Tánc

Hét alkotó koreografált Arany-balladákra

2017.11.30. 13:10
Ajánlom
Arany János balladái inspirálták azt a hét koreográfust, akik a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közösen a 200 éve született költő népköltészeti ihletésű balladáiról "mondják" el gondolataikat a tánc nyelvén és a tánc eszközeivel.

A Ballare című kétfelvonásos produkció bemutatóját kedden, november 28-án tartotta a Nemzeti Táncszínház a Várkert Bazárban. Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció rendezője elmondta: kollégáit, barátait, fiatal táncosokat hívott meg, akik kiválasztottak egy-egy balladát, amelyekből táncprodukció készült. Az együttes vezetője, Zsuráfszky Zoltán A híd avatást dolgozta fel, Vincze Zsuzsa az Ágnes asszony alapján készített koreográfiát A bűn címmel, emellett a Tengeri-hántás (Appelshoffer János), A honvéd özvegye (Sánta Gergő),  a Vörös Rébék (Tókos Attila), Az ünneprontók (Ifj. Zsuráfszky Zoltán) és a Tetemre hívás (Fundák Kristóf) című művek alapján készültek a 7-8 perces koreográfiák, amelyeket az előadás első részében mutattak be Inspirációk Arany-balladákra címmel.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Ballare

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Ballare (Fotó/Forrás: Váradi Levente / lumidance)

A koreográfus elmondta: a produkció második része A halálra táncoltatott lány, egy 40-45 perces darab. A népballada feldolgozását egy amerikai játékfilm rendező, Hules Endre felkérésére írta színpadra Zs. Vincze Zsuzsa. Zsuráfszky Zoltán a népballadából készült táncjátékot a magyar néptánc formanyelvével, gazdag és virtuóz eredeti táncaival, valamint drámai pillanatokkal varázsolja emlékezetes élménnyé, Kiss Ferenc zenéjére - áll a produkció ismertetőjében. Zsuráfszky Zoltán felidézte: a film mellett készült egy színpadi verzió is, ezt újította fel, új szereposztásban.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Ballare

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Ballare (Fotó/Forrás: Váradi Levente - lumidance)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc szabó réka

Locarnóban is vetítik Szabó Réka „tünetes” filmjét

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is meghívást kapott az augusztus 9-én kezdődő Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra. A Tünet Együttes munkáját nyomon követő film a mustra Kritikusok Hete programjában lesz először látható.
Tánc interjú

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Tánc magazin

Légiutas-kísérők helyett balerinák köszöntötték az utasokat egy francia járaton

Képzeljük el, ahogy izgatottan készülünk egy hosszú repülőútra, amikor hirtelen felcsendül Csajkovszkijtól A hattyúk tava, mire egy csapat balerina libben be a fedélzetre.
Tánc magazin

Michaela DePrince szereplésével készül film a Coppélia-balettből

A Holland Nemzeti Balett animációs balettfilmet készít, amit 2020-ban fognak bemutatni. A Coppéliában a Sierra Leone-i származású sztárbalerina, Michaela DePrince táncolja Swanildát, míg partnerét, Franz-ot Daniel Camargo alakítja.
Tánc ajánló

Egy fesztivál, ahol a testek ellentmondanak a gravitációnak

Súlytalanság, levegő, szabadság. Idén először rendezik meg augusztus 11. és 18. között a Flying Bodies Fesztivált az azonos nevű kurzussorozat folytatásaként az Artus Stúdióban.