Tánc

Határfeszegetők

2016.04.22. 12:37
Megosztom
A különféle művészetek egyik legsajátosabb jellegzetessége, hogy folytonosan próbálják újraértelmezni önmagukat. Ezen folyamat lényegi gesztusa, hogy a művészet határaira újra és újra rákérdeznek, illetve elbizonytalanító mozzanatokat fogalmaznak meg. Ula Sickle a Trafóban bemutatott koreográfiájának vitathatatlanul egyik legfontosabb vonása épp ezen határkeresésben figyelhető meg.

A 20. század elején a ready-made művészet egyik legikonikusabb alakja, Marcel Duchamp oly intenzív módon kérdezett rá a művészet határaira, mint talán előtte még senki. Az ennek nyomán kialakult alkotói attitűd egyre hangsúlyosabban kezdte el bizonytalanná tenni a hétköznapi és a művészi közötti határokat. Ezzel párhuzamosan egy másik – művészetet érintő – folyamat is kibontakozott e században, hiszen a népszerű kultúra egyre inkább begyűrűzött a magasművészetbe, a hétköznapiság mint téma nem csupán a pop-artban tematizálódott, hanem napjainkra olyannyira kitágította az esztétikum fogalmát, hogy a mindennapi cselekvéseket is az esztétikai tapasztalat (everyday aesthetics) részévé tette. Nem véletlen, hogy ennyire ismertté váltak napjainkban például Banksy graffiti-alkotásai, a mindennapisággal foglalkozó egyik legjelentősebb teoretikus, Yuriko Saito pedig olyan tevékenységi formák esztétikai jelentőségéről beszél, mint például a fűnyírás.

Kinshasa Electric

Kinshasa Electric (Fotó/Forrás: Bart Grietens)

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Trafó színpadán bemutatott darab érzékenyen reagál mindazon kérdésekre, amelyek a bevezetőben megfogalmazódtak. A belga illetőségű Ula Sickle elsőként 2014-ben bemutatott darabja a kongói tánckultúra populáris és mélyen identikus világába vezeti be a nézőt, miközben egyszerre nyújt félelmetesen tiszta képet korunk mediatizált világáról.

A koreográfia ezen jellegzetességeit azonnal megtapasztalhatjuk belépve az előadás terébe. A három táncos (Popol Amisi, Jeannot Kumbonyeki Deba, Joel Makabi Tenda) valamint a táncok zenei alapját megteremtő DJ (Daniela Bershan) okostelefonokkal és tablettel a kezükben sétálgatnak a színpadon, miközben folyamatosan fotókat és szelfiket készítve, és azokat egymásnak mutogatva múlik az idő. Egyfajta átmenetiség nélkül érkezünk tehát meg a ‘való világból' a művészet terébe, hiszen életünk mindennapjai képeződnek le ugyanazon gesztusokban, amelyet az előadóktól is látunk. Hogy a digitális kultúra és a fotókon vagy videókon keresztüli önreprezentáció mennyire mélyen jellemzi napjaink társadalmát, az minden bizonnyal sok ember számára ismert jelenség. Ez pedig nem pusztán valamiféle tevékenységként, az üres idő kitöltéseként jelenik meg, hanem szoros kapcsolatban áll az identitásképzéssel, hiszen a különféle közösségi oldalakon létrehozott profilunk szelektív reprezentációja hétköznapi önmagunknak. Az emberi élet eseményeinek jelentősége pedig egyre inkább függ ezen események virtuális térben való megosztásától.

Ezen átmeneti jelleg úszik át finoman az előadás nyitójelenetébe, amelyben az U alakú színpadképben szétszórtan elhelyezkedő szereplők a kezükben lévő mobiltelefonok által keltett zenék és zajok segítségével kezdenek el kommunikálni egymással. A telefonhangokra pedig megszületik válaszként a tánc, a test mozdulatai. Majd a DJ elfoglalja helyét a keverőpultban, és beindul a közel 1 óráig tartó maximál-dinamizmus.

