Tánc

Hétvégén lebbennek az alsószoknyák Szegeden

2016.04.05. 15:32
Ajánlom
Az ország minden pontjáról, összesen negyvenkét együttes érkezik a XXVI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválra Szegedre április 8-án.

A táncos rendezvény április 8-án kezdődik, és bár a rendezők eredetileg csak Csongrád megyéből vártak táncosokat, mégis az ország számos pontjáról jelentkeztek tánccsoportok. Természetesen örömmel látnak mindenkit, így érkeznek majd táncosok Temesvárról és a Vajdaságból is. A fellépők között lesz például a szabadkai Puja, Ropogós és Bodorka táncegyüttes, láthatja majd a közönség a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület, a százhalombattai Ifjúforrás Táncegyesület és a Fölszállott a páva című műsorban ismertséget szerzett deszki Borbolya néptánccsoport műsorát is.

Népzene és Néptánc Gála

Népzene és Néptánc Gála

Az együttesek 15 perces műsorral léphetnek színpadra, és lesz olyan csoport, amely két koreográfiát is bemutat. Habár minden bemutatót szakmai zsűri elemez, a produkciókat idén sem rangsorolják. A zsűri csupán értékel, véleményt alkot a látott koreográfiáról, a pedagógiai munkáról, valamint a ruhaviseletről. Legfontosabb feladatuk pedig az lesz, hogy a hetven produkcióból kiválasszák azt a tizenötöt, amely a gálán is fellép majd.

A fesztivál április 8. és 10. között a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában lesz, a záróünnepséget április 10-én, délután rendezik a Szegedi Nemzeti Színházban.

A fesztivált 1991 óta szervezik meg Szegeden.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.