- Az eddigi táncmunkáihoz képest miben jelentett másfajta kihívást a Saul fia, amelyben a gázkamrákból kiömlő holttesteket kellett mozgatnia?
- A legnagyobb kihívást a 30-40 táncos kiválasztása és összeszervezése jelentette. Pár napom volt rá, hogy megtaláljam a megfelelő szereplőket. Nagyon szép és összetett munka volt: a tartalom, a forma, a valóságosság, a nyersesség és a praktikus megoldások vezettek a teremtésben. Nemes Jeles Lászlóval és Krasznahorkai Balázzsal nagyon jó volt együtt dolgozni, a térrendezésben volt egy abszurd érzet. Mintha foltokat festenék, ottmaradó akciómaradványokat, a gyilkoló gépezet foszlányait. Nagyon pontosak és reálisak lettek a film hátterében felsejlő brutális gyilkolás nyomai.
- Alkalmazott koreográfusként mennyi szabadságot engedhet meg magának?
- Nagyon ráfókuszálok a rendező elképzeléseire. Arra, hogy pontosan milyen hatást szeretne látni, azt milyen esztétikumban szeretné megvalósítani. Kipuhatolok minden részletet, érzetet, színt, illatot, és pontosan megcélzom azt. Azt a világot szeretném létrehozni, megteremteni, amire a rendező vágyik. Ha nincsenek nagyon zárt és pontos elképzelései, akkor adott egy szabadabb együttgondolkodás, így az én fantáziám is befolyásolja a végső megjelenést. Az alkalmazott munkában szeretem a pontos vezetést, amikor értem és érzem, hogy mit kell a rendezőnek létrehoznom.
- Mit profitál a külföldi reklámfilmek koreografálásából és a hazai divatbemutatók rendezéséből a saját alkotói elképzeléseihez?
- Részleges egzisztenciát, hogy tudjak a saját elképzeléseimen, szabadon, nyomás nélküli helyzetben gondolkodni és alkotni.
- A Hodworks immár harmadik alkalommal szerepelt a húsz legjobb társulat között Európa egyik legrangosabb kortárstánc fesztiválján, az Aerowaves-en. Hogyan hat vissza a nemzetközi elismerés a társulat hazai működésére, megbecsülésére?
- A külföldi szakmai elismertség és az ezzel járó turnézási lehetőség nélkülözhetetlen a fennmaradásunkhoz. Egyrészt megerősíti a tényt, hogy az együttes szakmailag elfogadott, sőt sikeres. Neves kritikusok és szakmabeliek értékesnek és eredetinek tartják a darabokat. Ez az itthoni táncszakmára is nyomást gyakorol, hogy igen, a tánckultúrán belül van létjogosultsága a kortárstáncnak. Ugyanolyan értékű műfaj, mint például a jazztánc, néptánc, klasszikus balett. Mutatja, hogy fontos része a kultúránknak, tehát számolni kell vele, nyomatékosítom a számolni szót. Ameddig az állam támogatja a kultúrát, addig részt kell kapjunk az állami támogatásból, de ez az összeg évről-évre csökken. Egyre több társulat adja fel a lehetetlenség állapotában. Mi még a jól támogatott társulatok közé tartozunk, mert 8,5 millió forintot ítélt meg az EMMI az éves működésünkre. A külföldi turnézás fontos bevételi forrása az együttesnek, e nélkül nem tudnánk eltartani magunkat.
- A társulat védjegyévé vált a fizikalitás határainak a feszegetése, az ironikus, tabumentes testiség. Milyen mélyebb jelentéstartalmakat, értelmezési rétegeket rejt a meztelenség erőteljes használata?
- Ránk rakódott mindenféle személyes történet, hit, tudás, információmennyiség, és amikor ez az oldal szembenéz azzal a lecsupaszított testtel és fizikummal, amilyen mindenki más is, akkor mindannyian sajátos helyzetbe kerülünk. A kettő közti távolságból származnak a kérdések, amikre szeretnénk válaszokat kapni. A kérdéseink azok, amik csoportokba rendeznek minket, és eldöntik, hogy épp hova érezzük tartozónak magunkat. A szembesülési helyzetek alapján pedig reagálunk akár nyersen és élénken is.
