- Gratulálok a díjhoz és a nemrég bemutatott új előadáshoz is!

- Köszönöm szépen. A díj meglepetés volt, nem tudtam róla. Véletlenül derült ki számomra, amikor az első színpadi próbánkon a Nemzeti Táncszínházban feljött Szögi Csaba, és kérdezte tőlem, hogy "kaptál értesítőt?" "Nem. - mondtam - Az Apeh-től?" "Nem, nem, a Müpától." De nem mondta meg végül, hogy miről van szó. Majd a premierünk másnapján hívott fel Duda Éva kollégám, hogy ünnepélyesen bejelentse a díjat.

- Eredetileg néptánc szakon végeztél a táncművészetin. Hogy jött a gondolat, hogy a kortárs irányába fordulj?

- Egész pontosan néptánc - színházi tánc tagozaton végeztem, ez volt az első ilyen tagozat. Az első év végén, amikor megkaptam a bizonyítványomat, azt láttam, hogy én, aki rengeteget néptáncoltam korábban, néptáncból kettest kaptam, balettből és modern táncból pedig ötöst. A második évet már úgy kezdtem, hogy a néptánctól teljesen a modern irányába fordultam. A táncművészeti után még nem akartam sehol sem dolgozni. Szerettem a balettot, de annyira nem, hogy az Operába menjek, bár lett volna rá lehetőségem. Sajnos a néptáncot megutáltatták velem, pont azt, amiért a táncművészetire mentem.

- 2004-ben megalapítottad a Gangaray Társulatot, és most már Maday Tímeával ketten vezetitek projekt alapon. Miért nincs állandó társulatotok?

- Nagyon szeretnék, jó lenne, de a jelenlegi támogatási rendszerben csak küszködés volna egy állandó társulatot fenntartani. Mindeközben könnyebb dolgom van amiatt, hogy azzal csinálok darabot, akivel csak szeretnék. A táncosoknak most nem tudunk fizetni, és ezt nem így szeretném, de jelenleg nincs más választásom.

- Többször dolgoztál a MU Terminállal is. Szerettél ebben a félig pedagógus szerepben lenni?

- Nagyon szerettem. Nem is tudom, hogy melyiket sorolnám az első helyre: táncolni, koreografálni vagy tanítani. Az elmúlt tizenkét évem nagyon sok tanítással telt. Büszkén mondhatom, hogy a mai kortárs táncéletben mozgó fiatalok kilencven százalékát tanítottam vagy kiképeztem valamilyen formában. A "kiképzés" alatt gondolok például erősen Katonka Zoltánra, akit Kistelekről hoztam föl Budapestre, hogy tessék, kezdj a lehetőséggel valamit. Jó döntésnek bizonyult: Zoli bizonyította, hogy itt a helye, és azóta a Közép-Európa Táncszínház táncos-koreográfusa.

- A Mein kleiner Blumengarten című előadásod kifejezetten az iróniára és a paródiára épül. Szerinted miért használják ilyen kevesen itthon a humort táncelőadásban?

- Én is azt vettem észre, mintha ezt a műfajt általában túl komolyan vennék. Nagyon sok a szenvedés, a dráma, a "vekengés". Én is hiányoltam, ezért hoztam létre ezt az előadást. A PR Evolution-nel készített első verziója az előadásnak erős vázlat volt ehhez képest, és már akkor is tudtam, hogy még kidolgozatlan a téma. Akkor a kertész figuráját Baranyai Balázs játszotta, én pedig úgymond a kertész főnöke voltam, aki kintről figyelte az ő munkáját. A kertész szólójánál akkor nagyon nevettek a nézőtéren, igaz, hogy a MU Színház fele tele volt operaházassal. Azok tudták igazán értékelni a fricskákat, akik minden nap ezt csinálják. Érdekes, mert korábbi munkáimra nálam sem jellemző ez, hogy ilyen erősen a humorra építsek. Az előző ArTeRrOr című előadásom után éreztem, hogy valami olyat kell csinálnom, amit az emberek nem várnak tőlem.

- Te lubickolsz a lányok rajongásától megrészegülő, ripacs kertész szerepében, ugye?

- Abszolút. Szerintem ez egy táncosnak tényleg nagy lehetőség, amikor karikírozhat, eltúlozhat. És itt aztán szabadjára lehet ereszteni a figurát! Nagy inspiráló erő volt számomra Markó Iván jelenléte, személye, szemöldökráncai.

- Milyen terveid vannak a következő évadra?

- Nyáron ismét lesz KET Terminál kicsit kibővítve. Tavaly Maday Timivel ketten vezettük, idén velünk dolgozik még rajtunk kívül Vlatka Mala és Katonka Zoltán. Szervezünk egy egyhetes intenzív tánckurzust is. Valamint Maday Timi szeretné a Blumengartent megcsinálni fordított verzióban, vagyis fiúkkal, amikor a kertészt lány játszaná. Tervezek ezen kívül még egy darabot, amit én rendezek majd, és a címe az lesz, hogy Razzia. Egy folytonos menekülést látunk majd a színpadon ötven percen keresztül.