Kinshasa Electric

Kinshasa Electric (Fotó/Forrás: Bart Grietens)

Már a táncosok öltözködése is árulkodó a koreográfia sajátosságait illetően. A klubkultúrára jellemző színes öltözékek, szárnyas cipők mind azt sugallják, hogy a populáris kultúra jellegzetes mozdulatai kelnek életre a színpadon. A befogadóban pedig felmerülhet a kérdés, hogy

a szórakoztató-látványosság jelleg mennyire válik hangsúlyossá, és mennyiben képes emellett más jelentésrétegeket is létrehozni.

A populáris kultúrát gyakran éri az a vád, hogy felszínesek, és nem rendelkeznek olyan jelentéstöbblettel, ami a műalkotás kategóriájába emeli őket. Ezen paradigmában teremtett lényegi változást Richard Shusterman, aki a Pragmatista esztétikájában a rap-zenét elemezve rámutat annak összetett voltára. A táncra vonatkozóan ennek legismertebb mozzanata David LaChapelle Rize című filmje volt, amely egy sajátos amerikai táncstílust, a krumpot járja körül, bemutatva, hogy milyen erőteljesen megfogalmazódik e népszerű táncnyelvben az identitás és a közösségi jelentésképzés. Ha Sickle koreográfiáját megnézzük, mind az öltözködés, mind pedig a néhol kubai, néhol az utcai tánc formanyelvét megjelenítő előadás a felszínes értelmezés számára pusztán a látványosság és a bravúros mozgásformák jelennek meg. Ha azonban kissé mögé tekintünk, jól láthatóvá válnak azon témakörök, amelyek elemelik ezen értelmezői horizonttól a táncot, és az identitás, a személyes traumák, a közösségteremtés egzisztenciális kérdéseihez vezetnek el minket. Egy multikulturális társadalomban a közösséghez tartozás igénye talán még erőteljesebben fogalmazódik meg az egyénben, hiszen sokrétű kulturális hatások érik folyamatosan a társadalomban. Ennek mentén különösen fontossá válik annak körvonalazása, hogy hogyan építi fel egy közösség és az ehhez kapcsolódó egyén a saját identitását.

A koreográfiában a táncformáknak ennek mentén rendkívül hangsúlyos szerepkörül van, hiszen ebben testesülnek meg az egyedi karakterek. A másik lényegi tulajdonságuk, hogy olyan történeteket tesznek kimondhatóvá, láthatóvá, amelyeket sokszor a verbalitás nem képes megfogalmazni, esetlegesen tiltott szavakba önteni. A tánc metaforikus nyelve azonban épp ilyenkor válik létfontosságúvá. A darab egyik legerőteljesebb mozzanata, amikor

a zene ritmusa lassan átúszik a fegyverlövések ütemébe, és ezzel párhuzamosan a táncmozdulatok is ebbe kapcsolódnak bele.

A Kinshasa Electric egy érzékenyen felépített koreográfia, amely részint “lazasága” miatt olyan közönséget is meg tud szólítani, akik számára a kortárs mozgásformák nehezebben értelmezhetőek. Ugyanakkor nem pusztán szórakoztatni akar és elkápráztatni a nézőt, hanem rámutatni arra, hogy a tradicionális táncformák mellett a jelenkori – és eredendően a népszerű – mozgásformák is láthatóvá és kifejezhetővé tehetnek olyan témaköröket, amelyek gondolkodásra késztetik a befogadót. Jó látni, hogy a jelenkori táncművészet egyre inkább nyit ezen formanyelv felé, ennek volt ékes példája a párizsi Operaházat népszerűsítő videó, amelyben a teret a kortárs utcai táncos Lil Buck koreográfiája tölti be.

