„A legnagyobb tánc, amit valaha láttam filmen”
– mondta Fred Astaire amerikai táncos, énekes, színészlegenda a Stormy Wheater című, 1943-as film táncos jelenetéről, melyben a Nicholas-testvérek, Fayard (1914–2006) and Harold (1921–2000) elképesztő akrobatikus koreográfiát mutatnak be Cab Calloway slágerére, a Jumpin’ Jive-ra. Mihail Barisnyikov pedig így fogalmazott: „A legcsodálatosabb táncosok, akiket életemben láttam”. A fáma szerint ezt a jelenetet próba nélkül, első felvételre rögzítették, ami szinte hihetetlen a köztük lévő harmónia láttán. A gravitációra rácáfoló mozdulatokkal, a zenekari pulpitusokon való szökellésekkel, a váratlan spárgákkal, amelyekből kéz nélkül állnak fel, az akrobatikus mozdulatokkal mindenkit meghökkentettek, aki valaha látta őket filmen vagy színházban. Ugyanilyen meglepő velük kapcsolatban az a tény, hogy
a húszas évek végén kezdték karrierjüket, de még hatvan évvel később is színpadon álltak.
A Nicholas-fivérek művészcsaládba születtek: édesanyjuk, Viola zongorázott, édesapjuk, Ulysses pedig dobolt egy feketékből álló vaudville zenekarban, így a ritmus és a dallam már a születésükkor a vérükben volt, és ez a légkör egész későbbi pályájukra hatással volt. Hivatalos iskolai keretek között soha nem tanultak táncot, az idősebb testvér, Fayard autodidakta módon tanulta a lépéseket és minderre a fivérét is megtanította. Amikor a szülők látták, hogy fiaik otthon spárgákat és különböző tánclépéseket gyakorolnak, jobbnak látták őket tudatosan a profi táncos-előadóművész pálya felé terelgetni. Családostul New Yorkba költöztek, ahol a fiúk hamarosan a Cotton Club fiatal sztárjai lettek. Azonban nem adták ingyen a sikert, fekete táncosként nem volt könnyű dolguk a negyvenes évek Hollywoodjában: a Kid Millions című film producere például arra kérte őket, beszéljenek hibás nyelvhelyességgel, ezzel rájátszva a feketékről kialakult sztereotípiákra. Ezeket a csatákat azonban nem mindig vesztették el.
A faji megkülönböztetés egy adott pillanatban majdnem véget is vetett a karrierjüknek, a Stormy Wheather rendezője, Irving Cummings például ki is akarta vágni az egész jelenetet a filmből,
nehogy emiatt bajba kerüljön a filmje. Végül benne hagyta, így ma, 76 évvel később is tanúja lehetünk a pillanat varázsának, amiben a két táncos olyan harmóniában mozog, mintha egy lélek osztódott volna két testbe.
(Fejléckép: A Nicholas Brothers 1947-ben, forrás: George Konig/Keystone Features/Getty Images)