Hogyan indult és milyen alapgondolatra épül a Fugato Orchestrával közös munka?
Pár évvel ezelőtt a zenéjükre készítettem egy koreografikus szösszenetet, aminek folyományaként tavaly megkeresett Alpár Balázs zenekarvezető, hogy mi lenne, ha pályáznánk a Müpához egy darabbal. Hozzám nagyon közel áll az ő gondolkodásmódjuk, hiszen a Duna Művészegyütteshez hasonlóan ők is keresik az átjárásokat műfajok között. Csak míg mi a néptánc és a kortárs műfajok metszéspontjaival foglalkozunk, addig ők a klasszikus és popzene határmezsgyéit kutatják. Az efféle együttműködések egyébként mindig hasznosak, hiszen újabb közönségrétegeket érhetünk el. A darab alaptematikája szintén a zenekartól származott, hiszen Alpár Balázst nagyon mozgatta az a téma, hogy miként lehet a mai, kultúrát tekintve káoszos világunkban az értékeket átmenteni. A darab szellemi hátteréhez Böhm György rendező találta meg az irodalmi alapanyagot: Ray Bradbury Farenheit 451 című regényét és az abból készült, azonos című, 1966-os Truffaut-kultuszfilmet, ami egy olyan diktatórikus társadalomról szól, ahol a tudást és a gondolkodást nem támogatják, ezért könyveket égetnek. A cím a papír gyulladási hőmérsékletére, a 451 Farenheitre utal.
Bár ez a regény a maga korában egy disztópiának tűnt, a benne foglalt víziók mára szinte beteljesültek.
Így – azt gondolom – van létjogosultsága annak, hogy közösen elgondolkozzunk az értékmentés lehetséges módjairól.
Juhász Zsolt (Fotó/Forrás: Éder Vera)
Magadra és a saját alkotói munkádra nézve hogyan tudod értelmezni az értékmentést?
A könyvben és a filmben van egy bizonyos csoport, akik megtanulják kívülről a könyveket, és úgy mentik át a jövő számára a tudást.
Az én ars poeticám is ehhez hasonló: megtanulni a néptáncot teljes mélységében, és abból létrehozni valami új, működő színházi nyelvet, ami a jelen és jövő társadalma számára is értékes lehet.
Érdekes párhuzam, hogy a film gondolatiságát, ami egyfajta szöveg nélküli világot mutat be, ti is a szövegen, vagy verbalitáson túli nyelvekkel – a zenével és a tánccal – ábrázoljátok.
Minimális szöveg lesz, mert vannak énekes számai a Fugatónak, de mi megállapodtunk abban, hogy ezeket nem fogjuk keverni, hiszen sok lenne a szöveg és a tánc együtt. Tehát amikor tánc van, akkor a testek beszélnek, amikor pedig az énekesek énekelnek, akkor hagyjuk élni a verbalitást. A néptánc műsorokban egyébként mi is élünk ezzel az eszközzel, hiszen sokszor a népdalok szövegei hordoznak egy-egy, az előadás szempontjából fontos kulcsmotívumot. Azt hiszem, hogy most is sikerült jól megtalálni a helyét.
Rezonancia 451 (Fotó/Forrás: CAFé Budapest)
Mit gondolsz, a szöveges műfajokhoz, az írott vagy verbális közlésformákhoz képest mekkora létjogosultsága van ma a táncnak, fizikalitásnak?
Ez nagyon összetett kérdés.
A 20. század vége felé azt hangoztatták, hogy a 21. század művészete a táncművészet lesz, az elcsépelt szavak helyét majd átveszi az őszinte testbeszéd. Valójában nem így lett.
Az internet hatására megváltozott a kommunikáció, az online nyelvhasználat pedig mindent felülírt. Persze jelentős szerepe van a mozgásnak a kultúrában, de azt a meghatározó szerepet, amit vizionáltak neki, messze nem tölti be. Azért sem, mert a városi ember – bármennyire is azt gondolja, hogy sokat tud a világról – még mindig nem jutott el odáig, hogy a test gesztikus jeleiből tudjon olvasni. Ezzel szemben a paraszti kultúrában az emberek testbeszéd alapján hihetetlenül jól tudtak kommunikálni. Rendelkezésükre álltak a konvencionális jelek, például a táncban is jelentéssel bírtak bizonyos formák, másrészt a mindennapok során is nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a testbeszédnek. Egy példát hadd mondjak erre: Györgyfalvai Katalin már a nyolcvanas években összetett, kortárs igényű előadásokat hozott létre a néptáncból kiindulva a Népszínház Táncegyüttes számára, és legnagyobb megdöbbenésre mindig a vidéki közönség értette a legjobban a koreográfiák üzenetét. A városi emberek hajlamosak voltak arra, hogy lila ködöt lásson benne, míg egy-egy falusi közönség sokkal jobban dekódolta az egyszerű jeleket.
A Rezonancia 451 című előadásban lesz olyan konkrét cselekmény, amit a közönségnek olvasnia kell, vagy pedig teret engedtek a szabad értelmezéseknek?
Én nem igazán hiszek a cselekményes táncművekben. Ez a téma pedig sokkal inkább többrétegű, minthogy le lehessen egyszerűsíteni egy ember, vagy egy emberpár történetére. Sokkal inkább egy közösség gondolkodásmódját, átalakulását próbáljuk megmutatni, és azon keresztül reflektálni a jelenre. Szeretnék egy olyan előadást létrehozni, ahol sokféle asszociációs mező nyílik a nézők számára, akik össze tudnak rakni egy saját történetet a látottak alapján.
Fugato Orchestra (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia)
Az ajánlóban azt olvasni, hogy az előadás nagyban épít a zenészek és táncosok interakciójára.
Igyekszünk azon túllépni, hogy a zenészek a jobb sarokban zenélnek, míg a táncosok a bal sarokban táncolnak. Egy izgalmas átjárást szeretnénk, és ehhez minden adott, hiszen a Fugato Orchestra színházi zenészekből és színpadi tapasztalattal rendelkező muzsikusokból áll, míg az együttesem táncosaiban is megvan a kíváncsiság az élő, jelenidejű találkozások iránt.
hírlevél
