- A Pirkad című bemutatótok az Ahogy azt az apám elképzelte című koreográfiád folytatása. Melyek azok a kérdések, amelyek tovább foglalkoztattak, és mi az eltérés a két munka között?

- Alapvető különbség, hogy ezúttal a táncosok végig meztelenek, a felöltözés, levetkőzés gesztusa, a jelentést hordozó ruha nem jelenik meg a színpadon. A meztelenség felvetette kérdések foglalkoztattak ezúttal is, csakúgy, mint az előző előadásban. Most azonban egy homogén felülettel, anyaggal dolgozom, a meztelen táncosok csupasz bőrével. Látványában ez szinte egységes felületet képez. A meztelen testek homogenitását csak a mozgásforma és ritmusváltások törik meg.

Az előző előadás kapcsán tapasztaltam, hogy sok néző nagyon természetes módon reagál a meztelen test látványára, a szépségre, anatómiára vagy az állatiasságra csodálkozik rá ilyenkor, a pulzálást, a lüktetést éli meg. Másokban azonban az undor vagy a szégyen érzetét váltja ki a meztelen emberi test látványa. A meztelenség a szexualitás vagy a betegség témáját hívja elő leginkább az emberekben. Ugyanakkor saját emlékeiken túl kulturális képek, jelképek is megidéződnek bennük, a meztelen testről tanult képeink, mint a görög szobrok, a bűnbeesés előtti állapotok, természeti népek testkultúrája. Ezek a témák nem direkt módon, hanem áttetszően jelennek meg a koreográfiában, a mozgásforma változásai hullámokban más-más hangoltságot adnak a meztelen testek látványának, így idéződnek meg ezek a jelentéssíkok a nézőkben.

További különbség a két előadás között, hogy az Ahogy azt az apám elképzelte bemutatónál a tér és a test viszonya érdekelt, most azonban a test és az idő, vagyis az idő és a mozgás viszonya foglalkoztatott. Egy sűrítést láthatnak majd a koreográfiában, egy önmagába visszanyomott mozgásfolyamatot. Nagyobb figyelmet kapnak a részletek, nem tűnnek el az idő sodrában. A testre, a testek apró mozdulataira fókuszál a koreográfia, repetitív érzet alakul ki a mozgást nézve. Számomra ebben a koreográfiában az idő érzete megszűnik, és végül mégis a térélményem erősödik meg, befelé haladunk, mert erősen fókuszálunk valamire.

- A meztelenség nem természetes állapota az embernek. Korábbi beszélgetésünkben is hangsúlyoztad, hogy az improvizációs munka során az emberi mozgás egyedi megnyilvánulásait értékeled, gondolom, a meztelenség segíti ezeknek a különös mozdulatoknak a megszületését?

- Valóban a meztelen test tabudöntő jelképe érdekel, hogy ma egy kortárs táncszínpadon, egy élő, színházi szituációban, mit tud megkérdőjelezni a meztelenség? Hol tart ma az ember a saját testével való kapcsolatában? Hol van a cselekvő, mechanikus testben maga az ember? A test szabadsága, meglepetéseket tartogató absztrakciója, képességei, titkai érdekelnek. Ebben a világban úgy élünk, hogy mindent meg akarunk ismerni, a test mozgása úgy érzem egy kevéssé felderített terület. Én a koreográfiáimban mindkét látószöget igyekszem használni: a nagyon konkrét, sok jelentést hordozó, érzelmet keltő és személyes mozgásformáit a testnek, valamint a teljesen idegen, még soha sem látott, absztrakt formákat. Az improvizációban, a meztelenségben teret nyitok a testnek, hogy újra és újra megnyilatkozhasson, a táncosokkal a próbákon új utakat és lehetőségeket keresünk. A meztelenség nem egy praktikus testhasználat, így ez segíti a mozgás különlegességeinek felfedezését.

- Két pár Cuhorka Emese és Molnár Csaba, valamint Garai Júlia és a brazil származású Marcio Canabarro táncolnak az új előadásban.

- Az egész struktúra egy-egy pár táncosra van felépítve. Mozgatják egymást, hol az egyik az aktív, a másik a passzív, majd fordítva, vagy mind a ketten aktívak, máskor mindketten passzívak. A mozgatás gesztusa egy repetitív formát szül. Az idő idegesen besűrűsödik, össze-össze rándul, vagy pedig kinyúlik, szinte kimerevedik az előadásban. Nagyon érdekes a táncosok hangja, a légzés, a testek csapódásának, súrlódásának hangjai, ez is megerősíti, kirajzolja az előadás ritmusát, valószínűleg ezt is használni fogjuk a játék során.

- A meztelenség, ahogyan homogenizálja az előadók megjelenését épp úgy nagyon is megkülönbözteti őket. Szerinted hatásában van különbség a férfi és nő meztelensége között? Itt természetesen nem a nemi identitás és vonzalom kérdésére gondolok, hanem a tabudöntő figyelemfelkeltésre vagy a test mechanikájának különbségeire.

- Talán mást jelentést, asszociációkat mozgat meg a női és a férfi meztelenség, de alapvetően, azt hiszem, nincs különbség a kettő között. A nő kiszolgáltatottabb, nyitottabb jelenség, ívesebb forma, a férfierőt sugárzó, zártabb, szögletesebb forma.

