Hívnak a mozdulataik – Rémi Tünde és Appelshoffer János a Kult50-ben

Rémi Tünde és Appelshoffer János útja a Honvéd Táncszínházban (ma már Magyar Nemzeti Táncegyüttes) fonódott össze. Több mint 10 évet táncoltak a társulatnál, és hamar kiderült, kettőjük között különös összhang van. Ebben bizonyára közrejátszik többéves tapasztalatuk és tehetségük is (Tünde esetében erről egy EuróPAS-, egy Harangozó-díj, valamint a Magyar Ezüst Érdemkereszt tanúskodik, János Örökös Aranysarkantyús, és a Harangozó-díj mellett a Népművészet Ifjú Mestere díjat is elnyerte), de kétségkívül

Ott se lészen megállásom (Fotó/Forrás: Staféta)

Mi a tavalyi Gondolatok táncban és versben című egész estés táncszínházi előadásuk kapcsán figyeltünk fel rájuk, ami egyfajta összefoglalása a páros elmúlt éveinek, kedvenc szerepeinek. Tünde és János a tánc, a zene és a költészet nyelvén mesél általános emberi érzelmekről és olyan meghatározó történelmi eseményekről, amelyeket ha személyesen nem is, de családi elbeszélésekből jól ismerünk. Gyakran hallani, hogy elődeink tapasztalatai sejtszinten továbböröklődnek – nem tudom, ez igaz-e, de a két művész előadását nézve

A hatáshoz nagyban hozzátesz, hogy a darab során Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Áprily Lajos, Kányádi Sándor és Pilinszky János legszenvedélyesebb versei hangzanak el, a zenei aláfestést pedig az Ötödik évszak zenekar helyben, forrón tálalja, ifj. Csoóri Sándor és Dresch Mihály segítségével. Éppen ezért az érdem nem csak a táncosoké, ugyanakkor az ő testükön, gesztusaikon keresztül szippant be úgy a történelemóra, hogy aztán nem ereszt.

A két művész egyébként ügyel a részletekre: János életét olyannyira átitatja a folklór életérzés, hogy a mindennapokban is mellényt és kalapot visel legszívesebben. Úgy gondolja, a részletek fontosak, hiszen minden egyes apró csat továbbörökíti a sok százéves hagyományt a viselőjének. Táncukat elnézve, efelől valóban nem maradt kétségem.

Fejléckép: Rémi Tünde és Appelshoffer János (forrás: Staféta)