Tánc

Határtalan fesztivál a határtalan városban

2010.09.13. 08:40
Ajánlom
Szeptember 20. és 27. között negyedik alkalommal rendezik meg Pécsett a nemzetközi tánctalálkozót.

Az EKF-évben a szervezők Pécs multikulturális örökségére, a Pécsi Balett hagyományára és a városban jelen levő sokféle táncműfajra alapozva állították össze az idei programot, amelyek keretében a helyi tánciskolák és -együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál helyszínei a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpada és kamarája, emellett a nem hagyományos terek közül a Cella Septichorában is lesz előadás, de a Színház tér és a Kossuth tér járókelői is megtapasztalhatják az esemény hangulatát.

A fellépő együttesek közül a legnagyobb érdeklődés a Compagnie Marie Chouinard Chopin 24 prelűdjére és Stravinsky Tavaszi áldozatára készített produkcióit övezi. A hazai balett-társulatok közül fellépnek a házigazdák, a Győri és a Szegedi Kortárs Balett együttesei, a kortárs táncosokat a TranzDanz képviseli, a gyerekeket a Madách Musical Tánciskola előadásával várják, a Mecsek Táncegyüttes produkciójában a Kárpát-medence tánckincsét ötvözi Karinthy és Örkény világával, valamint érkeznek vendégek Szlovéniából, Szerbiából, Izraelből, Kubából, Franciaországból és Japánból is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Tánc

Ritka fotók "Ventillátor kisasszonyról", aki Esterházy hercegné lett

Ottrubay Melinda volt az Operaház ünnepelt csillaga, a magazinok kedvence, egyedüli magyarként elnyerte a prima balerina assoluta címet, majd visszavonult a színpadtól és feleségül ment herceg Esterházy Pálhoz. 43 évnyi házasság után a herceg őt tette meg az óriási Esterházy-vagyon örökösének, hagyatéka ma is él.
Klasszikus

Fidelio Matiné: Kakaókoncert a Fesztiválzenekarral

A legkisebbeket célzó vasárnapi sorozatunk mai részében a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjeinek tegnapi adását ajánljuk, amely most online elérhető.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc portré

Ritka fotók "Ventillátor kisasszonyról", aki Esterházy hercegné lett

Ottrubay Melinda volt az Operaház ünnepelt csillaga, a magazinok kedvence, egyedüli magyarként elnyerte a prima balerina assoluta címet, majd visszavonult a színpadtól és feleségül ment herceg Esterházy Pálhoz. 43 évnyi házasság után a herceg őt tette meg az óriási Esterházy-vagyon örökösének, hagyatéka ma is él.
Tánc interjú

Folytonosság és megújulás a Győri Balettnél – Interjú Velekei Lászlóval

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a negyvenéves múltra visszatekintő társulat: Kiss János igazgató huszonkilenc év után távozik a Győri Balett éléről, és átadja a helyét az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei Lászlónak. A Harangozó- és Seregi-díjas táncművész-koreográfust kérdezte terveiről a Táncművészet szerzője.
Tánc hír

Velekei László a Győri Balett új igazgatója július 1-től

A társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejárta után nem pályázott újra a pozícióra, de utódjának pedig segített felkészülni.
Tánc hír

Táncművészek, figyelem! Hamarosan zárul a Köszönjük, Magyarország! jelentkezési határideje

Május 18-ig várják a táncművészet bármely stílusában tevékenykedő, elsősorban a hivatásos előadóművészet, táncművészet területén életvitelszerűen dolgozó művészek (táncművészek, tánctanárok, koreográfusok) jelentkezését a Köszönjük, Magyarország! című pályázatra a Nemzeti Táncszínház oldalán.
Tánc hír

800 ezres összdíjazású videópályázatot hirdetett a StageHive

Az alkotni vágyó művészek és a jövő évadra tervezett produkciók megsegítésére indult pályázat.