Tanaquil Le Clercq Balanchine: Bourree Fantasque című darabjának kosztümjében,1950-ben (Fotó/Forrás: Baron / Getty Images Hungary)
Tanaquil “Tanny” Le Clercq nem volt ideális balerina alkat. Tánca tele volt szenvedéllyel, humorral, és ez nagyon egyedi előadóvá avatta őt. Mégis, – vagy pont ezért – Balanchine számára ő volt az ideális balerina. Akkor is a múzsája maradt, miután egy egészen misztikus eset következtében fényes karrierje derékba tört – szó szerint. Balanchine partnereként 15 éves kora óta táncolta a baljós Polio (magyarul 'bénulás') karakter áldozatának szerepét, mígnem tíz évvel később,
pályája csúcsán, 27 éves korában a sors iróniájaként egy koppenhágai turnén járványos gyermekbénulás következtében a földre rogyott, és soha többé nem tudott táncolni - legalábbis a lábaival.
Le Clercq ugyanis – aki ekkor már már négy éve házastársa is volt Balanchine-nak – annak ellenére nem hagyott fel a tánccal, hogy deréktól lefelé mozgásképtelenné vált. Ahogy egyik tanítványa mesélte, a táncosnő a karjaival és a kezével demonstrálta a lábak és lábfejek mozgását. Tanított a Dance Theater of Harlemben, valamint a The New York City Ballet számára is koreografált, mindebben férje is támogatta 1969-es válásukig. Ő volt az, aki biztatta, hogy összeírja a – többek között rehabilitációja alatt megismert – ételeket és az azokhoz fűződő történeteket. A 424 oldalas könyv első kiadása 1967-ben meg is jelent The Ballet Cook Book címmel, benne például olyan érdekes adalékokkal, hogy Balanchine imádta a zacskós savanyúkáposztát, kora másik balettsztárja, Jacques d'Amboise pedig esküdött kolbászos-osztrigás rakott ételének receptjére. Le Clercy könyve számos előadás előtti és utáni rituálét is bemutat. Leírja, hogy a kubai sztár, Alicia Alonso minden előadás után koktélt, majd steaket evett, Suzanne Farrel, Balanchine későbbi felesége pedig egy fél fülű papírmasé macskát hordott magával, aminek jelenléte nélkül nem volt hajlandó színpadra lépni.
A könyv tehát hozzájárul ahhoz is, hogy a tánctörténelem heroizált alakjait demitizálja, és megmutassa azok emberi oldalát.
Természetesen olvashatunk recepteket is a könyvben, táncosonként fejezetekbe szedve. Így megtudhatjuk, hogyan készítette Leonide Massine a pesto alla genovese-t, Frederick Ashton pedig a szilva pudingot. A Balanchine-fejezet egy igazi kincsesbánya, amiben rengeteg tradicionális orosz ételt találunk, úgymint a cékla borsch, vagy a kulichi receptjét, ami egy egy órányi dagasztást igénylő, ortodox húsvéti kenyér. Az is kiderül a könyvből, hogy ebben az időszakban a táncosok többségében szerettek enni: rengeteg krumplit, steaket és fagylaltot ettek és a bort sem vetették meg. És jóllehet, a receptek alapján a szakácskönyv megdöbbentő a mai reformkonyha tükrében, a másik oldalon nagyon intim és humoros betekintést nyújt a múlt század közepének pezsgő táncérájába.