- Az ötlettől a megvalósulásig milyen fontosabb stációi vannak egy-egy darab megszületésének? Milyen teret kapnak az alkotás folyamatában a táncosokkal közösen kikísérletezett improvizációk?
- Általában hosszú időszakot, egy évet ölel fel egy kreáció. Amikor kijövök az előzőből, akkor nagyon sokáig nem hiszem el, hogy újra képes leszek rá, és újra meg fog történni. Aztán ahogy telik az idő, azon veszem észre magam, hogy a figyelmemből, jelenlétemből kezdenek fókuszpontok, kis jegyzetek sorakozni. Kíváncsivá válok, és kezdem helyzetbe hozni magam. Akkor újra olyan, mintha besétálnék valahova, ami egyszerre csalogató, de egyszerre kényelmetlen és kínzó hely is. Nagyon meg szoktam szenvedni az egyes munkafolyamatokat: elkezdődik valami és aztán előadás a vége. Sok teret adok az előadóknak a munkafolyamat alatt, hogy a felkínált témára ők maguk reagáljanak. De van egy belső vonal, amihez képest keresgélek és vezetem a munkát. Együtt dolgozom Szabó-Székely Ármin dramaturggal és idővel további alkotótársak csatlakoznak a munkáimhoz.
- Hogyan lehet ma függetlenként dolgozni Magyarországon? A produkciók külföldi forgalmazása, az EU-s pályázatok, koproducerek bevonása mellett milyen egyéb támogatást kapnak?
- Sajnos nincs kialakult mecenatúránk és szponzori rendszerünk. Sokat gondolkodunk ezen az irányon, de egyelőre nincs eredmény. Az EMMI és NKA támogatások mellett külföldi pályázatokkal próbálkozunk és az előadások eladásból bejövő összegekből működünk.
- Miben látja annak az okát, hogy a kortárstánc-szcéna jelenleg nem hallatja a hangját az állami támogatások radikális elvonása miatt?
- Sok a kudarc és nagyok hullottak el. Sokan és sok energiát tettek a rendszer megváltoztatásába, de gyorsan töröltek el nagyon fontos szakmai lépéseket. Talán ezek is azt mutatták meg nekünk, hogy nem érdemes minden erőt és figyelmet ide fordítani. Keressük, merre van a kiút, hova érdemes az energiát és munkát befektetni, mi az, ami biztosabb, mint egy tollvonás. Talán a mostani fiatalok már más erőforrásokban gondolkodnak. Én erősen őrlődöm a kettő között. Nem tudom elengedni, mert felelősséget érzek a szakmám iránt, a fiatalok felé, azok felé a művészek felé, akik komoly és fontos munkát végeznének, és amire szüksége van az emberiségnek. De ehhez terem, darab, színház, menedzsment, néző szükséges. Vagyis lényegében pénz.
- Hogyan fogalmazná meg az Y-generáció forradalmának a lényegét a kortárstánc területén?
- Szerintem nincs forradalom, nincs radikális megváltoztatni vagy szakítani akarás. Jönnek a fiatalok, akik kreatívak, alkotni vágyók, energiával teliek, akik teszik, amit éreznek, és előfordul, hogy kicsit máshogy, mint a korábbi generációk.
- Utoljára a Pirkaddal szerepeltek a Trafó Nextfeszt fesztiválján. Jelenleg milyen új produkción dolgoznak?
- A 2013-as Pirkad után a 2014-es Halandóság feltételei című darabot mutattuk be a MU Színházban, ahol azt azóta is játsszuk. Idén nyáron kezdünk új Hodworks-kreációba, amit 2016-ban szintén a MU Színházban mutatunk majd be. Tervezünk egy együttműködést Luciana Achugar Brooklynban élő uruguayi alkotóval, ez egyelőre a tervezés, pályázatok, támogatásszerzés szintjén tart. Meghívott koreográfusként fogok dolgozni a ljubljanai En Knap együttessel is. Ezen kívül továbbra is marad a tanítás a Budapest Kortárstánc Főiskolán, valamint szeretnék további színházi, filmes munkákban részt venni.
hírlevél
