talán jobban bántott, hogy
gyakran megkérdezték azt is, hogyan fogok ebből megélni. Úgy érzem, a társadalomban nem mélyült el, hogy ez is egy szakma.
Pedig az, hogy az ember a saját testével foglalkozik, a testtudatát fejleszti, és érzelmeket interpretál, ugyanolyan foglalkozás, mint a többi. Én mindig is munkaként tekintettem a táncra, így az ezzel járó lemondásokat is természetesnek vettem. Nagyon hamar fel kellett nőni ahhoz, hogy az ember ebben a szakmában valamit is el tudjon érni.
Sebesyén Bálint (Fotó/Forrás: Jekli Zoltán)
Lukács Levente
Szabadúszó kortárs táncos, a Duda Éva Társulat tagja
Őszintén szólva engem a #BoysDanceToo kapcsán leginkább az lepett meg, hogy Nyugaton mennyire le van maradva a tánc a társadalmi berendezkedéshez képest.
Ott tartunk, hogy azt kell bizonygatni, hogy a férfiak is táncolnak, ahelyett, hogy az lenne a téma, hogy a tánc mindenkié, és hogy tényleg mindenféle ember teljes természetességgel táncolhat.
Persze amikor gyerekkoromban Zalaegerszegben jazzbalettoztam, velem is előfordult, hogy egy srác azt mondta, a tánc lányos dolog, ezért abba akartam hagyni. Főleg, hogy a bátyám a városi focicsapat reményteljes focistája volt… Viszont amint bekerültem a zalaegerszegi színházba felsőtagozatban, onnantól pozitívan álltak hozzá ehhez a témához. A Táncművészeti Egyetemen pedig már olyan zárt volt a képzés, hogy nem is nagyon találkoztam olyan emberekkel, akik nem érdeklődtek a tánc iránt. Mondjuk amikor hazamentem Egerszegre, még volt, aki megkérdezte, hogy én is tütüben meg spicc-cipőben vagyok-e. Érdekes, hogy a nagyapám generációja számára még a balett volt a „highest quality of művészet”, tisztelettel tekintettek a klasszikus balettre. Ma pedig ott tartunk, hogy ha táncolsz, akkor biztos te is tütüben tolod. Ezért, ha egy civil ember megkérdezi tőlem, hogy mivel foglalkozom, akkor inkább színházként definiálom neki a kortárs táncot, és így jobban megértik, miről is van szó.
Lukács Levente (Fotó/Forrás: Lakatos János)
Cottonaro Gaetano
A Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa (Olaszország)
Én Olaszországból származom, ami egy nyitott ország, így egész életemben abban a szerencsében volt részem, hogy a környezetem támogatott és nagyon örültek, hogy balett-táncos vagyok.
Az iskolában persze néhány barátom feltette azt a furcsa kérdést, hogy én is tütüben táncolok-e, illetve hogy hogy lehet spicc-cipőben táncolni. De ez tisztán a tudatlanságukból fakadt.
Nem sokat tudtak a balettról, amíg nem találkoztak velem. Egyébként a férfiasság szerintem szubjektív. Úgy is lehetsz férfias, ha boxolsz, meg úgy is, ha balettozol. 2019-et írunk, ma már nem az erős és durva férfi képe az uralkodó. Rugalmasnak és nyitottnak kell lennünk a különböző emberi identitásformákra.
Cottonaro Gaetano
Vincze Lotár
A Szegedi Kortárs Balett táncművésze
Szerencsére még nem ért atrocitás amiatt, hogy táncos vagyok, de úgy gondolom,
ha valaki tájékozatlan és emiatt férfiatlannak tartja a szakmánkat, az nincs tisztában annak mibenlétével.
Mi soha nem engedhetjük el magunkat, akkor sem, ha szabadnapunk van, vagy éppen nyaralunk. Én például nagyon szeretem a kihívásokat, de kerülnöm kell a sérülésveszélyes helyzeteket, mindig szem előtt kell tartanom, hogy táncos vagyok. Felelősséggel tartozom magamnak, a társulatnak és a szakmának is, hiszen egyetlen felelőtlen mozdulat a pálya végét jelentheti.
Vincze Lotár (Fotó/Forrás: Tarnavölgyi Zoltán)
Várnagy Kristóf
Várnagy Kristóf (Fotó/Forrás: Bobál Katalin)
Számos szakmáról gondoljuk, hogy az inkább női, vagy férfi hivatás. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ott tartunk, hogy ilyen fogalmi kérdéseket kell tisztáznunk, amíg például a gyakorlatban ma is számtalan nő kevesebb fizetést kap ugyanazért a munkáért, mint egy férfi. Úgy gondolom, hogy ez sokkal inkább egy megoldásra váró, valós probléma. Ami még eszembe jutott, hogy
miért nem #MENdancetoo? Itthon is egyre gyakoribb jelenség, hogy érett előadókat úgy szólítanak, hogy “gyerekek, drágáim”, tudat alatt kondicionálva ezzel a művészben a személyes viszony érzetét, és a gyerek szerepét.
Könnyebb úgy manipulálni, ha nem szakmai, hanem “családi” a kapcsolat, amiben ráadásul alá-fölérendeltségi a viszony. Érdekes a nyelv.
hírlevél
