Tánc

Haller János a legígéretesebb

2010.02.15. 14:30
Ajánlom
Haller János, a Szegedi Kortárs Balett táncosa kapta a Legígéretesebb Pályakezdő Táncművész díjat.

Február 13-án, a Táncművészek Bálján adta át a díjat Haller Jánosnak Európa egyik legnevesebb alkotója, Robert North koreográfus. A rangos szakmai  elismerést a Magyar Táncművészek Szövetsége ítélte oda a Szegedi Kortárs Balett táncművészének.

Haller János 2003-ban végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szakán, 2004-től a Szegedi Kortárs Balett tagja. 2008-ban a szegedi közönség szavazatai alapján ő lett az évad legjobb táncosa és még ugyanebben az évben a Philip Morris Magyar Balett és Kortárs Táncművészetért Junior Díj tulajdonosa. Mint azt Haller János elmondta: ez a legfontosabb elismerés, amit eddigi pályája során kapott, rendkívül inspiráló számára, az pedig külön megtisztelő, hogy ezt az egyik legismertebb táncos legendától, Robert North-tól vehette át.

Haller Jánost legközelebb február 18-án a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, február 26-án pedig a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség a Homo Hungaricus című táncjátékban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc videó

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Tánc ajánló

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.
Tánc magazin

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Tánc magazin

Ez a táncos -16 fokban perdült táncra, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra

A díjnyertes koreográfus, Corey Baker ötlete volt, hogy az Antarktiszon készítsenek táncfilmet, ami lenyűgöző képi világával az eltűnőben lévő természeti értékeket állítja fókuszba.
Tánc ajánló

Pillants be az artisták mindennapjaiba a Recirquellel!

A légtornász egy napja című előadás vasárnap két alkalommal látható a Müpa Műhelytitkok rendezvénysorozat keretében.