- Mennyire könnyen érthető a kortárstánc azok számára, akik nem mozognak otthonosan ebben a műfajban?

- Attól függ, hogy melyik kortárstáncról és melyik koreográfusról beszélünk. Ez egy olyan széleskörű művészet, és - legtöbbször - annyira egyéni is, hogy erre nehezen tudnék válaszolni. Úgy gondolom, a kortárstánc szépsége az, hogy lehetőséget ad a közönségnek sokféleképpen látni: provokál, felelőssé tesz. Lehetővé teszi a közönsége számára, hogy aktív legyen. Megkérdőjelezi a megértés fogalmát. Nem kell mindent értenünk. Néha a tapasztalat sokkal fontosabb.

- Gyakran hallom, hogy valaki azért zárkózik el ettől a műfajtól, mert nem érti, miről szól az előadás. Ösztönösen keressük a történetet, az eseménysort, ami kalauzolhat. Jól tesszük?

- A történet keresése egy előadásban nagyon emberi. Gyakran, ha nem halljuk, nem látjuk a történetet egy előadás során, akkor mi magunk alkotjuk meg. Ezzel nincs semmi baj. Azért hozzuk létre a történetet, mert tudni szeretnénk. Másrészről viszont a nemtudás, a megértés hiánya fontos tapasztalat. Arra késztet, hogy lebontsuk és újraalkossuk a komfortzónánkat. Én mesélőnek tartom magam - szeretem a történeteket - de szeretem összezavarni a közönségemet: megtörni az eseményszálat, elvonttá tenni, átrendezni, ezért a történet sohasem egy egyenes szál.

- Olvastam rólad, hogy szeretnél együttműködni más területeken alkotó művészekkel. Milyen területek érdekelnek leginkább? Mit szőnél bele a koreográfiáidba?

- Szeretek zenészekkel, filmesekkel és a szépművészet különböző területein alkotó művészekkel dolgozni. És persze táncosokkal. Mindig az érdekes embereket keresem, akik tehetséges művészek is. Nem tudom csak művészként kezelni őket. Tudni szeretném, hogy milyen emberek, s csak azután kapcsolódom hozzájuk művészként. Minden projektben megpróbálok másra összpontosítani - egyszer a zene, máskor a fénytechnika, megint máskor a filmrendező... így az együttműködés nagyon mély lesz.

- Amikor táncolsz, te magad vagy a színpadon vagy egy szerep, amit eljátszol?

- Ez egy filozofikus kérdés, de egyszerűen válaszolok rá. Úgy mondanám, én vagyok egy szerepben. Szeretek hiteles, őszinte, természetes előadásmóddal dolgozni, szinte teljesen lecsupaszítva. Ugyanakkor, mivel a színpadon van, mégis egy karakter. Törekszem arra, hogy minél kevésbé játsszam el, hogy a frissessége, spontaneitás látható és átadható legyen.

- Az önéletrajz - irodalmi szempontból - az identitás, az én, a valóság és fikció vizsgálódási területe. Tánckutatóként, koreográfusként mi foglalkoztat benne?

- Mindig is azt gondoltam, hogy a személyes hang használatával meghittséget, hitelességet és együttérzést lehet nagyon szépen kifejezni. A kihívás benne az, hogy eltávolodjak a személyestől, és univerzálisabbá, átfogóvá, társadalmivá és politikaivá tegyem. Szeretem a személyes történeteket. Úgy gondolom, könnyű kapcsolódni hozzájuk, hogyha okosan, nyíltan mondjuk el őket. A személyes történetek alapvető kérdéseket idéznek meg identitással, hovatartozással, szubjektivitással, nemiséggel kapcsolatban. Az önéletrajz iránti érdeklődésem szorosan összefügg azzal, hogy táncterapeutaként is dolgozom. Szeretem az embereket, szeretem megismerni az életüket, félelmeiket, emlékeiket, kapcsolataikat.

- Van olyan konkrét önéletrajzi alkotás, amelyik inspirál, és amelyiket felhasználnád a munkádban?

- Amikor projekten dolgozom, igyekszem nyitottnak maradni, látni, mit hoznak az emberek, a hely, aztán alkotok. Azok az emberek inspirálnak, akikkel dolgozom. Létrehozok egy darabot, ami ezt legjobban kifejezi.

- Az Ördögkatlan Fesztiválon Ördögtánc címmel workshopot vezetsz majd. Ez egy közösségi program lesz, vagy tapasztalt táncosokat vársz?

- Remélem, hogy vegyes lesz a csapat. Szeretek olyan közösséggel dolgozni, amelyben különböző emberek vannak: olyanok, akik sosem táncoltak még és hivatásos táncosok. Ez sokkal emberibbé és érdekesebbé teszi.

- Mi a célod, amikor nem hivatásos táncosokkal - például gyerekekkel - dolgozol?

- Szeretném, ha mozognának, ha élveznék a táncot, azt, ahogy kifejeznek valamit a testük, hangjuk, a tér segítségével. Azt szeretném, hogy élvezzék a többiekkel együtt történő mozgást, érezzék a csoportot, amelyikkel együtt táncolnak. Hogy jól érezzék magukat, és ezt az egészet játéknak érezzék.