Tánc

Hip-hop, rap és kortárs tánc is lesz a Tánc Fesztiválján

2014.05.08. 09:23
Ajánlom
Látványos nyitónapi lézershow és Ladányi Andrea táncművész workshopja is várja az érdeklődőket idén A Tánc Fesztiválján, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg Veszprémben.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója a fesztivált beharangozó május 7-i veszprémi sajtótájékoztatón elmondta: a nyitónapon az érdeklődőket látványos lézershow fogadja majd, amely a fesztiválnak helyet adó rendezvényközpontot világítja meg. A táncfesztivál szervezője felidézte, hogy a tavalyi rendezvény pénzszűke miatt elmaradt, és hozzátette, hogy a jelenlegi programot sem támogatja a korábbi évek fő mecénása. Arra kérte a művészetpártoló nagyközönséget, hogy jegyvásárlással járuljanak hozzá a fesztivál sikeréhez.

Krámer György fesztiváligazgató elmondta: régi elképzelés volt a kortárs művészetek és a város polgárai felé nyitni. Ennek jegyében szerepelnek a programban Sub Bass Monster és hip-hop táncosai. A rapper kiemelte: a cél az, hogy elmosódjon a határvonal a tánc és a szöveg között. Mint mondta, a produkció célja az, hogy megvalósítsák a "hip-hop és a rap randevúját". Krámer György megjegyezte, hogy a tánc "tisztán" alig jelenik majd meg a színpadon, ebben is újszerű lesz a fesztivál.

Az új törekvésekről szólva hozzátette: igyekeznek a hagyományos színházi tereket túllépni, ami azt jelenti, hogy szabadtéren, valamint a mindennapokban szórakozóhelyként működő Expresszóban is lesz majd rendezvény. Idén először Ladányi Andrea workshopot is tart, amelyre mindenkit várnak, aki szeretne részt venni egy közös táncban - fogalmazott a fesztiváligazgató.

Mint korábban elhangzott, a tizenhatodik alkalommal megrendezendő kortárs táncművészeti seregszemle programját a közelmúltban bemutatott művekből állították össze, a közönség visszajáró együttesek és új formációk kisebb-nagyobb lélegzetű műveiből válogatva nyerhet betekintést a magyarországi kortárs táncszínházi kínálatba.

A Közép-Európa Táncszínház és a Szegedi Kortárs Balett törzsvendégekként lépnek színpadra, a Badora Társulat újoncként érkezik a seregszemlére, ahogy Kulcsár Noémi és Juhász Kata csapatai is. A fesztivál programját gazdagítja továbbá a TranzDanz, Fehér Ferenc, a Duna Táncműhely és a Duda Éva Társulat. A versenyprogramon kívüli kínálatban egy élőzenés, kortárstánc-improvizációs csapat, a Willany Leó produkciója is szerepel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.