Tánc

Hatvan éves „a Bartók”

2018.10.17. 14:45
Ajánlom
Hatalmas jubileumi gálaműsorral ünnepel a Bartók Táncegyüttes október 27-én. Több generáció, egykori és aktív táncosok elevenítik fel a régi, nagy sikerű koreográfiákat, mutatják be legújabb műsorszámaikat.

Ötévente rendezik meg a Bartók Táncegyüttes jubileumi műsorait. Ezúttal az együttes megalakulásának 60. évfordulóját ünneplik, melyre – immár hagyományosan – az egykori táncosok újítják fel nagy sikerű koreográfiákat, s az aktív táncosok mutatják be legújabb táncaikat, közös produkciókban is. A műsor gazdag repertoárja (többek között szatmári, tyukodi, rábaközi méhkeréki, szilágysági, vajdakamarási táncok) neves koreográfusok és fiatal alkotók munkáiból egyaránt ízelítőt nyújt.

A jubileumi műsort a Bartók Táncegyüttes ifjúsági és felnőtt csoportjának is otthont adó Ferencvárosi Művelődési Központban rendezik október 27-én 11 órakor, majd a „Ráadás” műsort szintén aznap, 17 órakor. Jegyek ide kattintva válthatók.

DSC_4647-143640.jpg

Bartók Táncegyüttes (Fotó/Forrás: Bartók Táncegyüttes)

A Bartók Táncegyüttes 1958-ban alakult, 1991 óta önfenntartó. A népzene és tánchagyomány gyűjtését, feldolgozását és széleskörű terjesztését célul kitűző táncegyüttes Bartók Béla és Martin György munkásságát tekinti példának. Zene- és táncrepertoárja felöleli az egész Kárpát-medence folklórhagyományát. Hitelesen mutatja be korszerű színpadi művekben a különböző magyar és nemzetiségi tájegységek táncait, táncos szokásait. Mind a táncosok, mind a zenészek anyanyelvi szinten rögtönzik a táncokat, illetve muzsikálnak. Az együttes berkeiben működő óvodás- és gyermekcsoportok, az ifjúsági és felnőtt csoport tagjai az együttesi munkán túl igyekeznek személyesen megismerni a még fellelhető tánchagyományokat és azt saját közösségi életükben tudatosan ápolni. Az együttes évente mintegy 40-50 előadást tart különböző meghívásoknak eleget téve, több alkalommal nyert díjakat hazai és külföldi fesztiválokon. A többszörösen "Kiváló Együttes", 1975-ben elnyerte a F.V.S. "Európa Díjat".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.