- Vonalakról, formákról beszélsz. A Hodworks társulat facebook oldalán krokikat, skicceket láthatunk, amelyek mozgás közben készültek a táncosokról. Hol, milyen apropóból születtek ezek a rajzok?

- Az előző bemutatónkat, az Ahogy azt az apám elképzelte című koreográfiát beavató színházi előadás keretében is játszottuk a IX. kerület négy-öt iskolájában. A fiatalokat próbáltuk bevonni a kortárstánc világába, megmutatni nekik azt az elméletet, amivel dolgozunk. Az volt a koncepciónk, hogy először megismerjük, hogy ők mivel foglalkoznak, mihez értenek, mivel töltik a napjaikat és erről az oldalról közelítjük meg a mi munkánk megismertetését. Egy alkalommal egy rajzot tanuló osztályban is tartottunk beavató órát. Először eljöttek hozzánk a táncstúdióba, ahol részleteket adtunk elő a darabból, amíg ők a táncosokat rajzolták. Míg más iskolásokkal csak a mozgásfoglalkozást csináltuk végig és utána jöttek az előadásokra. Láthatóan a rajzos osztály sokkal természetesebben tudta kezelni a meztelenséget, nem kérdezték, hogy miért ér a táncos herezacskója a linóleumra és hasonlókat. A grafikus tanulók irányokat, formákat, térhasználatot, karaktereket figyeltek meg és nem a meztelenség botrányosságát firtatták. A képeken felismerhetőek a táncosok, de nem az arcvonások, hanem a dinamika ábrázolása, a mozdulatok gyors megörökítése alapján. A rajzban is határozottan visszaköszönt az előadók karaktere, amire én is támaszkodom a koreográfiáimban.

- Nem hogy próba közben, de még egy a színháznál is intimebb közegben, beavató színházi előadásokon, fiatal és sokszor a kortárstánc világát nem ismerő közönség előtt is meztelenül táncolnak az előadók. Milyen úton jutottak el eddig a szenvtelenségig? Hogyan oldottátok fel a szégyenlősség béklyóit?

- Ez egy hosszú folyamat volt, már az Ahogy azt az apám elképzelte című előadásunk előtt fél évvel elkezdtünk ezen dolgozni. Először a próbákon egy zárt és biztonságos közegben táncoltak meztelenül, egymás között tették meg az első lépéseket, aztán egyre bővült a próbaterembe meghívottak köre. A meztelenséget egy idő után megszokja az ember, főleg akkor, ha pontosan tudja a célját, érzi a testén az értelmét ennek az útnak. Ha megérti, megérzi a táncos, hogy milyen gondolatiságot közvetít a meztelensége, akkor már nem merül fel benne, hogy ma nem akarok pucéran táncolni, ma meg jólesik levetkőzni.

- Meztelenül próbáltok. Mennyiben befolyásolja a táncmozdulatokat a meztelenség? Úgy képzelem, óvatosabb egy ruhátlan test.

- A bemelegítésen kívül valóban meztelenül próbálunk, ez elengedhetetlen. Például míg a balettszőnyegen a ruha megcsúszik, ezt gyakran használják is a táncosok, a bőr egészen máshogy viselkedik. Meg kell szokni, ahogy áramlik körülötted a levegő, a ruha nem szívja fel az izzadságot, síkos és egyben tapadós is lesz a tested. Én olyan szempontból is figyeltem a táncosokat a próbákon, hogy a bőrfelületük hogyan alakul át a feladatok hatására. Ez a nyers anyag, hogyan kezd kivörösödni, pirulni, az érintések, dörzsölések nyomán szinte megpirkad. A kihűlő testen pedig, mint ablakon a pára megül a verejték.

- A címadás ezek szerint a kipiruló bőr színére utal. Nekem egy másik gondolatom volt a címmel kapcsolatban. Egy interjúban ugyanis a következőket nyilatkoztad: „Reggelente sokszor megdöbbent, hogy élek. Hogy létezem. Mert nem mindig olyan egyértelmű. Ilyenkor szeretem letisztázni a dolgokat, és megfogalmazni, hogy engem mi érdekel..." A bemutató egy ilyen hajnali hangulatot is megragad esetleg?

- A cím több gondolatot, érzetet igyekszik megidézni. Egyrészt szól a változásról, a váltásról, amikor a sötétből nappal lesz, és általánosan, amikor valamiből valami más válik. Benne van a bőr kipirulása, a testek kimelegedése is ebben a szóban. A tűz, a felkelő Nap ereje. Benne van ebben egy szerelemi szál is, leginkább, mint a Rómeó és Júliában, mikor azt kívánják a szerelmesek, hogy bárcsak örökké tartana a pirkadat. „Az ég gyertyái csonkig égtek, a Nap / Lábujjhegyen áll a ködös hegyormon. / Elmennem: élet, és halál: maradnom." Egy fordulópontot is jelez a cím, mégis ekkor még nem válik el egymástól a fehér és fekete, szürkület van, nem tudni melyik a helyes út. Érződik, hogy valami el fog múlni és valami elkezdődik, de még ez sincs, meg az sincs. Ez a holtpont, talán épp az érzelmek csúcspontján. És valóban, amit te mondasz, az is megjelenik ebben a címadásban, az a megfoghatatlan, időn kívüli időpont, amit sokszor megtapasztalok, amikor alvás után hirtelen feleszmélek a lét és nem lét közötti határvonalat átlépve.