Kinshasa Electric

Kinshasa Electric (Fotó/Forrás: Bart Grietens)

Noha az előadásnak van néhány kevésbé erőteljes pillanata – leginkább az a hullámzás, amely a dinamikus részek és az állóképek váltakozásában figyelhető meg, a táncosok “pihenése” talán kissé túlhúzott, ezzel együtt egyszerre elgondolkodtató és felszabadító koreográfia bontakozik ki szemünk előtt, egy traumákkal és az ellen küzdő felszabadító gesztusokkal teli világ, amelyben mindenki megtalálja a saját hangját és saját mozdulatait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

IPA-szomj és apahiány – Az ötödik lépés a Centrálban

Milyen férfi az, aki nem tud az apjára felnézni, és milyen az, akitől mások várják a megváltást? Vannak előadások, amelyek után nem feltétlenül a látottakról, hanem az általuk elindított beszélgetésekről gondolkodunk tovább. Az ötödik lépés a Centrál Színházban pont ilyen.
Plusz

Jordán Adél, Rudolf Péter, Berki Tamás és az indiai fények ünnepe az Eötvös10-ben

Színházi improvizáció, jazz, indiai táncok, borkóstoló és a világűr titkai. November második hetében ismét műfajokon és kultúrákon átívelő programokkal várja közönségét az Eötvös10 Művelődési Ház.
Klasszikus

Interaktív koncert tervét is díjazták a Cziffra Fesztiválon

Cziffra György születésének 105. évfordulóján, november 5-én ünnepélyes keretek között adták át a Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított Cziffra Fesztivál fiatal tehetségeket támogató díjait a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Zenei alkotás és művészi alázat – dokumentumfilm készül Fischer Ádámról

Kroó András rendezése hét tételben eleveníti fel a Kossuth-díjas karmester pályájának meghatározó állomásait. Az alkotást harmincmillió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet. 
Színház

Együtt a színpadon anya és lánya: Janza Kata és Pintér Janka – Interjú!

A Hajszál híján Sherlock Holmes című krimikomédiában játszik először együtt Janza Kata és lánya, Pintér Janka. A készülő produkció olvasópróbáján meséltek az anya-lánya dinamikáról, a közös alkotómunkáról, a nyomasztó vagy épp inspiráló elvárásokról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Örökmozgó világunkban keres egyensúlyt a Fővárosi Nagycirkusz téli bemutatója

Gömbtánc címmel mutatta be legújabb, karácsonyi produkcióját november 7-én a Fővárosi Nagycirkusz. Az előadás rendezője az Angliában élő, magyar gyökerekkel rendelkező Steve Bor. Galéria!
Tánc ajánló

Két alkalommal látható a Diótörő a Játékszínben

A Székesfehérvári Balett Színház Csajkovszkij klasszikus mesebalettjével vendégszerepel a Teréz körúti teátrumban december 19-én. A produkciót délután 15 és este 19 órakor is műsorra tűzik.
Tánc interjú

„Minden egyes felnőtt felelős azért, ami a gyerekekkel történik” – Kulcsár Noémi a Sátántangóról

Hogyan lehet Krasznahorkai László prózáját a tánc nyelvére lefordítani? Kulcsár Noémi erre tett kísérletet a Tellabor és a Gyulai Várszínház előadásában. A Harangozó Gyula-díjas koreográfust és táncművészt a Sátántangóból készült balett kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

A szentimentális – kortárstánc-musicalt mutatnak be a Trafóban

Szász Zsófia új előadásának bemutatójára készül november 27-28-án 19:00 órakor a Trafóban: a Lágymagány 3 – A szentimentális című előadása abszurd kortárstánc-musical, amely az érzelmek teremtő erejét vizsgálja.
Tánc ajánló

Rekordérdeklődés övezi az idei Budapest Ballet Grand Prix-t

November 15. és 19. között rendezik meg a IV. Budapest Ballet Grand Prix-t, amely során fiatal táncosok mérhetik össze tehetségüket rangos nemzetközi zsűri előtt. A rendezvény értékes szakmai lehetőséget kínál a versenyzőknek.